A könyv, a címében is megfogalmazott kérdésnek a megválaszolásával – akár egy lehetséges társadalmi alternatíva felvetésével – az elmúlt két évszázadban sokan megpróbálkoztak. Elgondolkoztató azonban, hogy minél kevésbé fogtak bele a világot megváltoztató gondolataik valóra váltásába, annál kedvezőbb kép alakult ki róluk az őket követő nemzedékekben. Napjaink eseményei azonban nemcsak érthetővé, de indokolhatóvá is teszik a „történelem-váltásra” utaló kérdést. Tagadhatatlan ugyanis, hogy életünk különböző területeit erősödő zavarok jellemzik, amelyekből mind nehezebben kezelhető válságok alakulnak ki. Ehhez képest, az egymással is vitatkozó magyarázatok többnyire a válság-értelmezések „finomításával” foglalkoznak. Szem elől tévesztik tehát, hogy napjainkban nem egyszerűen a fejlődéssel együtt járó, rendszeresen bekövetkező krízisekkel kell szembenéznünk. Az emberiség egy alapvető „történelem-váltás” korszakához érkezett, ami arra kényszerít mindenkit, hogy kritikusan kezelje a múlt elméleteit és narratíváit.
Pontosan ennek felismerése késztette az elismert és komoly eredményeket elért szerző-párt – Kapitány Ágnest és Kapitány Gábort – hogy a jelen káoszán túlmutató változások kérdését megfogalmazzák, sőt az arra adható lehetséges választ is felrajzolják. A szociológus és kulturális antropológus-házaspár közösen folytatják a kutatómunkájukat és műveiket is együtt publikálják. A közös munkájuk eredményeként megszületett mű alapvető motivációját a bevezető első sorai tárták az olvasó elé: „Az egyik legfontosabb kérdés, amire minden új nemzedék szeretné tudni a választ: merre megy a világ?” Legfontosabb céljuk pedig az volt, hogy erre a kérdésre a válaszuk, ne hagyományos értelmű utópia legyen. Értelmezésükben ugyanis az utópia – mint befejezésként emlékeztetnek rá – „nem az irreális álmodozások szinonimája. Nem lesajnáló szó, nem szitokszó. Az utópia: célmegjelölés.”
Vagyis, a könyv, nem egy vágyálom vízióját, még csak nem is egy új forradalmi stratégia útitervét vázolja fel, hanem az emberi lét alapvetően új módja születésének jeleit. Amit tehát a kapitalizmuson túl feltűnni látnak: egy attól gyökeresen különböző, alapvetően új, szellemi termelési mód társadalma. A történelem során ilyen „termelési-mód”-váltás többször lezajlott, és bár az ehhez szükséges idő folytonosan rövidült, a korábban szükséges évezredek még kapitalizmus esetén is évszázadokat vettek igénybe. A napjainkban zajló eseményeket látva azonban szinte bizonyos, hogy akik ezt a könyvet elolvashatják, azok olyan szerencsések (vagy pechesek?) lesznek, hogy megtapasztalhatják az új termelési mód térnyerését. Akit tehát érdekel a saját személyes jövője, és aki ezen túlmenően még aktív formálója is szeretne lenni az eljövendőnek, azok számára feltétlenül ajánlott a könyv.
Ugyanakkor nem pusztán a könyv elolvasására bíztatom őket, hanem a leírottak tovább-gondolására és saját életük alakításában való felhasználására. Az elmúlt két évszázadban a kapitalista társadalom, a történelemben példa nélkül álló dinamikus fejlődést hozott. Az ezt elindító, majd az ehhez felcsatlakozó társadalmak gyorsuló ütemben alakultak át. Ennek során egyidejűleg javultak az emberek életének feltételei, de növekedett az egyenlőtlenség és megsokasodtak az egyének viselkedését gúzsba kötő bilincsek. Mindeközben pedig minden próbálkozás, a kapitalista társadalmat felváltani valami mással a szerzők szerint – de az emberek és a kutatók többsége szerint is – „rosszabbul teljesítettek a kapitalizmusnál”. Ám az elmúlt évtizedek során a válságok formájának megmutatkozó vészjelzések megsokasodtak és az ebből fakadó a szorongás fokozódott.
Ez késztette a szerzőket annak megállapítására: „a világ, amelyben élünk nem a lehető létformák legjobbika” és az emberiség, úgy tűnik “nem jó irányba megy.” A kapitalizmust felváltó társadalmak megvalósítása során azonban rendszeresen szembesültünk Churchillnek a demokráciáról mondott kijelentésével, pusztán a demokrácia szó helyébe a kapitalizmust kell illeszteni: „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma, nem számítva az össze többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik”. Ez vezette a szerzőket arra, hogy az emberiség helyzetének megértéséhez elkerülhetetlennek látták „jelenleg fennálló világrend rendszerszerű” működésének elemzését. A kapitalizmus különböző területeinek – a társadalmi különbségek, a gazdasági egyenlőtlenség, a környezeti károk, a politikai szélsőségesség – negatív jelenségeit, kritikusainak többsége valamelyik, általuk kiválasztott problémára összepontosítva elemzi. A könyv szerzői által alkalmazott rendszerkritikai megközelítés – ettől eltérően – a negatív jelenségeket, nem egyedi, kivételnek, hanem a kapitalista társadalom „normális” működése elkerülhetetlen következményéként értelmezik.
A társadalmi formációk esetén a rendszerkritikai megközelítés kiindulópontja szükségképpen a termelési mód – az értékteremtés meghatározó módjának – elemzése kell legyen. Ebből fakadóan az adott, kapitalista termelési mód perspektívája is csak az ezt felváltani képes új termelési mód azonosításával ítélhető meg. Ezt az új típusú társadalmat megalapozó termelési módot a szerzők a szellemi termelési módnak nevezik, amelynek alkotói – a szerzők megfogalmazásával – „az egyre növekvő arányú és súlyú szellemi termelők”. A könyv a társadalmi újratermelés logikájának megfelelően vezeti végig az olvasót az új világ születését meghatározó változások és hatások fokozatos kibontakozásának folyamatán.
Az első fejezet arra a kérdésre válaszol, hogy a kapitalizmus vajon egy „leválthatatlan” jövőt testesít-e meg vagy története véget ér? Amellett érvel, hogy míg a jelent a tőke és a szellemi termelés együttműködése jellemzi, a valóságban ma már világunk „vezérlésének” – a szerzők megfogalmazásával – „mind több fogantyúja és billentyűje” van a szellemi termelők kezében. A következő fejezet a kapitalizmus és a szellemi termelési mód logikája közötti alapvető különbséget mutatja be. A kapitalizmus két alapvető mozgató tényezője, a pénzben mérhető haszonra való törekvés és a verseny által működtetett, mindent az átfogó megmérettetési kényszer. A szellemi termelés logikája ezzel ellentétes, mert eleve „olyan közjavakat termel, amelyek nem fogynak el.
A harmadik fejezet mutatja be a szellemi termelési mód lényegét és azt egy olyan társadalmi formaként jellemezi, amely „az egyének és az emberi nem közötti összeköttetés tudatos érvényesítésén és fejlesztésén alapul”. Ezt a szemléleti módot alátámasztja az emberi kultúra – állati elődjeitől megkülönböztető – un. disztributív adaptáció modellje. Ennek lényege, hogy az ember minden újítása – gondolatok, eszközök és szerveződési formák – a kultúra részévé válva hozzáférhetőek lesznek a csoport, majd az egyre növekvő közösség minden tagja számára. Erre a felismerésre alapozva mutatja be a következő két fejezet egyrészt az értelmiség és a szellemi termelési mód kapcsolatát, majd az államszocializmus és a szellemi termelési mód viszonyát. Ennek során kritikusan elemzi az értelmiségnek mind a tőkés, mind pedig az államszocialista társadalmakban betöltött szerepét. Végső értékelésüket – „amikor a társadalmi viszonyokban még nincsenek jelen egy új társadalom feltételei, azt gondolni, hogy e feltételek majd pusztán politikai eszközökkel megteremthetők, önsorsrontó illúzió.” A 20. század messzemenően igazolta az elhamarkodott forradalmak veszélyeit, amely komoly figyelmeztetés a jövő számára is.
Nagyon fontos és újszerű ahogyan a szerzők – a 6. fejezetben – a társadalmi fejlődés perspektívája feltárásában az etikai megközelítést alkalmazzák. Szemléletükben, az etika az egyéneknek az emberi lényeghez való viszonyában tárul fel és így egy adott korban élő, konkrét személynek az egész emberiséghez való viszonyát tükrözi vissza. A kapitalizmus, a korábbi formációknál jóval dinamikusabb fejlődését a haszonra való törekvés, a tőke gyarapításának leküzdhetetlen ösztönzése hajtotta és ehhez képest az emberi viszonyok tökéletesítése járulékos, szinte mellékes tényező maradt. A szellemi termelési módban ugyanakkor ez a viszony megfordul: „megismerés, a felfedezés, a megértés vágya” lesz az elsődleges és ehhez képest a haszon és a hatékonyság, vagy éppen a fogyasztói megrendelés járulékos és mellékes.
A könyv megkülönböztető jellegzetesége, hogy a ma uralkodó kapitalista termelési mód kritikáját a fokozatosan létrejövő szellemi termelési mód szemszögéből megfogalmazza. A kapitalizmusban az egyének világhoz való viszonyát az individualizmus, a mennyiségi szemlélet és a versenyelv vezérli. Az ezek által vezérelt anyagi termelésben soha nem felejtkezhetünk el arról, hogy a fókuszban a fogyasztó van, aki majd ítélni fog tevékenységünk, alkotásunk értékéről és ezzel életünk értékéről, értelméről. A szellemi termelési mód három alapeszménye viszont a minőségelv, a felelősség és a mások gazdagításának és a többiek általi gazdagodásnak az elve. Vagyis a szerzők által elképzelt társadalomban nem a haszon, hanem a közösség, sőt az egész emberiség számára megalkotott és előállított értékek létrehozása jelenti a maghatározó hajtóerőt. A szellemi termelésben viszont – mint írják a szerzők – mivel az egyén és az emberi nem mindig elválaszthatatlanul összeköttetésben van, ezért „az ember tevékenységében állandóan jelen van az emberi nem szempontjainak figyelembevétele”.
A világ mai állapota nehezen kiszámíthatóan ellentmondásos. Az egyik oldalon, a könyv által bemutatott és elemzett változások megalapozhatják az emberiség alapvető történelmi „ugrását”. A másik oldalon ugyanakkor az alkalmazásba vett folyamatok és a felhalmozott eszközök elővigyázatlan használata akár globális katasztrófát is idézhet. Ebből szűrik le a szerők, hogy „nincs semmi garancia, hogy a világ mindenképpen egy mégoly ígéretes társadalmi cél irányába fog haladni”. Végső összegzésük azonban mégis inkább optimizmust sugall: „Rajtunk, szellemi termelőkön múlik, hogy felismerjük-e saját történelmi szerepünket és felelősségünket, és kilépünk-e a kapitalizmus rendszeréből, szellemi termelővé téve (szabadítva föl) a társadalom többi tagját”. A könyvet végig olvasva bennem megerősödött az érzés, hogy ez a cél nemcsak kívánatos, de elérhető, sőt lelkesítő. Ezért szeretném ajánlani mindenkinek, remélve, hogy minden olvasó ugyanezt a következtetést vonná le belőle.