(Quinn Slobodian, Ben Tarnoff: Muskizmus)
Éppen e sorok írása közben jelent meg az interneten a hír: „Elon Musk egy átfogó tervet vázolt fel a SpaceX nyereségességének eléréséhez, ami magában foglalta robotok működtette gyárak építését a Holdon.” Úgy éreztem, ennél jobb indítást nem is választhatnék a Muskizmus jelenségéről szóló könyv ismertetéshez.
A szerzők egyike történész, a másik műszaki szakember. Amikor nekifogtak könyvük megírásának, saját bevallásuk szerint ráébredtek: nem az a legérdekesebb kérdés, hogy „kicsoda Musk?” hanem az: „minek a tünete Musk?” Ebből az egyedi megközelítésből született meg írásuk, ami bemutatja főszereplőjük csodálatos – bár a 20. század vége felé már nem egyedülálló – karriertörténetét, de ennél sokkal erősebben összpontosítanak a muskizmusnak nevezett jelenségre, aminek egészen különleges történelmi következményei lehetnek.
A közös munka eredményeként megszületett könyv egyedülállóan érdekes, jó stílusú, olvasmányos és – amit különösen fontosnak tartok – ellenőrzött információkra épülő alkotás. (És még igyekeztem visszafogottan értékelni…) Olyan történelmi iránytűt kínál, ami segíti eligazodásunkat egyre kaotikusabb mindennapjainkban.
Aki meg akarja érteni a 21. századot – ami eddig történt és még inkább azt, ami előttünk áll – azok számára a könyv kötelező olvasmány. Ki merem mondani: ezt add a szüleid kezébe, hogy megértsék mindennapjaikat, ennek olvasására biztasd beosztottjaidat és főnöködet egyaránt, hogy bepillanthassanak jövőjükbe, végül, de nem utolsó sorban, ezt vedd meg gyermekednek, amikor gimnáziumba megy – vagy amikor azon gondolkodtok, milyen irányban tanuljon tovább.
Napjaink generációit ugyanis egy olyan világ veszi körül, amit – nem kizárólag, de jelentős mértékben – Musk teremtett. Ez felkínálta a lehetőséget, hogy a nevéhez kapcsolódó muskizmust – ami egyben utal a legendás autógyáros vállalatszervező stratégiájából alkotott fordizmusra – helyezzék az elemzés középpontjába. Az ugyanis a szűken vett műszaki és üzleti stratégiánál távolabbra tekint, és a globális politikának, valamint az emberiség fejlődésének egészen új koncepcióját rajzolja fel. A könyv szerzői meggyőzően érvelnek amellett, hogy az egész emberiség jövőjét az elkövetkező évtizedekben a muskizmus formálja. Ennek alapján a világ különös képe rajzolódik ki, és ez túlmutat a Tesla, a SpaceX, valamint a Starlink vállalatokon. Nem iparágak perspektíváit, hanem egyre inkább globalizálódó világunk működésmódját vázolja fel.
Musk saját megfogalmazása szerint: „Az emberiség gyakorlatilag egy szuperszervezetté vált, minőségileg más lett, mint korábban volt.” Ezt például azzal idézte elő, hogy a korábbi kevés számú, sok ezer kilométer magasan keringő geostacionárius műhold helyett, 2019-től kezdve műholdak sokaságát állította, alacsony, Föld körüli pályára, és ezek ma az összes aktív műhold kétharmadát teszik ki. Pótolhatatlan szerepet töltenek be az emberiség egységes rendszerré formálásában és – nem mellékesen – az ukrán hadsereg „kommunikációjának és koordinációjának alapvető eszközévé váltak.”
Musknak összetett befolyást gyakorol világunk sorsának alakulására, és ez teszi érhetővé és indokolttá a könyv alcímét: „Mit akar ez az ember?” Hogy az olvasók maguk válaszolhassanak erre a kérdésre, a szerzők bemutatják hősük életútját, születésétől a tapasztalatszerzést ösztönző élményein keresztül a maga választotta kihívásokig. „Az iskolában a gyermek Muskot kíméletlenül zaklatták. Otthon pedig szüntelenül olvasott. Ha kifogyott a könyvtári könyvekből…akkor nekiállt, és befalta az egész Enciklopédia Britannicát.” Ám, amikor az 1980-as évek elején, a „johannesburgi Standton City Mall polcán megpillantott egy Commodore számítógépet” az hatalmas fordulatot idézett elő benne. Így jellemezte a találkozás pillanatát: „Azt éreztem: Hűha! Mi a szent szar!”, majd hozzátette „Tisztára kényszerbeteg lettem”. Ettől kezdve, addig nyaggatta apját, amíg nem kapott egy ilyet. 17 évesen pedig megtette azt, amire „szinte egyetlen dél-afrikai társának nem volt lehetősége, mert nem voltak olyan kiváltságosak … Foglalt egy repülőjegyet Montrealba – csak oda. Abban reménykedett, hogy végül Kaliforniában köt ki.”
Ez az álma azután teljesült is, a szerzők ennek tükrében így foglalják össze gondolkodásának átformálódását: „Ha Dél-Afrika volt a muskizmus óvodája, akkor a Szilícium-völgy lett az általános iskolája. Musk itt ismerkedett meg azokkal az eszközökkel és szabályokkal, amelyek megmutatták neki, hogyan lehet átalakítani az ötleteket vállalatokká, a vállalatokat pedig monopóliumokká.” A könyv sok részletet elénk tárva teszi érthetővé, hogy „Muskot nem a mérnöki képességei vagy üzleti érzéke tette különlegessé, hanem a jövőbe vetett rendíthetetlen hite – és az a képessége, hogy másokat is meg tud téríteni ennek a hitnek.”
Muskot kezdetektől az vezette, hogy – szemben a legtöbb vállalkozóval – ne egyszerű beszállítója és üzleti partnere legyen az államnak. Sőt: még csak nem is egyenrangú fél akart lenni, hanem az államot valamiképpen hozzáilleszteni és részévé tenni üzleti vállalkozásának. Ezt testesítette meg, amikor beszállt a „rakéta-bizniszbe”. És jól számított, mert a SpaceX létrehozásához kapcsolódó üzlet éppen olyan gyorsan emelkedett, mint maguk a rakétái. „2025-re a SpaceX rakétaindításainak száma az Egyesült Államokban az összes indítás 95 százalékát, globálisan pedig a földi pályára való felbocsátásnak több, mint a felét tette ki.”
Musk egyedülálló képessége, hogy nem pusztán bemutat egy tárgyat, hanem feltárja a mögötte kirajzolódó új valóságot is. Amikor például megjelent a Tesla, arra helyezte a fő hangsúlyt, hogy az nem pusztán egy autóról szól. „Sokkal több ez, mint amire az emberek általában autógyártó cégként gondolnak” – magyarázta részvényeseinek, majd eléjük tárta a Tesla ökoszisztémájának térképét. Ezt azért tette, mert ráébredt: vízióinak megvalósításához elengedhetetlen a társadalmi befolyásának növelése. Ennek érdekében nem egyszerűen rákattan a szociális médiára – hanem üzleti stratégiájának részévé teszi. 2010-ben tweetelt először, majd 2015-ben már 617 tweetet tett közzé. Ekkortól teljes lendülettel bedobta magát a közösségi média versengésbe. „2017-ben 1162 alkalommal tweetelt – ez átlagosan napi három bejegyzés. 2018-ra az éves tweetjeinek száma elérte a 2288-at. 2024-re átlagosan napi hatvanszor, olykor pedig óránként negyvenszer posztolt.”
Közben pedig alapvetően megváltozott motivációja: saját gondolatainak közreadása, már nem egy „magányos látnok ezoterikus spekulációja, … hanem egy telített piacra belépő vállalkozó” stratégiai akciója lett. Internetes üzeneteit egyre többször vezette a piac befolyásolásának határozott szándéka, amivel előkészíteni szándékozott a mindennapokon túlnyúló víziók megvalósulását. A Neuralink – az agy-számítógép interface – létrehozásával például nem pusztán a mozgásszervi fogyatékkal élők megsegítése volt a célja, hanem katalizálni „az emberiség fönnmaradását veszélyeztető AI-fenyegetés elhárításához szükséges kibernetikus szinergiát.” Musk már évtizedekkel ezelőtt – 1998-ban – előre jelezte, hogy az internet lesz „minden média szuperhalmaza”. Jövendölése fokozatosan vált valósággá: „Az újságokat… most kezdi elnyelni az internet mindent magában foglaló szuperhalmaza. Majd következett a zene, a film és sorban az össze médium.” A magyar napilapok világában – kiváltva az olvasók legnagyobb megdöbbenését – ez éppen mostanság következett be.
Közben azonban a muskizmus új fejlődési szintre lépett: „az új szakaszában több lett, mint metafora. A cél már nem pusztán rakéták és autók építése volt, hanem magának az emberiségnek az újjáépítése.” Ez a személyes küldetése vezérelte bekapcsolódását a politikába. Ám arra nem számított, hogy Trump és köre arra használja fel, hogy a „hatékonyság jegyében háborút indítson a felsőoktatás, a külföldi segélyek és a tudományos kutatás területein.” Ugyanakkor Musk arra is kénytelen volt ráébredni, hogy a humán lény nem programozható egység. A szerzők ennek tudatában így foglalják össze értékelésüket: „a politikai és a digitális hatalom élhetnek egymással szimbiózisban is. A muskizmusban a technológia nem temetni jött a nemzetállamot, hanem megerősíteni.”
A 2010-es évektől azután új kockázat jelent meg a színen: „újjáéledt az évszázados rettegés a gonosz robotok fenyegetésétől.” Ezekben a félelmekben részben Musk is osztozott, ahogyan azt egy konferencián elmondta: „A klímaváltozás rossz, de nem öl meg mindenkit. Az AI kiirthatja az emberiséget.” Úgy vélte azonban, hogy erre a veszélyre nem a mesterséges intelligencia fejlesztéseinek visszafogása lehet a válasz, hanem – éppen ellenkezőleg – „az egyesülés a mesterséges intelligenciával.” Ezt pedig oly módon képzelte el, hogy ha mindannyian „ember-AI szimbiótává válunk, … akkor nem kell aggódnunk semmiféle gonosz AI-diktátor miatt, hiszen mi magunk vagyunk kollektíve az AI.” Meghökkentő módon az ember átalakításának ez a víziója felerősítette jobboldali gondolkodásmódját. Egyre több összefüggésben hangsúlyozta, hogy az empátia, a „nyugati civilizáció szoftverhibája”, amiből azt a következtetést vonta le, hogy „az együttérzés nem erény”. Nézetei – mint erre a könyv szerzői is utalnak – az 2022-es esztendőtől kezdve még radikálisabb jobboldali irány felé sodródtak, amit az mutat, hogy „gyakran hivatkozott a woke-elmevírusra, mint első számú ellenségre.” Mivel a kormányzatot platformszolgáltatóként fogta fel, ez arra késztethette, hogy vállaljon kormányzati részvételt, amit a szerverek működését figyelő és ellenőrző rendszergazdaként képzelt el. „Ezt az elmés ötletét azzal is kifejezte, hogy a kabinetüléseken ’Ügyeletes technikus’ feliratú pólóban jelent meg, amivel saját szerepét apolitikus színben próbálta feltüntetni.”
Musk napjainkban nagyjából 55 éves, vagyis még előtte állnak az alkotás évtizedei – beleértve a muskizmus további változatainak létrehozását. Más oldalról viszont, a világ és benne ő maga fordulóponthoz érkezett, és egy új fejlődési szakasz körvonalai rajzolódnak ki. Ezt érzékelve a szerzők, könyvük végén – mintegy befejezésképpen – megfogalmazzák Musk lehetséges jövőinek négy elágazó szálát. Az első: a Karbon Musk, aki „megoldja a szén-dioxid kivonását a légkörből.” A második: a magánvállalkozó Musk, aki „belemélyed az állami szimbiózisba”. A harmadik: a Megtermékenyítő Musk, aki felismeri, hogy az alacsony születési ráta a Nyugat számára az első számú fenyegetés – és tenni akar ellene. Végül, a negyedik: a Kiborg Musk, akinek célja: „padlógázzal eredni a humanoid robotok és a digitális szuperintelligencia nyomába”.
Azonban bármelyik jövőszálon indul is el, az egy olyan világ felé vezeti, amely nemcsak őt, hanem az egész világot – beleértve az olvasót és gyermekeit – alapvető életmódváltozásra kényszeríti. Ennek megértéséhez és az alkalmazkodás problémáinak megoldásához kínál a könyv egyedülálló ismereteket – és ösztönzést.
Leave a Reply