A miniszterelnök ez évben látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon egy újabb, hazánkra leselkedő ellenséggel: az autonóm civil szervezetekkel. A támadást Németh Szilárd indította el, legutóbbi sajtótájékoztatóján kijelentve: „A Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok felett. (sic!) Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani és azt gondolom, hogy el kell takarítani.” Holott Soros György „bűne” mindössze annyi: segíteni igyekezett a diktatúrák szorításából szabadulni akaró társadalmaknak. Közép-Európától a poszt-szovjet térségig támogatta a demokráciáért küzdőket, így a 2003-as grúz, és a 2004-es ukrán forradalmat is. Éppen ez az, ami kiütötte a biztosítékot a térség autokratáinál. Oroszországban, Putyin fokozatosan ellehetetleníti működésüket, 2004-ben Üzbegisztán bezártatta, Kazahsztán adóelkerüléssel vádolta a helyi Soros Alapítványt, 2010-ben pedig Türkmenisztán is fekete-listára tette. A civileket közellenségnek nyilvánítva, hazánk egy tőlünk keletre eső, és nem különösebben magas presztízsű ország-csoporthoz csatlakozott.
Egy évezrede, bölcs és szent királyunk, mindent elkövetett, hogy bennünket, magyarokat – sokak keletre visszahúzó ösztönei ellenére – ide, Európához kössön. Miniszterelnökünk most inkább azon munkálkodik, hogy kelet felé mozdítsa el az országot. „Meglehetősen furcsa érzés – jelentette ki kazahsztáni látogatása alkalmával – hogy az embernek keletre kell mennie ahhoz, hogy otthon érezze magát.. amikor Brüsszelbe megyünk nincsenek ott rokonaink. De amikor Kazahsztánba megyünk, akkor rokonokat, közeli embereket találunk”. De vajon megalapozott-e a gyanakvás, hiszen ha rápillantunk a térképre, hazánkat éppen Európa szívében láthatjuk. Mi van azonban, ha valóságos helyzetünk nem esik egybe földrajzi pozíciónkkal? Ez a probléma, először Ady Komp-ország írásában merült fel, több mint egy évszázada. Az 1980-as években azután az értékszociológiai vizsgálatok során ismét előbukkant.
A kutatók, a világ száznál több társadalmát elemezve megalkottak egy érték-térképet, amely az országok helyét mutatta, a hozzájuk az értékek szempontjából legközelebb álló társadalmak körében. A több alkalommal megismételt vizsgálatok tanulsága szerint, Magyarország nem ott van az értéktérképen, ahol a földgömbön! Mi magyarok az európai kultúra magjától távolabb, az ortodox (szláv) kultúrához közelebb helyezkedünk el. Így, bár földrajzilag a visegrádiak vesznek körül, az érték-térképen az balkáni országok és európai keleti szélének társadalmai a közvetlen szomszédjaink. Ez magyarázza népünk keleties reflexeit: az idegenek elutasítását, a nem többségi viselkedésformákkal szembeni intoleranciát, a polgári intézmények iránti bizalmatlanságot, a hatalomnak való behódolást, a tekintélykövetést, a korrupcióra való készségét, és azt, hogy az államtól várja problémáinak megoldását.
Az érték-térképen elfoglalt helyzetünk azután magyarázatot ad a politikai térben történt elmozdulásunkra. Az elmúlt évtizedek során a kutatók a „Felelős kormányzás”, (WGI), a „Demokrácia”, (DI) indexek mérőszámaival fel tudták rajzolni az országok egymáshoz viszonyított helyzetét egy – az érték-térképhez hasonló – politikai térképen. Ez arra utalt, hogy Magyarország fokozatosan sodródik ki Európából! A Freedom House nemrég minősítette vissza hazánkat, „nem megszilárdult demokráciának”, és 2010-hez képes több mint 10 helyet estünk vissza az Economist demokrácia-rangsorában is. A politikai-térkép tehát – az érték-térképhez hasonlóan – a balkáni, és tovább, a közép-ázsiai lejtő felé csúszást mutatja.
A hanyatlás felfedezhető a gazdasági térben történő elmozdulásunkban is. A kormány sikerpropagandája ellenére teret veszítünk a környező országokkal szemben. A késő-kádári rendszerben életkörülményeinket és versenyképességünket – némi gőggel – a környező országokénál kedvezőbbnek véltük, és rendszerváltástól az Európához való felzárkózást vártuk. Ám a felzárkózás reménye – az EU-hoz történő 2004-es csatlakozásunk ellenére – elszállt. Az elmúlt évtizedben a lengyelek mellett megelőzött minket Szlovákia, Litvánia, Észtország is, és a 2004-ben az EU-hoz csatlakozott 10 ország közül már csak Lettország van mögöttünk. Tartósan lassabban növekszünk, mint a lengyelek vagy a szlovákok, és ebben alapvető változás – minthogy versenyképességünk romló, a termelékenységünk alacsony, a korrupciós kockázatunk magas – nem várható.
Ám a legszomorúbb: a Komp-ország szindróma a határokon belül is tetten érhető. Az ellentétek az országon belül is szélesednek. „Lényegében a magyar lakosságnak 25 maximum 30 százaléka az, amelyik jelenleg Európában él – fogalmazott Tóth István György, a 2016-os Társadalmi Riport bemutatóján. Vagyis a szélesedő folyam egyszerűen a kelet felé csúszó Magyarország, és Európa között húzódik. Az országban, városokon és kerületeken belül távolodnak el egymástól a szomszédok: egyikük már Nyugat-Európában van, a másikuk meg Közép-Ázsiában. A demokratikus ellenzék vitáiban időnként felrémlik: hazánkat kizárják az EU-ból. Mások – éppen ellenkezőleg – azt vizionálják: Orbán Viktor, ha érdekei azt diktálják, kilép. A helyzet ennél egyszerűbb és szomorúbb: hazánk megállíthatatlanul sodródik mind keletebbre.
A civil szervezetek, mindig is a demokrácia lényeges tényezői voltak. (A. de Tocqueville: Az amerikai demokrácia.) Az idők múlásával betagozódtak a pártok uralta politikai rendszerbe. Ezt a rendszert az autonómiával rendelkező intézmények és az egymást ellenőrző hatalmi ágak – a törvényhozói, a végrehajtói és a bírói hatalom illetve az őket szemmel tartó média – vezérelték. Az elmúlt fél évszázadban a társadalom egyre komplexebb, a felvetődő problémák pedig mind összetettebbek lettek. Ez vezetett arra, hogy a szabadon szerveződő civil társadalom önálló politikai tényezővé fejlődött. A 21. században jelentősége – a politikában és a gazdaságban egyaránt – tovább nőtt. (Lásd: tulajdonosi aktivizmus fellendülése!). Végső soron, a civil szféra felzárkózott a média mellé, mint a kormányzatokat szemmel tartó, ellenőrző, és kordában tartani igyekvő önálló hatalmi ág. A civilek elleni összehangolt támadás tehát nem pillanatnyi őrület, hanem tudatos hadjárat!
Orbán Viktor 2010-es hatalomra kerülése óta – az illiberális autokratákat követve – harcot folytat minden, számára féket jelentő és ellenőrzési jogosítvánnyal rendelkező szervezet ellen. Ezért szállta meg a hatalmi ágak hálózatát, ezért ültette be lekötelezettjeit az Alkotmánybíróságba és minden döntési pozícióba, ezért adta hitbizományba a gazdaság jelentős részét, és ezért lehetetlenítette el a kritikus médiát. Amikor tehát 2014-ben rendőrség váratlanul házkutatást tartott három civil szervezetnél, az nem mellényúlás volt, hanem a szféra elleni támadás kezdete. A mostani – Soros György elleni összehangolt – támadás sem jelez váratlan fordulatot. Csupán újabb hadszíntérre terjesztik ki azt a háborút, amit a kritikus média illetve a hatalom számára kontrollt jelentő intézmények ellen folytatnak. S bár országunk – a térkép szerint – továbbra is Európa szívében helyezkedik el, szeretett hazánk egyre inkább ingerlő zárványként – amolyan rezervátumként – ékelődik be a demokratikus Európa testébe.
Leave a Reply