Youval Noah Harari: Nexus. 2024

Megvallom, azokat a könyveket szeretem, amelyek egy általam ismert – vagy, mint később kiderül, csak ismerni vélt – témáról szólnak, de azt a megszokottól eltérő szemszögből mutatják be és ezzel hozzásegítenek, hogy alapvetően új nézőpontból szemléljem a világot. A Nexus – Youval Harari 2024-ben először angol, majd szinte ezzel egyidejűleg magyar nyelven is megjelent könyve – tökéletesen kielégítette ezt az igényemet. Amikor először belelapoztam a könyvbe, hirtelen beugrott, csaknem két évtizeddel ezelőtt már olvastam, egy ugyanilyen című könyvet: Mark Buchanan. 2003. Nexus, avagy kicsi a világ. (Typotex). A 21. század első évei ugyanis a hálózat-elmélet születéséről és alkalmazásainak robbanásszerű bővüléséről szóltak. A hálózatelmélet első nemzetközi siker-könyvének szerzője éppen, az új tudomány világhírű magyar kutatója – Barabási Albert-László – volt. (Behálózva. 2003. A hálózatok új tudománya).

Az elmúlt két évtizedben számtalan hasonló témájú mű született, amelyeket az a felismerés köt össze, hogy a létezők nem pusztán alkotórészeikből állnak, hanem az ezeket összekötő kapcsolatok segítségével szerveződnek egységes entitássá. A szinte áttekinthetetlen könyv-sokaságból Harari írását az emeli ki, hogy az információs hálózatoknak, a 21. században az egész emberiség számára létfontosságúvá váló problémáit elemzi. Erre utal könyvének alcíme is: „Az információs hálózatok rövid története a kőkorszaktól az MI-ig”. A mű alapvető újszerűsége, hogy az információnak, a növekvő méretű és komplexitású emberi közösségek stabilizálásában és kormányzásában betöltött, semmivel nem pótolható szerepét tárja az olvasó elé. Az információs hálózatok fejlődést bemutatva válik világossá: az emberiség éppen egy új történelmi ugrás közben van, amelynek során a társadalom minden szeglete alapvetően át- és újra-szerveződik.

Az emberi közösségek működéséhez szükséges információk először az idősebb generációk tanácsainak és meséinek formájában adódtak tovább. Ebben a folyamatban jelentett alapvető fordulópontot az írásbeliség kialakulása, amely a viselkedés szabályainak, a megállapodásoknak és azok teljesítésének vitathatatlan technológiáját teremtették meg. Azért, hogy némi forgalmunk legyen arról, mit is jelentett ez a változás, Harari egy – több évezreddel ezelőtti – meghökkentő példával érzékelteti: „A mezopotámiai Szippar város papnője levelet (agyagtáblát) írt rokonának, amelyben arra kéri, küldjön neki néhány másik agyagtáblát a házából. Elmagyarázza, hogy megkérdőjelezték egy örökséghez való jogát, és az illető dokumentumok nélkül nem tudja bizonyítani igazát a bíróságon. A levelet esdeklő kéréssel fejezi be: ’Ne hagyj cserben’!” (65. old.)

Ilyen és ehhez hasonló történetből nagyon sok van a könyvben. Ezek számomra nem csupán élvezetesekké tették a könyv olvasását, de meggyőzően bizonyították a szerző állítását: az első írásjelek az adózással és a megállapodások rögzítésével voltak kapcsolatosak, és rögtön a fejlődés nélkülözhetetlen tényezőivé váltak. Ugyanakkor a könyv nagy értéke, hogy felhívja a figyelmet egy – gyakran háttérbe szoruló – tényre: a fejlődést megalapozandó, „minden emberi információs hálózatnak két dolgot kell tennie egyidejűleg: feltárni az igazságot, és rendet teremteni.” (56. old.) Ezzel Harari arra utal: az információs hálózatok létrehozásával és működtetésével egyszerre kell biztosítani az együttélés stabil és kiszámítható feltételeit, vagyis a rendet, valamint megalapozni az eltérő érdekű emberek véleménycseréjét, segítve ezzel az igazság érvényesülését.  

A szerző – hihetetlenül széles ismeretbázisra támaszkodva – vezeti végig az olvasót, az információ szerepének fokozatos formálódásán, az írás kialakulásától, a könyvek, majd a könyvnyomtatás elterjedésén keresztül, egészen a számítógépes hálózatokig. A történelmi fejlődés kanyargós útján elindulva megállapítja, „az ember által feltalált első fontos információs technológia a történet volt.” (59. old.) A történet ebben az összefüggésben a narratívára utal, és ezért volt számomra ebből a szempontból olyan érdekes a szent írások kialakulásának és szerepüknek az elemzése. Szemléletesen mutatja meg, milyen viták során formálódik a Biblia, de érzékelteti, hogy a társadalom fejlődésével hogyan válik egyre nehezebbé a kanonizált ismeretek érvényesítése. Ez vezeti annak megállapítására:” Mint információs technológia, az önhelyesbítő mechanizmus a szent könyv szöges ellentéte…Az önhelyesbítő mechanizmus elfogadja a tévedés lehetőségét.” (110. old.)

A könyv végső üzenete: a mesterséges intelligencia (MI) megjelenésével, amely egyrészt előidézte, másrészt folyamatosan generálja a változást, napjainkban a történelem talán legnagyobb hatású átalakulása zajlik. Ezzel összefüggésben, a könyv nagyon fontos megállapításra jut: az emberiségnek nem egyszerűen tévedhetetlen intézmények és megkérdőjelezhetetlen igazságú információs hálózatok kialakítására kell törekednie, hanem ezeknek és ezekből az önkorrekció lehetőségét biztosító rendszerré alakítására. Azt, hogy az önkorrekciós mechanizmusok nélkül a társadalom folyamatosan válságokkal kényszerül szembenézni, nemcsak a „megvalósult” szocializmus története mutatja, hanem a vállalati csődök, a politikai kudarcok és a katasztrófákkal végződő műszaki kísérletek is.

Elgondolkoztatott, de elfogadtam a szerző különös megállapítását: „A civilizációk, a bürokrácia és a mitológia nászából születtek”. (271. oldal) Ezzel a múlt sokféle emléke által igazolt tényt foglalta össze: a növekvő méretű és komplexitású társadalmak működését egyre bonyolultabb szabályok tették lehetővé, ezek betartását pedig, részben a „büntető istenek”, főként azonban a hatalom által gyakorolt büntetések biztosították. Ám, mindkettő működtetését olyan adatbázisok illetve szövegek tették lehetővé, amelyeket a vitathatatlan információnak tekintettek és azt bármikor visszaidézhetővé tették. Annak ellenére tehát, hogy a történelem során a figyelem alapvetően az anyagi folyamatokra – a termelésre, valamint az ehhez illeszkedő életmódra összpontosult – a valóságban a közösségek folyamatos növekedést alapvetően az információk rögzítése, állandó ellenőrzése, tesztelése, és ezek felhasználása tette lehetővé.

Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy Harari a fenti idézetet azzal folytatta: „A számítógép alapú hálózat egy új bürokrácia, amely sokkal hatalmasabb és fáradhatatlanabb, mint bármelyik emberalapú bürokrácia, amelyet eddig ismertünk”. (271.old). Ennek jelentőségét pedig az adja, hogy napjainkban – amikor még a demokratikus társadalmak is egyre átláthatatlanabbá válnak és egyre jobban polarizálódnak – a régi intézmények egyre kevésbé nem biztosítják az önkorrekciót. Ezért fontos – hangsúlyozza Harari – Szent Ágoston híres mondásának – „Tévedni emberi dolog” – ne csak, mint általában szokták, első felét idézni, hanem a folytatását is:  ” tévedésben maradni ördögi.” A demokrácia megőrzése és stabilizálása szempontjából ezért életbevágó, hogy nem pusztán a tévedhetetlenség technológiájának megtalálására kell törekednünk, mint inkább az önkorrekció lehetőségének és kikerülhetetlenné tételének beépítésére a rendszerekbe. Vagyis, a stabil fejlődést nem pusztán az információk rögzítése és társadalom különböző részei kormányzásánál történő felhasználása alapozza meg, hanem az információ folyamatos tesztelése és „tisztítása”.

A helyzet alapvető változását bemutatva, a szerző sok – gyakran a figyelmet elkerülő – tényre hívja fel a figyelmet. Részletesen elemzi, hogy az algoritmusok – és ezek hátterében a mesterséges intelligencia – már itt tevékenykedik körülöttünk. Sőt, figyelmünket elkerülte, hogy már elfoglaltak életbevágó pozíciókat és nélkülözhetetlenné váltak életünk feltételeinek alakításában. Ennek elgondolkoztató – egyben akár ijesztő üzenetet is hordozó – példáját idézve a szerző megállapítja: környezetünkben „egyre kifinomultabb és komplexebb kockázatbecslő algoritmusokat” állítottak üzembe. „A 2020-as évekre több ország polgárai is rendszeresen kapnak börtönbüntetést részben algoritmusok kockázatbecsléseire alapozva, amelyeket sem a bírók, sem a vádlottak nem értenek.”. (291. old.). Ilyen módon teszi kézzel foghatóvá, hogy egy újabb „intézményi ugrás” előtt állunk, és ennek bizonyítása adja a könyv igazi értékét. Mivel napjainkban zajlik a föld új globális kormányzási intézményeinek kiformálódása, ez teszi nélkülözhetetlenné, hogy a most kiformálódó rendszerbe is valamiképpen beillesszük az önkorrekció lehetőségét, sőt elkerülhetetlenségét.

A könyv elemzéseinek megalapozottságát és a felsorakoztatott tények ellenőrizhetőségét alátámasztandóan fontos megemlíteni – bár lehet, ez a potenciális olvasókat kicsit megfélemlíti – hogy a 350 oldalas könyvet, 61 oldalnyi, 690 hivatkozást tartalmazó jegyzet egészíti ki. A példának okáért, a legutóbbi, a börtönbüntetést „kiszabó” algoritmusokkal kapcsolatos esethez, a Jegyzetekben négy, részletesen kibontott hivatkozás tartozik. Vagy vegyük a szerző reakcióját napjaink egyik legérzékenyebb kérdésére:” Populista politikusok gyakran érvelnek azzal, hogy ha a nemzetközi közösség megegyezik egy közös történetben, valamint az egyetemes normákban és értékekben, az lerombolja az ő nemzetük függetlenségét és egyedi tradícióit” (334. old. 662-es hivatkozás). Ezzel kapcsolatban a Jegyzetek között 5 hivatkozást sorol fel, többek között Orbán Viktor egyik megnyilatkozását is.

Egészében a szerző mégis optimista a világ sorsát illetően, erre utal a könyve utolsó fejezetének végén megfogalmazott reménykedő üzenete: „Létrehozhatunk egy jobb világot, ha teszünk érte. Ez nem naivitás, ez realizmus. Minden régi dolog új volt, valamikor. A történelemben az egyetlen állandó, a változás”. Majd az Epilógus végén így foglalja össze művének – saját értékelése szerint – legfontosabb üzenetét: „Ha kiegyensúlyozott hálózatokat akarunk teremteni, inkább szabaduljunk meg az információ naiv, illetve populista szemléletétől egyaránt, tegyük félre a tévedhetetlenségünkről szőtt fantáziánkat, továbbá kötelezzük el magunkat az erős önhelyesbítő mechanizmusokkal rendelkező intézmények létrehozásának kemény és nem túl látványos munkája mellett. A könyvet végig olvasva, engem meggyőztek a szerző érvei, így a magam részéről támogatom ezt a javaslatot és ajánlom, az olvasó is pillantson bele jövőjébe.