A beugrató kérdés

A beugrató kérdés

Képzeljen maga elé az olvasó két – évtizedekkel ezelőtt felszabadult – gyarmati országot, amelyek elmaradott gazdaságot, de viszonylag fejlett adminisztrációt kaptak örökül. A két ország a startnál egyformán szegény volt, ám, míg az A ország bővelkedett természeti kincsekben, mezőgazdasági terményeinek felvevő piacához közel helyezkedett el, és – lévén kellemes klímával, szépséges tengerparttal rendelkezett – ideális turisztikai célpontként szolgált, addig a B ország, a piacoktól távol, szegény természeti környezetben helyezkedett el, és eléggé megosztott volt etnikailag.  Volt azonban még egy fontos különbség: az A ország egyértelműen a demokrácia felé, míg a B ország alapvetően az autokratikus berendezkedés irányába vette az útját.

Mit gondolnak – szoktam hallgatóimnak feltenni a kérdést – kialakult-e bármilyen élet-színvonalbeli, és élet-minőségbeli különbség az országok között az évtizedek során, illetve melyik ország ért el kedvezőbb eredményt? Az első kérdésre egyhangúan a helyes választ adják: egyikük messze „elhúz” a másiktól a GDP/fő, az életminőség, lakosainak képzettsége, egészségi állapota tekintetében. A másikra azonban rendre a helytelen válasz adja: úgy vélik, az A ország lett az irigyelt, míg a B az elrettentő példa. Nos, a megfejtés: az A ország = Jamaika, míg a B ország = Szingapúr.

Jamaika – a külső megítélés szerint – demokratikus és szabad ország. „Demokrácia-pontja” ma nagyjából 9.17, amely a fejlett országokkal helyezi egy csoportba. Ugyanakkor a GDP/fő gyakorlatilag évtizedek óta alig nőtt, magas a korrupció és a bűnözés mértéke, az országra a „klientizmus” („sógor-komaság”) jellemző, és egymással vetélkedő a politikai oligarchiák tartják kézben a társadalmat. Szingapúrt viszont a „demokrácia-minősítők” – a demokratikus alapintézmények, a szólásszabadság és a politikai jogok alapján – nem minősítik demokratikus országnak. A meghatározó döntéseket, szinte a függetlenné válástól kezdve évtizedeken keresztül egyetlen személy, Lee Kuan Yew, az autokratikus vezető hozta meg, gyakorlatilag nem engedve beszólást a politika lehetséges aktorainak. Ugyanakkor az ország GDP/fő tekintetében mára megelőzte egykori gyarmattartóját (!), az életminőség alapján a legfejlettebbet közzé emelkedett, a korrupció és a bűnözés mértéke a legalacsonyabb az összehasonlítható országok között.

És most jön a – vigyázat – a beugrató kérdés: milyen következtetés vonható le mindebből? Ne feledje azonban, a leegyszerűsítő gondolkodásmód a politika világában (is) többnyire tévútra vezet. Ha tehát az olvasó azt olvasná ki az esettanulmányból, hogy a demokrácia nem fontos, ezzel szemben az autokratikus vezér, és tekintélyuralmi rendszer a gazdasági siker kulcsa – téved!  Ami elgondolkoztató, hogy a többnyire pontos demokrácia- és szabadságminősítők néha „elmérik” a valóságos helyzetet. Hagyományosan úgy érvelnek: a több-párt rendszerű demokrácia hozza el a jólétet és a magas életminőséget.

A valóságban azonban a demokrácia nem pusztán a versengő pártokról szól. Lényege nem az, hogy időközönként választhatunk, kinek a vállára rakjuk a kormányzás terheit, a magunké helyett. A demokrácia nem arról szól, hogy – lustaságból, vagy nemtörődömségből – másokra bízzuk, hozzák meg a döntéseket helyettünk, majd négyévente, ha elégedetlenek vagyunk, elcsapjuk őket, mert kiderült, nem minket, megbízóikat, hanem csak magukat gazdagították. A demokrácia több annál, mint a választás során – gyakran anélkül, hogy a tudatában volnánk a helyzetnek – a többségnek leginkább tetsző személy felruházása, néha szinte korlátlan hatalommal.

A demokrácia lényege: folyamatosan szemmel tartani és „körmére nézni” azoknak, akiket az ügyeink intézésével megbíztunk. Ezért a két legfontosabb tényezője: senkinek ne legyen abszolút hatalma és semmi ne korlátozhassa az ellenőrzés lehetőségét, valamint, a polgárok éljenek is ezzel a jogukkal. Az ellenőrzés lehetősége és megvalósulása minden hatalom-átruházás –a társasházi képviselőtől kezdve, a Rt igazgatóin keresztül, egészen az önkormányzati és parlamenti képviselőkig – nélkülözhetetlen eleme. Ez az oka, hogy az egyén boldogságát, a polgár szabadságát és a társadalom sikerességét nem önmagában a „verseny-demokrácia” idézi elő. A siker az intézmények olyan rendszerének tulajdonítható, amelyek mindenki előtt és minden területen megnyitják a kiemelkedés lehetőségét, e lehetőségek az egyéni képességektől függően válnak valóra, és a szabályok senkinek nem engedik meg a sumákolást. Nem hirdetheted ki hűséges támogatódat győztesnek, nem juttathatsz a barátodnak érdemtelenül koncot, és nem nevezheted ki rokonodat és haverodat semmilyen posztra.

Jamaikában versengenek a pártok, míg Szingapúrban nem, és ez fontos különbség. Ám az igazi eltérés: Jamaikában egymást váltó oligarchiák osztják el – a „győztes visz mindent” alapon – támogatóik számára a társadalom közös javait, míg Szingapúrban a pozíciók és a jutalmak átlátható versenyben, és a kiválóságot megtestesítő kritériumok alapján nyerhetők el.  Erre vezethető vissza, hogy Szingapúrt, a felelős kormányzás, a minőségi képzés, a magas versenyképesség és az alacsony korrupció társadalmaként jellemzik. Jamaikára viszont – ahol a posztok betöltésénél a rokoni kapcsolatok, és az oligarchiában betöltött szerep a mérvadó – a kormányzás alacsony minősége, a korrupció és bűnözés magas foka a jellemző.

A demokrácia tehát nem az időnként meghirdetett párt-versenyről szól, hanem a kikerülhetetlen és folytonos megmérettetésről, az átlátható szabályokról, a megbízottak képesség szerinti szelekciójáról és folyamatos „szemmel tartásról” szól. A demokrácia súlyos betegsége, ha – mint itt Magyarországon – a választáson induló pártok esélyeit manipulációkkal és akadályokkal eleve egyenlőtlenné formálták. De ez a betegség akkor válik végzetessé, ha a polgároknak – mint itt Magyarországon – megakadályozzák, hogy kérdést tegyenek fel. Ha a hatalom törvényekkel körülbástyázza az információkhoz való hozzáférést, és ezzel lehetetlenné teszik, hogy a polgár tájékozódhasson mit is tesznek a nevében, és az milyen következményekre vezet. Ha pedig a polgár tudakozódására a hatalom azzal válaszolhat, „semmi közöd hozzá”, és ebbe az emberek bele is nyugszanak, ez jelenti a demokrácia halálát.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.