„Mindenek előtt három dologra van szükségünk. Az első: növekedés. A második: növekedés. A harmadik: növekedés. A növekedés ugyan nem minden, de növekedés nélkül, bármi semmit sem ér.” Ezt a véleményt 2010-ben A. Merkel fogalmazta meg, amikor a világon szinte mindenki – bár már nem fenntartás nélkül – igazat adott neki. Pedig ekkora a globális világ már túljutott a gyors növekedés korszakán. Egyre több, áthághatatlan korlátokra figyelmeztető jel tűnt fel. Miközben azonban a különböző válságok formájában előbukkanó fenyegetések sokasodtak, az átlagember, a növekedéssel kapcsolatos elvárásait még nem igyekezett a feltűnő határokhoz igazítani. Ezt érzékelve a politikusok – a visszafogottan racionálisoktól, a populistákon keresztül, egészen az autokratákig – továbbra is azt hirdették: a társadalom problémái csak a gazdasági növekedésre támaszkodva oldhatók meg.
Mégis, szembesülve a magas növekedési ütem fenntartásának nehézségeivel és az erőltetett növekedés okozta krízisekkel, rá kell ébrednünk: az emberiség alapvető történelmi „útelágazáshoz” érkezett. Sorsunk alapvetően azon múlik, bölcsen döntünk-e, merre és hogyan folytatjuk útunkat. A választás nehézségét Woody Allen különös mottója érzékelteti: „Napjainkban, sokkal inkább, mit bármely korábbi történelmi korban, érezzünk, hogy az emberiség keresztúthoz érkezett. Az egyik út a végső elkeseredésbe és az abszolút reménytelenségbe vezet. A másik a tökéletes pusztuláshoz. Csak imádkozni tudunk, hogy elegendő bölcsességünk lesz, hogy jól választhassunk a kettő között.” Nos, a jövőknek ez a kiszámíthatatlansága a globális „növekedési-szakaszváltás” elkerülhetetlen következménye.
Környezetünkben, az élőlények fejlődésvonalától kezdve, a szervezetek növekedési pályáján keresztül, egészen a civilizációk sorsának alakulásáig a változás sokféle mintájával találkozhatunk. Ám ezek mindegyike végső soron hasonló – az un. logisztikus görbe által ábrázolt – „lefutású”, ami egyszerűen csak egy kissé dőlt S-görbével ábrázolható. (Raworth, K. 2018. Doughnut Economics.) Az S-görbe alsó szakasza, lassú – szinte észrevétlen – emelkedéssel indul, majd egy meghatározott ponton a növekedés nekilendül és a görbe egyre meredekebben emelkedni kezd. Hosszabb emelkedés után a növekedés fokozatosan lelassul, majd belesimul az S görbe felső, vízszintes szárába. A görbék konkrét „lefutását” az adott jelenség természete és a külső körülmények egymásra hatása formálja, de ezek sokfélesége ellenére, a fejlődés pályája alapvetően az S-görbe mintáját követi.
Az embert mindig váratlanul éri, amikor felfelé haladva a görbén, a megszokott trend váratlanul megszakad és hol a gyorsulás, hol a lassulás jeleivel szembesül. Vegyünk két – az elmúlt hetekben felvetődött – példát: a kutatók azt találták, hogy az emberek várható élettartamának, a 20. században bekövetkezett gyors növekedése – nem-várt módon – lassulni látszik. Ez azt mutatja, hogy az előttünk álló évtizedekben a várható élettartam növekedése fokozatosan lelassul és belesimul az S görbe felső ágába. (Olshansky, J. et al. 2024. Implausibility of radical life extension in humans in the twenty-first century.) A másik, a népességrobbanás általánosan idézett veszélyével ellentétben, úgy tűnik a 21. század második felében az emberiség éppenséggel a népesség összeomlásával kénytelen szembesülni. (Gee, H. 2025. The Decline and Fall of the Human Empire) Ez a két példa is alátámasztani látszik: az emberiség fejlődése az S-görbe dinamikáját követi és erre azért fontos most ráirányítani a figyelmet, mert világunk a növekedés lelassulásának rendkívül konfliktusos szakaszváltáshoz érkezett.
Az emberiség – alapvetően a kulturális evolúció által formált – rendkívüli dinamikájú fejlődéspályán végig tekintve ellentmondásos kép tárul a szemünk elé. Egyrészt, az emberek száma és életének minősége a földön – generációk sokaságának fennmaradt nyomai alapján – fokozatosan növekedett. Másrészt azonban ez a gyarapodás sokáig szinte észrevétlen volt, ráadásul a közösségek növekedési-pályájára a kiszámíthatatlanul, de rendszeresen bekövetkező természeti katasztrófák, járványok és háborúk az összeomlások sorozatát „rajzolták rá”. A 20. század végének szemszögéből tekintve az emberiség számának, fogyasztásának és várható élethosszának alakulását egészen a 18. századig egy alig emelkedő – szinte vízszintes – egyenes jellemezte. Ez a történelmi trend teszi érthetővé, hogy az embert évezredeken keresztül alapjában az apokalipszis négy lovasa által kifejezett probléma – az éhezés, a járványok, a háborúk és a halál – fenyegette. Még a „nyugodt” korszakok körülményei közötti élet is – Hobbes jellemzés szerint – sokáig „magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid” volt.
Az elmúlt 500 évben azonban egyre szembetűnőbb lett a fejlődés fokozatosan dinamizálódása. A növekedés trendje a 16. századtól vált észrevehetően emelkedővé, a 17. és 18. század során kezdett gyorsulni, a 19. századtól egyre meredekebben folytatódott, majd a 20. században „robbanásszerűvé” lett. A kutatások szerint a növekedési fordulat két évszázada – szinte évre pontosan – 1820-ban következett be. (Maddison, A. 2001. The World Economy: A Millenial Perspective.) Míg az időszámításunktól 1000-ig terjedő időszakban a népesség alig a hatodával nőtt, a GDP/fő pedig még kissé csökkent is, a második évezred 1000-1820 közötti szakaszában lassan, de fokozatosan beindult a növekedés. A népesség 5,6-szorosára emelkedett, és ennek ellenére, az egy főre jutó jövedelem még ennél is gyorsabban – 8,5-szeresére – nőtt. Ám 1820-ban Európa „sebességet váltott”: véget ért a történelmi „stagnálás”, beindult a gazdasági növekedés, és ehhez kapcsolódva az életkörülmények ugrásszerű javulása is. Így a 18. század végéig a fejlődés pályáját jellemző lassan növekvő vízszintes vonal, 1820-tól egy meredeken emelkedő egyenessel folytatódott.
A felvetődő kérdésre – „Miért Európa és miért nem mások?” – a magyarázatot, az idén közgazdasági Nobel díjjal jutalmazott közgazdászok kutatási eredményei kínálják. Ugyan könyvük címe – Miért buknak el nemzetek? – a hanyatlás okainak tisztázását ígéri, de ezzel a lendülettel a felemelkedés magyarázatát is feltárták. (Acemoglu, D. et al. 2012. Why Nations Fail.) A növekedés gyorsulása alapvetően a gondolkodás és a vállalkozás szabadságát, a termékek és találmányok elterjedését, a magántulajdon, a pénzpiac és a kereskedelem zavartalan működését, valamint ezek infrastruktúrájának kiépülését megalapozó társadalmi és gazdasági intézményeknek köszönhető. Az intézmények az emberek viselkedését személytelen társadalmi szabályok rendszerével vezérelték. Sokáig ugyan alapvetően meghatározóak voltak a személyes hatalmi kényszerek, de a 18. századtól fokozatosan erősödött a személytelen, mindenki számára meghatározó szabályok szerepe. Az intézmények rendszerének formálásába a 19. századtól egyre többek szólhattak bele és ez lehetővé tette a törvények folyamatos hozzáillesztését a politikai és gazdasági változásokhoz. Ez tett lehetővé, hogy 20. században a társadalmak – az időről időre bekövetkező válságokat követően – feloldják a növekedés korlátjait és fenntartsák a dinamikus gazdasági növekedést. (Susskind, D. 2024. Growth. A reckoning).
A 20. század közepétől azután a világgazdaság növekedése, még a korábbinál is dinamikusabb un. Nagy gyorsulás (Great Acceleration) szakaszába léphetett. (Raworth, K. 2018. Doughnut Economics) Ám az 1970-es évektől fokozatosan kezdtek feltűnni a növekedés – a meglevő módszerekkel egyre nehezebben leküzdhető – korlátjai. Ezt fejezte ki egy akkoriban sokat idézett mondás: „Aki azt hiszi, hogy a véges földön a növekedés végtelenségig tarthat, az vagy bolond, vagy közgazdász”. Egyre nyilvánvalóbbá vált: az emberiség növekvő csoportja ért fel a S görbe felső, nem növekvő szakaszára. Ez pedig azt jelezte, hogy az addigi – szinte egy természeti törvény szükségszerűségével érvényesülő – gyors növekedés korszaka végéhez közelített. A ma élő 8 milliárd ember életét tehát alapvetően meghatározza, hogy a növekedés – a „túllövés” állapotát követően – az elkerülhetetlen lassulás szakaszához érkezett, amely azután az S görbe felső vízszintes szárán folytatódik tovább.
E fordulópontot követően – mint minden eddigi szakaszváltásnál – elkerülhetetlenné válik az életmódnak a megváltozott „külső” körülményekhez való kényszerű hozzáigazítása. Az előttünk álló évtizedben a növekedési szakaszváltást kikényszerítő legfontosabb körülmény: a 8 milliárd ember, 21. században megfogalmazódó „legitim” igényeit kielégítő életmódja beleütközött a föld természeti folyamatainak fenntarthatóságába. Bolygónk mérte egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy a leggazdagabbak fogyasztási mintáját minden „földlakó” követhesse, és ennek biztosítása érdekében fenntartsuk a korábbi magas növelési ütemet. A globális stabilitáshoz ugyanakkor elkerülhetetlen az országok közötti és az országokon belüli egyenlőtlenségek enyhítése is. Vagyis, egyidejűleg szükséges az élboly fogyasztási „túllövésének” megszűntetése, és az eddig elmaradók, illetve felfelé törekvők növekedésének a felgyorsítását.
Ugyanakkor a különböző növekedési szakaszokon „tartózkodó” társadalmak életmódjának és társadalmi viszonyainak alapvető átalakulása szinte mindenkiből éles ellenkezést vált ki. A „visszaszabályozás” hatálya alá eső gazdagok, érzékelve a lassuló növekedést, igyekeznek ennek ellenállni. Akik előtt viszont megnyílik a „gyorsító sáv”, azok meghökkenve szembesülnek azzal: életminőségük javulásának feltétele a hagyományaik által szentesített életformájuk alapvetően megváltozása. Társadalmi és politikai kapcsolat-rendszerük, szokásaik és életmódjuk elkerülhetetlen változása éles ellenkezésüket váltja ki. Az S görbe felső ágára való átmenetet tehát az teszi különösen nehézzé, hogy az emberiség immár egységes organizmussá vált, egymástól függő és elválaszthatatlan részei az S-görbe mind a négy szakaszán „jelen vannak”.
A föld lakói most döbbennek rá: egy globális „társasház” – eltérő életmódot folytató – lakótársai. Az „összezártság” pedig azzal jár, hogy a növekedés eltérő szakaszain felfelé igyekvők egyidejűleg számolhatnak partnerként és kényszerülnek ellenfélként tekinteni az össze többi „lakótársat” és közben folyamatosan alkalmazkodni kénytelenek az éppen feltűnt új szakasz életmodelljéhez. Ráadásul, nem csupán országok és kontinensek állnak szemben egymással, de a társadalmakon belül is növekednek az egyenlőtlenségek. Vagyis, földünk minden „lakója” folyamatosan azt érzékeli: egyéni, családi és társadalmi helyzetét, az alatta, a mellette és a felette álló csoportok fenyegetik, megszokott életének megváltoztatására kényszerítik, ráadásul annak költségei is reá hárítják. Tekintsünk most ebből a szemszögből világunkra.
A legfelül – az S görbe felső szakaszhoz felérkezett – a leggazdagabb mintegy 1 milliárd ember él. A politikusaik azonban még mindig A. Merkel – korábban idézett – jelszavát ismételgetik és a gyors növekedés folytatását hirdetik. Ugyanakkor világosan látszik, hogy ez a stratégia nemcsak káros, de ráadásul még boldogságot sem kínál. A 21. század boldogság-filozófiáját az un. PERMA modell határozza meg, amely alapvetően az egyén alkotására és társas kapcsolatainak fejlesztésére épít, míg csökkenő szerepet tulajdonít a fogyasztásnak és élmény-generálásnak. (Seligman, M. 2002. Authentic happiness.) Ezt a stratégiát W. Buffett, az egyénre vonatkozó öröklési szabályának – „Hagyj annyit gyermekeidre, hogy azzal foglalkozhassanak, amivel szeretnének, de ne hagyj annyit, hogy ne kelljen valamivel foglalkozniuk” – az egész társadalomra történő kiterjesztése alapozhatja meg.
Az emberiség következő – az S görbe emelkedő szakaszának felső harmadában élő – 3 milliárd ember, a globális „felső-közép” osztály alkotja. Ők, a 20. század második felében kezdtek el a növekedési görbén a felfelé kapaszkodást, még emlékeznek korábbi életkörülményeire, de megtapasztalták az egymást követő nemzedékek életminőségének javulását. Ugyanakkor nap, mint nap szembesülnek a felettük élők életmódjával és ez lebírhatatlan ösztönzést jelent, egyre feljebb lépni. Ezért számukra a növekedés lassulása nehezen elfogadható, hiszen nem csupán a felettük levő szinteken élők életmódját szemlélik irigyen, hanem szembesülnek az alattuk levők kétségbeesett igyekezetével, hogy velük versenybe szállva kiszorítsák és elfoglalják az ő pozícióikat.
A globális világ „alsó-közép” osztályát alkotó, további mintegy 3 milliárd ember, még csak néhány évtizede indult el felfelé az S görbe emelkedőjén. Mára eljutottak, annak derekáig: megélték a képzettség és az élethossz növekedését, és ezzel párhuzamosan a munkaalkalmak bővülését és a fogyasztás szélesülését. Látva az S görbén felettük „kapaszkodók” életminőségét, ennek elérésében reménykednek. Ezt azonban – a növekedés lassulása miatt – a felettük kapaszkodók vagyonának részbeni átcsoportosítása és a verseny lehetőségének a kiterjesztése tenné lehetővé. Ezt ők nem egyszerűen remélik, hanem elvárják. Ugyanakkor a feljebb kapaszkodáshoz elkerülhetetlenül hozzátartozó alapvető életmód és életviszony változtatást társadalmi hagyományaik kevéssé támogatják, így ezt a globális „alsó-közép” osztály többsége vonakodva teljesítené, sőt kifejezetten elutasítja.
Az emberiség fennmaradó – még csak az S görbe alsó szárán „tartózkodó” – 1 milliárd tagja, szembesülve a mobil telefonját elárasztó csábító lehetőségekkel, a gyors felzárkózásról álmodik. Mindeközben azonban sem eszközökkel, sem kompetenciákkal nem rendelkezik ahhoz, hogy a siker reményében beszállhatna a felemelkedési-versenybe. Az ő dinamizálásukhoz jelentős – a felettük élők által birtokolt – források átirányítása szükséges, a képzésük, az egészségügyük, gazdaságuk és infrastruktúrájuk fejlesztésébe. Ezt örömmel fogadnák, sőt követelően elvárnák, viszont a felfelé kapaszkodáshoz elkerülhetetlen egyéni életmód-, közösségi életforma-, és a társadalmi működésmód-váltást elutasítják. Ennek feltételei – a szabad gondolkodás, az emancipáció, a média szabadsága, a közösségek az átlátható és ellenőrizhető működése – ugyanis alapvetően ellentétesek hagyományaikkal és életük megszokott szabályaival. Az emberiség előtt álló szakasz-váltás történelmi útján felé araszolva földünk szinte valamennyi lakója frusztrált, bizonytalan és össze van zavarodva. Sorsunk tehát azon múlik, képesek leszünk-e, a kaotikus és kiszámíthatatlan változásokból stabil világot alkotni?
Leave a Reply