Mi Európa lényege?

A címben megfogalmazott – ma oly sokakat foglalkoztató – kérdés, első pillantásra elméleti problémának tűnhet, pedig nagyon is gyakorlati. Európa sorsát ugyanis alapvetően meghatározza, hogy a választ keresve, előre indulunk-e a jövő felé, vagy vissza a múltba. Az viszont, hogy merre indulunk, döntően attól függ, milyen értelemben használjuk a lényeg fogalmát: mint megkülönböztető vonást, vagy mint kritikus siker-tényezőt. Sokan vélik úgy, Európa ismertető-jegye: keresztény volta. Kontinensünk egymást követő nemzedékeinek viselkedését – állapítják meg – a Bibliából kiolvasható morál és a köré épülő kultúra szabta meg. A Föld más térségeiben – részben egymáshoz kapcsolódva, részben egymástól függetlenül – sokféle vallás keletkezett. Ezek mindegyike megalkotta a maga szent könyveit, amelyek ugyanazzal a problémával birkóztak: miként lehet harmonikus és együttműködő közösséget teremteni. A megoldást többnyire az emberek közötti együttműködést és bizalmat megteremtő Aranyszabályok kínálták.

A zsidó Aranyszabály létrejöttéhez egy különös anekdota fűződik. Az időszámítás kezdetei táján egy Jeruzsálemben „állomásozó” római katona felkereste a legismertebb zsidó rabbit – a szigorú Sámájt – és megkérte, mondaná el neki a szentírás lényegét, de olyan röviden, hogy akár fél-lábon is képes legyen meghallgatni. Sámáj, meghallva a különös kérést, elzavarta a katonát, mondván: „ilyen ostobaságokkal ne zavarj”. A kitartó hitkereső ezután felkereste a másik rabbit – a türelmes és szerény – Hillelt, és neki is feltette ugyanezt a kérdést. A történet szerint, Hillel így válaszolt: „A szentírás lényege: ne tedd mással azt, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek. Minden más csak kommentár”.

Hillel szentírása – a Tóra – a zsidókra érvényes „Aranyszabályt” rögzítette. Előtte és utána, tőle függetlenül minden világ-vallás megfogalmazta a maga Aranyszabályát. A kereszténység Jézus mondására hivatkozik: „Azt tedd másnak, amit szeretnéd, ha veled tennének”. Konfuciusz így fogalmaz: „Azt tedd másnak, amit azok tesznek veled”. Az iszlám szerint: „Nem lehetsz igazhívő, hacsak azt nem kívánod testvérednek, amit kívánsz magadnak”. A Buddhizmus azt tartja: „Ne sérts meg másokat, olyan módon, ahogyan azt te sértésnek érzenéd”. Végül a Hinduizmus tanítása szerint: „Ne tégy semmi olyant másoknak, ami ha veled tennék, fájdalmasnak éreznéd”. Az ok, hogy a sok-sok Isten szinte azonos viselkedési szabályt ír elő, nyilvánvaló: a vallások születése idején a közösségekben az élethelyzetek hasonlóak voltak, így hasonló Aranyszabály írhatta elő a siker parancsolatát.

Ezek helyességét azután a mindennapok újra és újra igazolták, így az emberek megtanulták: ha ezek szerint szervezed az életed, zavartalanabb lesz az együttélés, míg ha áthágod ezeket, konfliktus és háború vesz körül. Ebben az értelemben igaza van Hillelnek: az közösség léte szempontjából a kölcsönös bizalom megteremtését megalapozó szabály a lényeg, és minden más, csak kommentár. A 20. század még két gondolatot tesz ehhez hozzá. Az egyik, az elv szkeptikus kiterjesztése: „Légy óvatos, amikor azt teszed másnak, amit magadnak akarsz. Lehet, hogy neki más az ízlése!”  A másik, a játékelmélet, kísérletekben is feltáruló tapasztalata: az „Aranyszabály” kínálja bármely társulásban a leghatékonyabb viselkedési stratégiát. A játék-stratégiák versenyének visszatérő győztese – a szokatlan nevű – Tit-for-Tat, négy alapelvben foglalta össze a sikeres és boldog élet szabályát: 1. Mindig előlegezd meg a bizalmat, 2. Soha ne csalj, 3. Azonnal válaszolj a rajtad esett sérelemre, 4. Ne légy megtorló.

A kívánatos viselkedés szabályait kezdetben az öregek, generációkon keresztül továbbadott tanácsai alakították: „Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten”, „Kölcsön kenyér visszajár”, vagy „Szemet szemért, fogat, fogért”. A birodalmak korában azonban elkerülhetetlenné vált, hogy az isteni legitimációjú elvekre alapozzák a közösség stabilitását. Ezért fogalmazta meg minden vallás a maga, megkérdőjelezhetetlen szabályait. Ezek minden ismeretlen hit-testvérre kiterjesztették a feltétlen bizalom elvét, amely viszont, az idegen-hitű ismeretleneket továbbra sem illetett meg. A kölcsönös bizalom szabálya ezért nem tekinthető a kereszténység, minden más civilizációtól megkülönböztető jegyének. Ha azonban – az elmondottak értelmében – az Aranyszabály nem kizárólag ránk, európaiakra jellemző, mégis mi lehet kontinensünk megkérdőjelezhetetlen sikereinek tényezője?

Európa a felvilágosodást követően, az ipari és társadalmi forradalmak illetve a nemzet-államok és nemzetgazdaságok születésének eredményeként húz el a civilizációk mezőnyétől. Európa sikere néhány jellegzetes, sokáig csak rá jellemző, egyedi versenyelőnyt kínáló intézményre vezethető vissza. Ezek: az intézményes hatalommegosztás, a magántulajdonon alapuló vállalkozás, a piaci verseny, a liberális demokrácia, a szélesülő emberi jogok, a szólásszabadság és a szabadgondolkodás. Ezek elfogadása tette kontinensünket másoknál sikeresebbé. Pontosabban, az egyes társadalmak, így hazánk, haladása alapvetően attól függött – és azon múlik ma is – milyen mértékben és milyen hatékonyan alkalmazza ezeket az intézményeket.

A társadalmi haladás fontos mércéje: milyen mértékben terjesztődik ki a bizalom másokra. Eredetileg csak a családon belül és közvetlen ismerősökre volt érvényes együttműködési kényszer. A vallások Aranyszabályai előrelépést jelentettek: az Istenek parancsa – áthághatatlan szabályként – az ismeretlen hittestvérekre is kiterjesztették a bizalmat. Később ez a testvériség kiterjesztődött a nemzet minden tagjára. Ám Európa igazi sikerét az elmúlt évszázad hozta, amikor a sokáig kizárólag reá jellemző intézményrendszer lényegében – vallásától, osztályától, bőrszínétől és társadalmi helyzetétől függetlenül – mindenkire kiterjesztette a bizalom szabályát. Ekkortól kezdve az ismeretlen – akit régen ellenségként elpusztítani, majd idegenként, elkerülni kellett – potenciális partner lett, akivel érdemes együttműködni. Európa sikerét – dinamizmusát és biztonságát – ez a hatékonyan működő intézményrendszer szavatolja. Ez a rendszert Kant kategorikus imperativusza – „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája, mindenkor egyszersmind általános törvénykezés elvéül szolgáljon.” – működteti. A mindennapi cselekvésekre lefordítva ebből egy – svájci ismerősömtől hallott – különös életszabály következik: „Kezeld az ismeretlent rokonként: előlegezd meg neki a bizalmat. Kezeld a rokont, idegenként: várd el tőle a tisztességes teljesítést.” Ez az oka, hogy Európa mai helyzetében a törekvés, hogy az együttműködést és bizalom megteremtését újra keresztény vallás felügyelete alá helyezzük visszalépést jelent. A jövőt csak az eddigi sikereket megalapozó intézményrendszer újbóli megerősítése alapozhatja meg.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.