Omar Mateen – az Egyesült Államok legvéresebb leszámolásának elkövetője – június 12-én negyvenkilenc embert gyilkolt le egy orlandói meleg-bárban. A férfi – volt felesége szerint – erőszakos, mentálisan labilis személy, akitől szinte el kellett menekülnie. A merénylő már évekkel ezelőtt az FBI „látókörébe” került, de futni „hagyták”. A július 14-i – 80-nál több áldozattal járó – nizzai merénylet forgatókönyve meghökkentően hasonló. Az elkövetőnek már volt dolga a hatóságokkal, de radikalizálódása a titkosszolgálatoknak nem tűnt fel. Vajon pusztán az a baj, hogy az illetékesek figyelmetlenek? Vagy az, hogy nincs eszközünk, amivel a köztünk járkáló emberi „pokolgépek” azonosíthatnánk és hatástalaníthatnánk? Pedig milyen egyszerű volna minden, ha információt szerezhetnénk a környezetünkben élők „megbízhatóságáról”. Akkor potenciális partnereink személyes reputációjának ismeretében dönthetnénk el: kit engedünk magunk közelébe, és kitől zárkózunk el. Hát olyan lehetetlen igény volna-e ez?

Az üzlet világában a reputáció mérlegelése elmaradhatatlan része az üzletvitelnek. A rendszeresen mért reputációs együttható (reputation quociens – RQ) a vállalatok hat jellegzetességéből – a „kedveltség”, a termékek minősége, a vezetés színvonala, a munkahelyi légkör, a társadalmi felelősség, és a pénzügyi teljesítmény – összeállított mutató. A Harris Poll – az egyik „reputáció-mérő” – a 2016-os elemzését így kezdte: „Az Amazon visszahódította az első helyet, a Volkswagen Group az utolsó helyre csúszott, az USAA és a Kellogg meg visszatértek az első tízbe”. Ez a nyilvánosságnak szánt jellemzés megvilágítja az RQ üzenetét: légy az eddigieknél óvatosabb. „Félrelépéseidet” egykor letagadhattad, vagy eltusolhattad, esetleg a világ szemébe vágtad – na és? Most elvárják tőled, hogy – a késhegyig menő küzdelem közepette is – becsületes, empatikus, altruista és morálisan mérlegelő légy. Árgus szemekkel figyelik lépéseidet és a rólad kialakuló kép sikeredet vagy kudarcodat előidéző tényező lett. Egy negatív hírre – a vezérigazgató megvesztegetett egy politikust, az elnök összeszűrte a levet a titkárnőjével, a HR-es rasszista vicceket mesélt az ebédlőben – a vállalat tőkeértéke akár 5-10 %-ot, dollár-milliárdokat is eshet!

A „vigyázz a fürkésző tekintetekre” azonban nemcsak az üzlet, de az élővilág régóta érvényes szabálya. Az élőlények számára – a szó szoros értelmében – „élet-halál” kérdése, vajon megérzik-e a reájuk irányuló figyelmet, és felmérik-e partnerei megbízhatóságát. Nem véletlen hát, hogy az evolúció olyan eszközökkel ruházta fel a lényeket – beleértve az embert is – amelyekkel megérzik a rájuk szegeződő tekintetet, és tesztelni képesek a partnereik jó-szándékát, vagy rosszindulatát. Az ember számára a figyelem forrása kezdetben a társak szemei és fülei voltak. A közösségben, ahol mindenki ismer mindenkit, a legapróbb vétség sem maradhat rejtve, s ha kiderül, a büntetés nem marad el. Ez az oka, hogy folyamatosan szorongva mérlegeljük: szem előtt vagyunk-e, s ha igen, még a kényelmetlen szabályokat is betartjuk.

Ám, ahogy nőtt a társadalom, úgy csökkent a társak figyelő tekintetének fegyelmező ereje. Ezért az evolúció – bölcsen – agyunkban olyan lényeket kreált, „akiknek” büntető vagy jutalmazó akarata elől nem rejtőzhetünk el. Ezek az általunk teremtett istenek – hitünk szerint – a hús-vér társaiknál éberebben és szigorúbban tartanak szemmel. Már nemcsak a valóságos szem, pusztán a szigorú tekintetére utaló szem ábrája is óvatosságra késztet. Így az ember évezredek óta annak tudatában éli életét, hogy szem előtt van. A tömeg-társadalmakban azonban már sem az istenektől való félelem, sem a közösség nyomása nem tart vissza a szabályszegéstől. Az állam – nagyon is kézzelfogható – intézményei, a rendőrség, az adóhivatal, a különböző rendű és rangú ellenőrök tömege által megtestesített valóságos fenyegetése kényszerít fegyelemre. Így, bár a múlt században teret veszített a vallás, és enyhült a közösség társadalmi nyomása is, a szabálykerülés, és az erőszak a korábbiakhoz képest visszaszorult. Sőt, mindez úgy következett be, hogy a 20. század során a magánélet – a privacy – szinte szent és sérthetetlen lett.

Az egykor fenyegetően elnyomó – Leviathán szerű – állam, fokozatosan átadta a helyét a biztonságot ígérő, majd a jólétet teremtő, végül gondoskodó állam modelljének. A polgár pedig elfogadta: az adót fizetni, a szabályokat betartani kötelessége, hiszen az állam is tiszteletben tartja a magánéletének szentségét, és számíthat rá, ha bajba kerül, vagy ha valamilyen szolgáltatásra van szüksége. Ezért volt olyan megrázó amikor – csaknem hét évtizede – az 1984 című regényben váratlanul felbukkantak a „Nagy Testvér” fenyegetően fürkésző „fülei” és „szemei”. G. Orwell ugyan alapvetően a fasizmus és a bolsevizmus tapasztalataira utalt, de mégiscsak a totális ellenőrzés államát rajzolta meg. És néhány évtizeddel később – már a demokrácia diadalának csúcspontján – a világ egyszer csak arra ébredt: környezetét kezdték behálózni az államok és a globális vállalatok titkos, de minden részletre kíváncsi, megfigyelő, adatgyűjtő és ellenőrző rendszerei.

A 21. századba átlépve pedig kiderült: a „Globális Nagy Testvér” – az USA kormányának PRISM rendszere – nemcsak több millió polgár mobil telefon adatforgalmát gyűjtötte és elemezte, hanem lényegében mindenkin, ellenségen és baráton egyaránt, rajta tartja a szemét. Sőt, a „fürkésző szemek” egyre újabb generációi jelentek meg. A technológia képessé vált az arcfelismerésre, és – biometrikus profilok alapján – a személyazonosításra. Az egyént szinte totálisan nyomon követik az ellenőrizhetetlenül terjedő – már nemcsak az utcákon és tereken, de a bevásárló központokban, és közintézményekben is elhelyezett – térfigyelő kamerák összekapcsolódó rendszerei. Nagy-Britanniában például 2016-ban a térfigyelő kamerák száma elérheti a 3,7 milliót!  Óriási technikai és pénzügyi erőforrásaik birtokában a nagyvállalatok – az Apple, a Google, az Amazon – is képesek nyilvános forrásból, de beleegyezésünk nélkül, információkat gyűjteni és azt tudtunk nélkül felhasználni.

Nem véletlen tehát, hogy az ember „figyelő szemekhez” fűződő viszonya a 21. századba alapvetően módosult. Amikor 2002-ben, J. Poindexter, R. Reagen nemzetbiztonsági tanácsadója, felvázolta a „Total Information Awareness – a globális rendszerben fellelhető információk állandó megfigyelésére és a terrorizmussal esetleg kapcsolatba hozható személyek „kiszűrésére” szolgáló – rendszerét, az emberek felkapták a fejüket. 2007-ben azonban a világ azzal szembesült: az USA kormánya – a PRISM rendszerével – lényegében a föld minden lakóját megfigyeli, nyomon követi minden mozdulatát, megjegyzi kiejtett szavát. Már az is fenyegetést hordozott, hogy a PRISM tevékenységére E. Snowden hívta fel a figyelmet, aki – egyebek között – erről a programról is titkos információkat szivárogtatott ki. Ma tehát tény: a „Globális Nagy Testvér” készen áll arra, hogy kitalálja rejtett gondolatainkat, és ennek alapján valakik – a mi érdekünkre hivatkozva – megtegyék azt, amit Ők fontosnak tartanak.

A terrorfenyegetés hatására azonban az eredeti elutasítás enyhült. Az illiberális „demokráciák” és az autokratikus rendszerek éppen erre játszanak rá: maguk keltik a félelem légkörét, majd erre hivatkozva teremtenek áttekinthetetlen figyelő rendszereket, amelyekkel polgáraikat szemmel tarthatják. Ezt világosan tükrözi Orbán Viktor migrációs stratégiája, és nemrég elfogadott „terror-törvénye”. Az információk elrejtése, majd egy politikus illetve egy kormányzat pillanatnyi érdekeinek megfelelő felhasználása azonban nem csupán a diktatúrákban fordul elő. Ezért folyik a harc a nyilvánosság szélesítéséért, illetve a megfigyelő rendszerek – legyenek azok államiak vagy üzletiek – ellenőrzésérért. Ám, miközben a globális polgár érzékenysége személyes adatai és véleményének nyilvánossá tételét illetően megnőtt, az elmúlt évtizedekben újabb fordulat következett be.

A viselkedés egykor szigorú – általában az idősebbek által a fiatalabbakra kényszerített – szabályai fellazultak és az autonómia korábban elképzelhetetlen mértékben megnőtt. Részben emiatt a 20. század szabványosított – ezért könnyen áttekinthető – tömegtársadalmai a 21. században, a globalizáció következményeként elveszítették kiszámíthatóságukat és otthonosságukat. Környezetünkben egyre nő az ismeretlenek száma, akik mindinkább „idegenné” váltak. Nem tudod, hogy szomszédod, vagy a melletted dolgozó, mit tart normálisnak, betartják-e a megszokott szabályokat, és miként vélekedik a tolerancia határairól. Ennek következménye, hogy az évszázadok óta javuló bűnözési statisztika az elmúlt két évtizedben újra romolni kezdett. Miközben tehát a viselkedés korlátjai hihetetlenül kitolódtak, a normalitásba vetett hit megrendült. Szembesülve a különböző jellegű terrorizmussal, az emberek éppenséggel számon kérik az államon: miért nem képes azonosítani, és „lekapcsolni” a köztük élő bűnelkövetőket.

Ugyanakkor, miközben mindenki igyekszik magánéletét áthatolhatatlan falakkal körülbástyázni, sokan élvezetet lelnek mások magánéletében való leskelődésben. Ezt a perverziójukat a média – mint a néhány éve lehallgatáson rajtakapott „News of the World” – készségesen igyekszik kielégíteni. És, ami még váratlanabb: egyre többen – ki vigyázatlanságból, ki meggondolatlanságból – maguk tárják a világ elé egyébként rejtegetni való különcségeiket. Így, a többnyire nem jó-szándékú megfigyelők helyzetét az elmúlt években az emberek maguk könnyítetik meg, kiadva önmagukat és barátaikat a Youtube-on, vagy a Facebook-on, nem tudva, hogy ki, mikor, és milyen célból használja fel azokat ellenük. A globális polgár személyisége mintha megkettőződne. Van egy gondolatait és cselekedeteit mások elől eltitkoló – még önmaga előtt is rejtett – Énje, aki még a saját érdekét szolgáló, gyakran életbevágóan fontos információkat sem osztja meg másokkal. Azután van egy még legrejtettebb és legintimebb viszonyait is a világ elé táró Énje, aki arról felejtkezik el, hogy a hálón nemcsak minden megőrződik, de mindenki számára el is érhető, hogy azután a legrosszabb pillanatokban bukkanjon elő egy ártó információ. Erre utalt Obama, a PRISM-et védő megjegyzésével: „Senkinek nem lehet egyszerre 100%-os biztonsága és egyidejűleg 100%-os privacy-ja és kényelme”.

Az elmúlt években az emberek és a műszaki eszközök összefüggő hálózatba szerveződtek. 2015-re a világ népességének 60% mobil-előfizető, és a modern társadalmak polgárainak internet integrációja szinte teljes. A gazdaság, az infrastruktúra és a háztartás műszaki eszközeinek összekapcsolódása – az Internet of Things – még ennél is gyorsabban zajlott. 2015-ig – a Cisco elemzése szerint – mintegy 25 milliárd eszköz működik hálózatban, és ez a szám 2020-ra közelít az 50 milliárdhoz. (Floridi, L. 2016. The 4. Revolution. Oxford.). Ez a komplexitás és a szorosan csatoltság új állapotát hozta létre a földön. Ám a megszületett a globális társadalom labilis és egyre nehezebben kormányozható. Az emberiség fennmaradása mostantól azon múlik, milyen mértékben szabálykövetők, együttműködők és egymásban bízók polgárai. Ám idegenektől körülvetten a globális polgár szabálykövetési hajlandósága csökkenőben van. A viselkedését egykor kordában tartó fürkésző szemek éber tekintete – a mindent látó és szigorú istenekben való hit, és a kis közösségek kényszerítő nyomása is – elhalványult. Hol van hát akkor a kiút?

Az Economist 1999 decemberében egy érdekes vizsgálatról számolt be. Egykor egy magándetektívnek hosszú heteken keresztül kellett a szemétben kotorni, és a szomszédokat zaklatni, hogy találjon valamit a „célszemélyről”. A hetilap által felkért elemzőnek néhány kattintás elegendő volt, hogy megtudjon valami érdekeset.  (Living in the global goldfish bowl. 1999.dec. 16). Napjainkra gyorsan növekvő üzletággá fejlődött a reputáció vizsgálata. Így a Reputation.com több mint 100 ország, több mint 1 millió ügyfelét szolgálja ki. És most képzeljük el: az interneten fellelhető nyilvános adatokból – miként a vállalatokról – egy az internetről letölthető okos szoftver segítségével képesek leszünk pillanatok alatt megalkotni bárki személyes reputációs profilját. Erre a lehetőségre utalt cikkünk – a figyelem felkeltésére szolgáló, Egymilliárd dolláros ötlet – némileg túlzó címe.

Szinte minden társadalmi szerepünkben – szomszéd, tanár, munkatárs, fogyasztó vagy egy hobbi csoport tagja – értékelések tucatjai készülnek rólunk, és kerülnek fel a hálóra. Megtalálhatók ott a Facebook-on megadott értékeléseink és a minket visszaigazoló lájk-ok, a publikációinkra született kommentek, és a mi hozzászólásaink. A minket kiszolgálókról – a bevásárló központokban, az uber vagy az airbnb, vagy, esetleg az alakformáló óráról – elmondott véleményünk, és épp így, mások rólunk szerzett benyomásai. Aztán ott vannak az öröm vagy a szomorúság pillanataiban elkészített szelfik, a letörülhetetlenné váló dühkitöréseink, amit szinte azonnal megbánunk. Részben tudtunkkal, részben azon kívül egyre több a reputációnkra utaló adat kering az interneten, s akinek ez fontos, az felkutathatja ezeket.

Kutatások sora foglalkozik, hogy az interneten található adatokból személyiségi és viselkedési profilokat állítson össze. (Kosinski, M. 2013. Private traits and attributes are predictable from record of human behavior. PNAS.). A titkosszolgálatoknál vagy az üzlet szférájában már bizonyára elkészültek azok a szoftverek, amely kutatják, gyűjtik, rendszerezik, súlyozzák, csoportosítják egy valóságos személy Interneten felbukkanó és megbízhatóságát jelző információkat. Nem is olyan soká, egyszer csak felbukkan egy szabadon letölthető – egy igazi killer app – alkalmazás, amely a hálón fellelhető információ-morzsákból másodpercek alatt előállítja a konkrét egyén személyi reputációs hányadosát (SZRH). Miközben még abban az álomban ringatjuk magunkat, hogy lakásunk falai és a PC „tűzfalai” között észrevétlenül elrejtőzhetünk, nemsokára a világ több milliárdnyi polgára „nyomoz” – a hálóról letöltött alkalmazás segítségével – a világ több milliárd polgára után!

S hogy miért is ez az érdeklődés? Kiadnád lakásodat, új szomszéd költözik a társasházba, új munkatárs jelentkezik, egy ismeretlen vásárolna tőled, vagy adnál el neki, a gyermekedet új tanár tanítja, a lányodnak új fiú udvarolna, fiadat invitálják kirándulásra, valaki barátkozni szeretne veled, vagy te szeretnél megismerkedni valakivel – csupa fontos „célszemély”, akinek megbízhatóságát érdemes volna tesztelni. Régen kevesebb gond volt: a faluban mindenki mindenkit ismert. A városban a rendőrség adta ki az engedélyeket, a BM az erkölcsi bizonyítványt, a munkahelyen a HR „tesztelte” a jelentkezőt. De most mindenütt ismeretlenek, messziről jöttek, eltérő vallásúak, más hitűek, és a viselkedés spektruma hihetetlenül széles. Hol érdekes, máskor életbevágó megtudni: vajon a veled kapcsolatba kerülő ismeretlen, milyen mértékben szabálykövető vagy azt áthágó, civilizált vagy előítéletes, empatikus vagy önző, veszekedős vagy békülékeny, hangoskodó, vagy megegyezésre hajló, segítőkész, vagy kiállhatatlanul fenyegetőző.

És fokozatosan mindenkihez hozzánő az Ő saját személyes reputációs hányadosa. Már gyermekkorunktól arra nevelnek: gondozzuk és építsük reputációnkat, amelyet azután mindenki – kívánsága szerint – megismerhet és felhasználhat. Unokáinkat azzal riogatjuk az óvodában, gyermekünket azzal küldjük el az egyetemre: viselkedj rendesen, nehogy elrontsd a SZRH-edet. Az SZRH ugyanis egy zseton-gazdaság (token economy) alapjait teremti meg. Ez egy nagyon hatékony viselkedés-módosító rendszer, amelyet még 1840-ben a skót Alexander Machonochie talált ki a norfolki fegyintézetben! A legelvetemültebb bűnözők „kezelésének” pofon-egyszerű módszerét alkalmazta: aki az elvárt magatartást követte (rendesen dolgozott, nem verekedett) az, minden “jótettért”, azonnal jutalompontokat kapott. Aki viszont vétett az szabályok ellen, azt rögtön pontelvonással büntették. A jó viselkedés azonnali megjutalmazása, illetve a hibás viselkedés (azzal arányban álló) büntetése meghökkentően hatékonyan volt képes “újraprogramozni” a rögzült, paranoid viselkedést.

A zseton-gazdaság a körülöttünk élők folyamatos lájk-jaival és dislájk-jaival működtetett viselkedés-formáló rendszer. Képzeljünk el világunkat, amelyben mindenki rendelkezik efféle SZRH-el, amelyet folyamatosan tesztelnek a többiek, mint ahogy ő is azt teszi a másokéval. A történelem kezdetein a családot rokoni kapcsolat ösztöne tartotta össze. Később, a kis közösség fürkésző tekintetei, majd a vallás és a hatalom, jutalmazó és büntető szabályai biztosították az elvárt viselkedés betartását. A birodalmak korától az állam intézményei – a bíróság, a rendőrség – tartották fenn a rendet. Erre segített rá az ismeretlenek között is a testvériség érzését kialakító a nemzet létrejötte. A globális rendszerben azonban ezeknek a korábbi integrációs tényezőknek a hatékonysága lecsökkent, így nélkülözhetetlennek tűnik a globális zseton-gazdaságot megalapozó SZRH folyamatos működtetése.

Az SZRH intézménnyé válásának azonban előnyei és veszélyei is vannak. Egyrészről, minden kapcsolatodat, felbukkanó esélyeidet eleve eldönti az addigi felhalmozott reputációd. Ettől lesz sikeres a pályázatod és a randevúd, a jelentkezésed és előrejutásod, a letelepülésed és befogadásod, az ingatlanvásárlásod és a hitelfelvételed. Másrészről, a múltbeli vétségek megőrződnek, és a legváratlanabb pillanatban bukkannak fel. Egy bliccelés sokáig követ, egy rosszindulatú véleménytől nem szabadulhatsz, egy dühkitörésed nyoma örökre hozzád ragad, egy fizetési kötelezettség elmulasztása miatt még sokáig kell fizetned. Persze a zsetongazdaságban mindez ledolgozható, de csak kemény és kitartó munka árán. Egy azonban biztos: mostantól, életed minden pillanatában folyamatosan mérlegelned kell, mit teszel, mit mondasz, miként reagálsz. S erre gondolva, nem is tudom, örüljek-e, vagy szorongjak?