Hekkeljük meg

Amit a vasárnapi boltbezárást ellenzők népszavazási kezdeményezésével végigcsináltak az nem egyszerűen a Fidesz szégyene. Még csak nem is pusztán Magyarországé. Ez az európai demokrácia szégyene. Én azonban most nem nyüszíteni szeretnék, hanem azt javaslom: „hekkeljük meg” a Fidesz népszavazási kezdeményezését.  Rögtön előre bocsátom, kényszerből teszem ezt, mert nem illő egy demokráciában a demokratikus jogokat a törvények szelleme ellenében kihasználni. Ha azonban a hatalom ezt nap, mint nap megteszi, ezzel másokat is erre kényszerít. A népszavazás lefolytatását elég finoman szabályozták, így annak menete viszonylag jól nyomon követhető és pontosan ellenőrizhető. Mint az országgyűlési és egyéb választásokat ellenőrző önkéntes, az elmúlt években három szavazás lebonyolításában vettem részt, látom a lehetőségeket és a problémákat. A helyzet nagyon egyszerű. Az ellenzék közösen ösztönözze a polgárokat: menjenek el szavazni, de a szavazólapra csak egy nagy E betűt írjanak. Ez az E betű, nekem Európát jelenti, azt, hogy Orbán Viktor rendszere helyett Európát választom. Másnak az E esetleg azt jelenti „Elég volt”, vagy „Ezt kapjátok be”. A kiértékelésnél ezek a szavazatok természetesen érvénytelennek minősülnek. Ugyanakkor az ilyen szavazatot leadók személyazonossága titokban marad, a számuk szavazókörzetenként számon lesz tartva. Vagyis, ellentétben a Fidesz társadalmi párbeszédével, ahonnan semmi információ nem szivárog ki, itt minden szavazatot megszámolnak, és mindenről jegyzőkönyv készül. Már előre jelzem – magunknak és a hatalomnak is – hogy még a csalás lehetőségét is a minimumra lehet csökkenteni. Mint azt a Népszabadság 2013 február 13-i számában – Viktor és Vlagyimir – címmel megírtam, rendelkezésre állnak azok a szoftverek, amelyekkel a sumákoló hatalom lebuktatható. Fordítsuk Orbán Viktor népszavazási kezdeményezését a rendszer ellen és tegyük Európa melletti népszavazássá.


Posted

in

by

Tags:

Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *