Ezért Demokrácia

Asa Wikfor

Asa Wikforss nemrég megjelent könyve – Ezért Demokrácia – illeszkedik a különös világtrendhez: miközben egyre több írás jelenik meg a demokrácia globális helyzetéről, folyamatosan csökken azok száma, akik, ha nem is optimistán, de legalább reménykedve tekintenek a világ állapotára, míg a legtöbben inkább „temetik” a demokráciát. Ezt az ellentmondásos helyzetet jól tükrözi az idei év: 2024 az emberiség eddigi történelmének legnagyobb választási éve lesz. Bolygónk több, mint 60 országának, csaknem 4 milliárd (!) polgára nyilváníthatja ki a véleményét, azaz még soha ennyi választópolgár nem kapott lehetőséget leadni szavazatát, és ezzel meghatározni, kikre ruházza át az életét alapvetően átformáló döntéseket. Miközben azonban az egyes társadalmak és a világ egészének az alkalmazkodása immár halaszthatatlan, a választásokon többnyire visszaszorulnak azok a mozgalmak és pártok, amelyek a kényszerek tudomásul vételét hirdetik, és a szükséges változás megvalósítását ígérik.  

A szerző kiindulópontja – amelyet egyéni sorsának élményeiből és saját társadalmának tapasztalataiból szűrt le – hogy a demokrácia minden más politikai berendezkedésénél jobban szolgálja az emberiséget. Ezt döntően arra vezeti vissza, hogy a demokratikus társadalom „komolyan veszi az értelmet, meg a tudást, és abból a meggyőződésből indul ki, hogy mindenki képes jó döntést hozni”. A könyv születését éppen az váltotta ki, hogy írója szembesülni volt kénytelen a letagadhatatlan ténnyel: a liberális demokrácia – intézményi és működésmódbeli – minősége, az 1970-1980-es évtizedek folyamatos javulását követően, az elmúlt évtizedben, nem-várt módon romlani kezdett. Évről évre kevesebb társadalom demokráciájának minősége javult, míg egyre több országban romlik a minősége. A mostani „választási év” világosan tükrözi ezt az ellentmondásos helyzetet. A legnépesebb országok, térségek példájával érzékeltetve (és a jobb a szemléltetés kedvéért zárójelben feltüntettem a szavazók számát és demokrácia minőségének értékét) a helyzetet: India (1.44 m, 0.53), az Európai Unió (448 m, 0.91), USA (341 m, 0.83), Indonézia (279 m, 0.68) Pakisztán (243 m, 0.30), Banglades (174 m,0.16), Oroszország (144 m,025). És most gondoljunk bele Oroszország vagy Banglades demokrácia minőségét szembesítve az EU-s választás 0.91-es adataival, felidézve a legutóbbi választásokat hazánkban. 

A bevezető – szokatlan módon – őszintén bepillantást enged a könyv születésének a körülményeibe. A szerző az írás során folyamatosan konzultált politikatudományi végzettséget szerzett testvérével – Martennel – aki véleményének kifejtésén túl, az elkészült fejezeteinek végére rövid esszéket illesztett, amelyek segítik az olvasót a mondanivaló kritikus befogadásában. Az egyes fejezetek – Demokrácia és igazság, Populizmus és tudás, Szakértők uralma, Demokrácia az igazságon túli korban, A tér igazsága – végig vezetnek azon a folyamaton, amelyet egyre több ország befut a nyilvánosság és átláthatóság minőségének romlása, az érdemi egyeztetésen alapuló viták visszaszorulása terén. Különösen érdekes, hogy a demokrácia állapotával kapcsolatos kritikai véleményét a szerző, a hagyományos jól működő svéd demokrácia szemszögéből rajzolja fel.

Helyesen azonosítja a demokrácia romlásának kiváltó tényezőit: a tényeken alapuló és a megegyezés szándéka által vezérelt eszmecserék visszaszorulását és az átlagpolgár csökkenő hajlandóságát, hogy megértse azokat a kiváltó okokat, amik ebbe a helyzetbe vezérelték a világot. Kritikus megállapításai éppen azért megszívlelendőek, mert a legfejlettebb demokráciák működésmódjában is fedezi fel a leromlás tendenciáit. Aggodalmat keltő ebből a szemszögből, hogy az évtizedek óta rendszeresen nyilvánosságra hozott „Demokrácia Index” változása egyértelműen a demokráciák minőségromlási folyamatát mutatják: évről évre egyre több ország hanyatlik a „teljes” demokrácia csoportjából a „repedt” demokráciák csoportjába, innen pedig tovább az un. „hibrid” rendszerek – egyre autokratikusabb – csoportjába és végül innen is tovább a „tiszta” autokráciák közzé.

Ennek a leromlásnak az egyik, ha nem a legfontosabb oka a tényeken alapuló viták visszaszorulása a közéletben. A szerző többször hivatkozik a tudományon belül zajló viták sajátos módszerére, amelyet nem a „kinek van igaza?”, mint inkább, a „mi az igazság?” keresése vezérel. Amikor egymásnak ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg a tudósok, a tudomány elfogadott működésmódja arra készteti őket, hogy – az un. adversarial collaboration módszerét alkalmazva – az ellentétes eredményre jutó kutatók összeüljenek, és tények objektív mérlegelésével tárják fel az eltérő eredmények okait, majd alkossanak meg közösen elfogadható modelleket. A könyv sok példán keresztül mutatja be, hogy a világ mai helyzetéért felelős politikusok – részben a saját újraválasztásuk által vezérelve, részben a nagyhatalmú vállalkozók által „megvásároltan” – a demokrácia szabályait „meghekkelik”: olyan játékszabályok szerint játszanak, amely megengedi a világ állapotára vonatkozó tények elrejtését, a múlt tévedhetetlennek vélt narratíváinak puszta ismételgetésével.

A könyv egyik legfontosabb tézise: „mivel a rendszer együttműködésre, kompromisszumokra és annak elfogadására épül, hogy gondolkodásunk különbözősége ellenére együtt kell élnünk, fontos, hogy az állampolgárok bízzanak egymásban.” Ebből kiindulva a szerző, a világ legtöbb problémájának súlyosbodását, a nézeteltéréseket feloldó viták hiányra és a társadalmakon belüli bizalom és az együttműködési hajlandóság folyamatos csökkenésére vezeti vissza. A demokrácia romló helyzetének kialakulásában meghatározó szerepe van a politikai és a gazdasági, illetve a technológiai hatalmasságok összejátszásának, amely alapvetően torzíthatja/eltorzította a demokrácia rendszerét. A könyv fejezetei részletesen és sok példán keresztül elemzik az internet platformok szerepét a demokrácia gyengítésében. Meggyőzően mutatja be, hogy a „techóriásoknak” jelentős és kevéssé átlátható hatalma van a közbeszéd felett: mit bocsájtanak nyilvánosságra, miért törülnek vagy nem törülnek tartalmakat és milyen hozzáférést adnak a hirdetőknek az adatbázishoz.  Ugyanakkor, miközben a könyv felrajzolja a média egyre nehezebben áttekinthető rendszerét az olvasó számára világossá válik: az információk „közreadása” útján történő befolyásolás rendszerének szabályozása – részben a hamis információk egyre szélesebb körű alkalmazása, részben a mesterséges intelligencia gyorsuló terjedése miatt – szinte lehetetlenné válik. Pusztán a szabályozás útján nem oldható meg a tényszerű tájékoztatás és a szólásszabadság egymáshoz illesztése.

A könyv utolsó fejezete a demokrácia másfél évszázados fejlődésének különös ellentmondásával szembesíti az olvasót. Az indításként John Stuart Mill nézetére hivatkozik: „Ha szabad folyást adunk a szónak, az igazság kerül ki győzedelmesen a harcból”. Ugyanakkor miközben végig követi a szólásszabadságért folyó harc folyamatát szembesül a gyűlöletbeszéd terjedésével és az előítéletek felerősödésével, amelyek szinte lehetetlenné teszik az igazság győzelmét a viták egyre kevésbé szabályozott „piacán”. A szerző ennek bizonyítékául – egyetértően – idézi a mondás: „free speach does not mean free reach” (a szólás szabadsága nem jelenti az elérés szabadságát.) A megoldásban bizonytalan, és csupán annak a reményének ad hangot a könyv befejezésében, hogy „miközben nem lehet és nem is kívánatos minden dezinformációt kigyomlálni, viszont mindent el kell követni, hogy ne maradjanak cáfolatlanul”. Megkönnyítette volna a könyv – fontos és valóságos tényeken alapuló – mondanivalójának befogadását, ha a szerző az olvasó eligazodását jobban segítő, a gondolatmenet egymásra épülő belső struktúráját szemléletessé tevő szerkezetet alakított volna ki. Hasonlóképpen hiányoltam a könyvből a „Név és tárgymutatót”, amely a tudományos és alapvetően új jelenségeket tárgyaló művek olvasói számára bizonyos segítséget nyújthatnának, amikor újra és újra visszakeresni kénytelenek egy ismételten előbukkanó fogalmat. Ez engem arra késztetett, hogy a könyvet kijegyzeteljem, a fontosabb definíciókat és értelmezéseket kiírjam. Mindezt tekintetbe véve a mű tudományos megközelítése, a demokrácia helyzetét sokféle szemszögből bemutató jellege miatt őszintén ajánlom az olvasónak az „Ezért Demokrácia” könyvet. Nem könnyű, de hasznos olvasmány. Még azt is lehetővé teszi, hogy az olvasó – körbe pillantva saját maga körül – mindennapi tapasztalatai alapján megítélhesse, amit lát „miért nem, vagy mennyiben demokrácia még?”.