Magyarország kiegyensúlyozott bizonyítványa.

Magyarország kiegyensúlyozott bizonyítványa.

Az üzlet világában sokféle teljesítmény-mutató – a nyereség, a megtérülés, a fogyasztói elégedettség, a piaci részarány – létezik. Ez a sokféleség azonban lehetővé tette, hogy a menedzsment mindig találjon olyan adatot, ami őt igazolja. Ennek ellensúlyozására fejlesztették ki, az 1990-es évek elején az un. kiegyensúlyozott mutatószám rendszert (Balanced Scorecard – BSC). A politikában azonban – ha ez lehetséges – még fontosabb volna a kiegyensúlyozottság: a választó ugyanis, a tulajdonosoknál tájékozatlanabb, és rövidebb memóriájú. „Az emlékezet nélküli választó pedig – egy cinikus megfogalmazás szerint – szégyenérzet nélküli politikust szül”.

Orbán Viktor diadaljelentésszerű, pontokba szedett győzelmi jelentését az ellenzék kudarc-sorozatnak látja. Az átlagpolgár meg csak kapkodja a fejét: akkor most kinek higgyen? A kiegyensúlyozott évértékelőtől elvárható, hogy számításba vegyen többféle időtávot, és a polgárok életét befolyásoló különféle állapotjelzőket. Ehhez szükség van olyan mutatókra, amelyek a hosszú távú fejlődést meghatározó intézmények megfelelőségét mérik. Másodszor, számításba kell venni az intézményekbe vetett bizalmat, amelyek 10-15 éves távon csökkenthetik az intézmények által kialakított mozgásteret, és ronthatják a fejlődés lehetőségeit. Harmadrészt, tekintetbe kell venni az emberek számára közvetlenül tapasztalható tényezők – a GDP, az egyéni jövedelem, a fogyasztás, az adósságuk stb. – alakulását. Mivel ezek a mutatók jól jellemzik az életkörülményeket, a politikusok előszeretettel hivatkoznak rájuk, kiválogatva persze azokat, amelyek számukra kedvezőek. Végül, nem szabad elfelejtkezni arról, hogy pillanatnyi helyzetünket, ne pusztán az „eszköz” jellegű mutatók – fogyasztás, jövedelem – hanem az élet végső értelmére utaló, „cél” jellegű szempontok – a boldogság, az egyenlőség, vagy szabadság – alapján is értékeljünk.

A kiegyensúlyozott – tehát az elmondott négy területet felölelő – politikai évértékelést tehát úgy kell ezt elképzelnünk, mint gyermekünk iskolai értékelését. Vannak az egyes tantárgyakból elért jegyek, az ezek alapján a bizonyítványba bekerülő osztályzatok, és van a bizonyítvány – ezekből összeálló – végső minősítése. Lehet, valakinek 2-ese énekből, de matekból 5-öse, kaphat dicséretet tornából, mert berúgta a 11-eseket, de bukásra áll fizikából. Ha a bizonyítvány átlaga jó, attól még lehetnek gyenge jegyei egyes területen, és ha rossz, még kaphatott kiváló jegyet egyes tárgyakból. Ne legyenek azonban illúzióink: a gyenge átlag nem utal biztató jövőre, míg a jó átlag, ellensúlyozni képes a rossz jegyeket.

Lássuk hát Magyarország kiegyensúlyozott éves bizonyítványát! (A zárójelben az osztályzatot adó szervezetet tüntettem fel, az „osztály-átlag” pedig a visegrádi csoportra vonatkozik.)

Hosszú-távú, intézményi hatások

1. a tulajdon biztonsága (World Economic Forum): gyengébb, mint az „osztályátlag”, és romló,
2. a törvények hatalma (Világbank): csökkenő és rosszabb az „osztályátlagnál”,
3. az egyéni jogok mértéke (Freedom House): csökkenő, és gyengébb, mint az „osztályátlag”,
4. a demokrácia (The Economist Intelligence Unit): közepes, az „osztályátlagnál” gyengébb, és romló.

A távlat: gyenge és hosszútávon romló. Ez azért súlyos probléma, mert ezek a tényezők – mint valamiféle „burkológörbe” – behatárolják az elérhető javulást és ezzel meghatározzák hosszú távon a jövőt. Természetesen itt – és a későbbiekben is – szóba kerülhetnek egyéb mutatók is, pl. a Felelős kormányzás index (WGI) vagy akár a demográfia, ezek azonban összességében nem javítják, inkább rontják a képet.

Az intézményi működés közép-távú hatásai

1. az intézményi szabályozás minősége (Világbank): rosszabb az „osztályátlagnál”, és stagnál,
2. versenyképesség (World Economic Forum): gyengébb az „osztály-átlagnál” és stagnál,
3. korrupció szintje (Transparency International): közepes, de Európában elfogadhatatlanul magas és romló.
4. kormányzati hatékonyság (Nézőpont Intézet): közepes és jobb, mint az „osztályátlag”,

A középtávú trend az „osztályátlagot” tükröző, de stagnáló, és romló eredményt mutat. Aggodalomra ad okot, hogy ezek a tényezők az intézményi rendszer működését tovább gyengítik. Ez idézi elő, hogy bár van „független” Alkotmánybíróság és Számvevőszék, bíróság, vagy éppen a közszolgálati média, és törvényekben szabályozott a közbeszerzés, a választási rendszer stb. mindez mégsem a törvények hatalmát, hanem a hatalom kényét-kedvét alapozza meg.

A pillanatra jellemző állapotjelzők

1. növekedési ütem (KSH): javuló, de csak az „osztályátlagot” elérő, és nem fenntartható,
2. a lakossági fogyasztás (KSH): javuló, de nem fenntartható,
3. eladósodottság (MNB): stagnáló, de hosszú távon nem fenntartható,
4. szegénység (TÁRKI): Európai összehasonlításban rossz, az „osztály-átlaghoz” képest közepes, rövid-távon némileg csökkent, detávlatilag nem tartós a javulás,
5. munkanélküliség (KSH): javuló, de hosszú távon nem fenntartható.

Orbán Viktor ezekre a – javuló helyzetet jelző – mutatókra hivatkozik. Ugyanakkor a felgyorsult növekedés, a költségvetési egyensúly javulása, a fogyasztás növekedése, és a munkanélküliség csökkenése, nem a javuló és fenntartható teljesítmény következményei. Vagy megismételhetetlen tényezők (a magán-nyugdíj alapok „lenyúlt” forrásai), vagy nem fenntartható, illetve megoldást nem kínáló egyedi hatások (a „rezsi-csökkentés” és a közfoglalkoztatás), vagy olyan külső forrás-bevonás (EU támogatások) eredménye, amely nem teljesítményt, inkább gyengeséget jelez, vagyis nem vezetnek tartós javuláshoz.

Végső célok szerinti minősítés

1. egyenlőtlenség (Világbank): nem kiugróan magas, belesimul az osztályátlagba, de romló,
2. társadalmi mobilitás mértéke (TÁRKI): csökken, és a perifériára szorulás veszélye nő,
3. egészségben leélhető évek száma (KSH): „osztályátlaghoz” képest alacsony, de lassan nő.
4. társadalmi dezorganizáció, bűnözés, öngyilkosság (KSH): a helyzet rossz, de enyhén javuló.

E mutatók alapján az ország teljesítménye gyenge-közepes, több területen romló. Összességében ezt tükrözi a boldogság-index nemzetközi összehasonlításban meghökkentően alacsony – Európában az egyik legrosszabb – értéke. Mindez azt mutatja, hogy a magyarok, az egyes, javuló gazdasági mutatókat – a fogyasztás vagy a növekedés – hétköznapi tapasztalataik tükrében nem érzik valóságosnak.

Orbán Viktor évértékelőjében – joggal – hivatkozhatott javuló mutatókra. Az ellenzék, hasonlóan joggal, még hosszabban sorolhatta a gyenge és romló jegyeket. A nemzet 2014-es kiegyensúlyozott értékelése:

Gyenge közepes, az „osztályátlagnál” rosszabb, romló kilátásokkal.

Magyarország tehát lemaradóban van az „osztályában”, eredményei nem fenntarthatóak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ország megbukott, és ne várja senki, hogy kicsapnak az iskolából. Viktorka ismétlődő „beszólásai” – mint a legutóbbiak, a menekültekről, meg a halálbüntetésről – ugyan rendre vihart kavarnak az igazgatói szobában, mégis a többség úgy véli: jobb, ha iskolába jár, hátha ragad rá valami. De nekünk – éppen, mint szülőként gyermekünkért, állampolgárként felelősek vagyunk az országunkért – azért foglalkozni kellene csemeténk viselt dolgaival. Nem szabadna pusztán az ő bemondására hagyatkozni, amikor a bizonyítványát értékeljük. S bár ez fáradságos, és figyelmet igényel, nézzünk a körmére. Ne felejtkezzünk meg arról, ha gyerekünk megbukik, az nem az iskola bűne. Azért csak magunknak tehetünk szemrehányást.