Thomas Gresham (1518-1579) a kor általános tapasztalatát fogalmazta a róla elnevezett törvénnyé: a névértékénél kevesebb nemesfémet tartalmazó rossz pénz kiszorítja a megfelelő aranytartalmú jót. A pénzt királyok bocsájtották ki, és látták el a névértéküknek megfelelő – értékük állandóságát biztosító – aranytartalommal. Így a pénz egyaránt betölthette a csere és a tartalékolási funkcióját is. Amikor azonban a királyok megszorultak, a pénzből kezdték kicsalni az aranyat. Így a feltüntetettnél kevesebbet ért. Az emberek azonban tévedhetetlenül meg tudták különböztetni a rossz pénztől a jót, az értékesebbet megtartották maguknak és felhalmozták. A rossz pénz – Gresham törvény szerint – kiszorította a jót, amely eltűnt fogalomból.
A törvény érvényesülésének nélkülözhetetlen eleme a szelekció, annak pedig kulcseleme a polgár, aki meg tudja különböztetni a rosszat a jótól, és ennek megfelelően cselekszik. Ám lényegében ugyanezzel a problémával szembesülünk a politikában is. Vannak megbízható és hozzáértő, vagyis jó politikusok, de épp így találkozhatunk korrupt és demagóg, azaz rossz politikusokkal. A politika Gresham törvénye (Brennan and Buchanan 1985) arra utal: ha nem működtetünk hatékony politikai szelekciót, akkor az idők során a rossz politikusok kiszorítják a jókat. Ebből a szempontból vált az elmúlt időkben egyre fontosabbá: mi lesz a következménye, ha a választókban kialakul a vélemény, hogy a politikusok csalnak, lopnak, hazudnak?
A demokrácia minőségét a hatékony választói szelekció szavatolja. Ha egy politikusról kiderül, hogy nem becsületes és nem is hozzáértő, akkor a polgárok nem választják meg. Ha pedig a választók rendre kiszelektálják az ilyen politikusokat, mintegy „megtisztítják” a politika szféráját. Sőt, az alkalmatlanok kisöprésével a politika minősége azért is javul, mert fokozatosan csak hozzáértő és becsületes embereknek éri meg a politikusi hivatás választása. Mi történik azonban, ha egyre több polgár véli úgy: pártállásra való tekintet nélkül, minden politikus becstelen és hozzá nem értő. Amikor valamely területen efféle sommás vélemény fogalmazódik meg, az alapvetően negatívan változtatja meg az érintettek viselkedését. Egy szemléletes hasonlattal élve: ha egyre több lány véli úgy, hogy minden férfi egyforma – megbízhatatlan és csak azt akarja – akkor ő is ennek megfelelően kezeli őket. Ezzel még inkább terjed a bizalmatlanság, és fokozatosan mind jobban leromlik a férfi-nő viszony általános minősége. Úgy tűnik, nincs ez másként a politikában sem.
A politikussá válást két tényező befolyásolja: lehetősége van-e bárkinek – a jó (becsületes, és hozzáértő), illetve a rossz (korrumpálható és demagóg) egyénnek is – politikussá válni, és kifizetődő-e a politikusi pálya? Ez utóbbit, döntően a politika művelése során – a kiegészítő jövedelem-forrásokhoz hozzáférést kihasználva – a megszerezhető magas jövedelem határozza meg. Ilyen általános feltételek mellett szinte ellenállhatatlan a politikusi pálya vonzása. Éppen ez teszi nélkülözhetetlenné a választói szelekció működtetését. Ha ugyanis nem működik a minőség szerinti szelekció, akkor – a politika „Gresham törvénye” miatt – a rossz politikusok szükségszerűen kiszorítják a jókat! Egy idő múlva azután a társadalom arra ébred: a politika feldúsul korrupt és nem hozzáértő személyekben, míg a becsületesek és rátermettek otthagyják azt.
Ezt a folyamatot – mint ezt egy érdekes elemzés megmutatta – kiválthatja, ha a közvéleményben elterjed: a politikusok mind korrumpálhatók és hozzá nem értők. (Forteza, A. Political Selection with Cynical Voters. Journal of Institutional and Theorethical Economics. 2015.). Ez a terjedő nézet – afféle önbeteljesítő jóslatként – éppen a választó érdekeivel ellentétes következményekre vezet. Ilyenkor a választó feladhatja, hogy a megbízhatóság szempontjából is értékelje a politikust. Így – mint a magyar helyzet is mutatja – a pártok inkább arra játszanak rá, hogy jelöltjük a legalkalmasabb „kijáró ember”. A minőségi szelekciót tehát nem a választó, hanem a párt vezetője végzi. A dolgok lényegénél fogva tehát a politikussá válását a párt vezetőjéhez, vagy a párt elithez való lojalitás dönti el. Innentől kezdve aki politikai pályára lép annak tisztában kell lennie: nem azt kérik számon rajta, hozzáértően és becsületesen látja-e el a hivatalát, hanem azt, hogy kitart-e minden áron, és minden körülmények között a vezér mellett.
A pártok pedig hallgatólag tudomásul veszik, hogy a választók minőség szerinti szelekciója fokozatosan visszaszorul. Jól mutatja ezt a Fidesz – különös kettősséget mutató – kommunikációja. Egyrészt, fő ideológusuk, Lánczi András a korrupciót olyan szisztémaként hirdeti, amely egy politikai elképzelés végrehajtására szolgál! Másrészt, Kósa Lajos Tusnádfürdőn azzal dicsekszik: a Fidesz rendszerszinten felszámolta a korrupciót. Mindeközben – a Medián felmérése szerint – az emberek 2/3-a nagyon korruptnak látja a kormánypártot, és a Transparency International „Corruption Percetiont Indexe” is a korrupciós helyzet folyamatos romlását jelzi. A kormánypárt ennek ellenére semmit nem tesz a tömegével előbukkanó esetek kivizsgálására, hanem hallgatólag hagyja terjedni a „minden politikus korrupt” véleményt.
Ennek a folyamatnak van egy fontos következménye. A politika „piszkos” voltát hirdető nézetek terjedése önbeteljesítő jóslatként működnek. Az eredetileg kevesek félelmét tükröző véleményt egyre több ember érezi valóságos fenyegetésnek. Majd – ki beletörődően, ki átkozódva – kezdték ezt tényként elfogadni. És egyszer csak kevesek rémálma a többség át nem gondolt véleményévé válik, amely – – mint a Brexit – megmásíthatatlan sorscsapásként tör rá a társadalomra. Ha tehát beleivódik a közvéleménybe, hogy a politikusok korruptak és tehetségtelenek, akkor gyakorlatilag leválthatatlanok lesznek. Az emberek nem fordulnak ellenük a szabad választásokon, úgyis minek. Ilyen közvélekedés esetén pedig, értelmes és becsületes ember nem választja a politikusi pályát. Ezzel azután végleg átengedik a minőségi szelekciót a politikai pártoknak, ahol a lojalitás a döntő. Így végül az önbeteljesítő jóslat valósággá válik: a korrupt és tehetségtelen emberek elözönlik a politikát, ahol a gyenge jellemre és a szolgalelkűségre magas jutalom vár. Te jó isten, most látom csak: ezzel a konklúzióval én is – szándékom ellenére – az önbeteljesítő jóslatot erősítem!
Leave a Reply