Magyarország 2017-es bizonyítványa

„A Fidesz nemcsak másokhoz képest, hanem saját kormányzati teljesítménye alapján is érdemes egy újabb választási győzelemre” – mondta Lázár János a Fidesz nemrég tartott tisztújító Kongresszusán. Orbán Viktor is a „hosszú évek óta tartó” sikerekkel magyarázata  újraválasztását. A bizonyítvány tehát, amit a kormányzópárt önmagáról kiállított – kitűnő!  De normális-e, hogy a bizonyítványt a szülők állítják ki? Nem inkább az elfogulatlan és a tantárgyat jól ismerő tanár feladata az osztályozás? Nos, nincs ez másként a nemzetek világában sem. Mostanában kerültek nyilvánosságra – és az internet „üzenő-táblájára” – nemzetünk és „osztálytársainak” elmúlt években elért „osztályzatai”. Bár elmulasztottuk – mint a gondatlan szülő – rendszeresen belepillantani az üzenő-füzetbe, megelégedtünk csemeténk, a sikereit soroló jelentésével, úgy érezzük – és ezt látszik alátámasztani a Fidesz kongresszus optimizmusa – több a dicsekedni való, mint az aggodalmat keltő.

S a sikereket objektívnek tűnő adatok is igazolni látszanak. Az Index nemrég beszámolt a Harvardi egyetem vizsgálatáról, amely – a kutatók által megalkotott komplexitás-mutató alapján – hazánkat a világ élvonalába sorolta. Gazdaságunk sokszínűségéből ugyanis a kiszámíthatatlan változásokkal szembeni ellenálló-képességre és a tartós növekedés képességére következtetett. Ha azonban közelebbről megnézzük, az Economic Complexity Rankings (ECI) 2017 hazánkat régiós versenytársaink hasonlónak, eredményeinket pedig romlónak mutatta. Mégis az írás – az óvatosságra intő megjegyzései ellenére – alkalmas arra, hogy az elbizonytalanodó polgárt kissé felvidítsa.

Ám a választásra készülődő kormánypárt nem bízza a véletlenre a számára kedvező hírek megszületését. Most jelent meg a „Jó Állam jelentés – 2017” tanulmány, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatásai alapján arra a kérdésre kereste a választ: miként értékelhető a magyar állam – és ezen keresztül a Fidesz kormány – teljesítménye. A jelentés megrendelői nem fognak csalódni: a kiosztott bizonyítvány az értékelt területek túlnyomó részén jó jegyet tartalmaz. A kormány bizonyítványába 13 erősödést (jeles) kifejező, 14 az optimista várakozást (jó) mutató, és csupán 3 fejlesztendő (azaz gyengébb) osztályzat került. Ám az egyes fejezetek egyáltalán nem említik a nemzetközileg elismert és általánosan idézett – így összehasonlításra is felhasználható – mutatószámokat. Persze tisztában vagyok a vonakodás okával: az 2017-es eredmények az elmúlt 6-7 év aggodalomra okot adó trendjét követik:

• Versenyképesség index (GCI): folyamatos romlás,
• Demokrácia index (DI): folyamatos romlás,
• Felelős kormányzás index (WGI): folyamatos romlás.

Ennek ellenére a jelentés a Fidesz kormánynak a versenyképesség esetén 5, 4, 4, 4, 4, a demokrácia esetén 5, 5, 3, 5, 4, míg a felelős kormányzás esetén 5, 5, 4, 5, 4, „osztályzatot” osztott ki.

Szeretnék most segíteni a jelentés elkészítőinek, és persze a biztos viszonyítási pontot kereső polgároknak. Az elmúlt hónapokban ugyanis megjelentek – és az interneten hozzáférhetők – a világ országai, különböző „tantárgyakban” mutatott teljesítményének objektív értékelései. Így semmi akadálya tehát, hogy kiállítsuk hazánk 2017-es bizonyítványát. Nem kell kritikátlanul elfogadni a Versenyképességi mutatót, vagy a Demokrácia indexet, illetve a Felelős kormányzás indikátorait. Ám ha valaki az objektivitás igényével közelít a témához, legalább is reflektálni kellene ezekre az eredményekre. Valóságos helyzetünk megítéléséhez azonban még ezek – a nemzetközileg elfogadott – mutatószámok sem nyújtanak elegendő fogódzót.

Ám elfogulatlan és a perspektívát is jól jellemző – egy CT felvételhez mérhető pontosságú – látleletet csak egy kiegyensúlyozott – a hosszú-, a közép-, és a rövid-távú tényezőket egyaránt bemutató – rendszer kínál csak. Még évekkel ezelőtt – a stratégiai menedzsment kiegyensúlyozott mutatószám rendszerének (Balanced Scorecard) mintájára – elkészítettem hazánk társadalmi kiegyensúlyozott mutatószám rendszerét. (NOL: Viktorka osztályzatai. 2015. 06.22). Most, hogy az internetre nemrég felkerültek az újabb jegyek, összeállítható és kiosztható Magyarország 2017-es kiegyensúlyozott éves bizonyítványa. (A zárójelben feltüntettem az osztályzatot adó szervezetet, a trendet és a visegrádiak „osztályátlagára” utaló értékelést.)

Hosszú-távú, intézményi hatások

Az intézmények szerepe azért meghatározó, mert ezek – mint valamiféle „burkológörbe” – behatárolják az elérhető javulást. Állapotuk meghatározza a jövőbeni trend maximumát, amelyet semmiféle erőfeszítéssel nem lehet áttörni. A szóba jöhető egyéb mutatók is – pl. a demográfia – összességében nem javítják, inkább tovább rontják a képet.

1. a tulajdon biztonsága (World Economic Forum): gyenge és romló,
2. a törvények hatalma (Világbank): az „osztályátlagnál” rosszabb és romló,
3. az egyéni jogok mértéke (Freedom House): gyengébb az „osztályátlagnál ”, romló
4. a demokrácia (The Economist Intelligence Unit): gyengébb „osztályátlagnál”, és romló.

Az intézményi működés hatékonysága

Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb felismerése: nem csupán az intézmények, hanem azok hatékony és rendeltetésszerű működése is lényeges. Hiába az Alkotmánybíróság, ha tagjait a Fidesz „távirányítja”, hiába a tulajdont biztosító jogok, ha elterjedt a korrupció. Az intézmények működésének hatékonysága alapvetően befolyásolja a középtávú trendet, amely esetünkben stagnáló és romló.

1. az intézményi szabályozás minősége (Világbank): rosszabb az „osztályátlagnál”, és romló,
2. versenyképesség (World Economic Forum): gyengébb az „osztályátlagnál” és romló,
3. korrupció szintje (Transparency International): Európában elfogadhatatlanul magas és romló.
4. kormányzati hatékonyság (Világbank): közepes, de rosszabb, mint az „osztályátlag”.

A pillanatnyi állapot-jellemzők

Az intézmények működése által megszabott kereteken belül hozzák létre az emberek, a leginkább számon tartott anyagi eredményeket, amelyekre a politikusok – hol a siker, hol a kudarc jeleként – előszeretettel hivatkoznak. Itt letagadhatatlanok az eredmények. Ám a növekedés gyorsulását, az egyensúly javulását, a fogyasztás növekedését, és a munkanélküliség csökkenését nem javuló teljesítményünk alapozta meg. „Sikereink” tehát megismételhetetlen tényezők (a magán-nyugdíj alapok „lenyúlása”), nem fenntartható egyedi hatások (a „rezsi-csökkentés”), fontos területek (oktatás és egészségügy) elhanyagolása, illetve külső forrás-bevonás (EU támogatások) eredményei.

1. növekedési ütem (KSH): javuló, de épphogy az „osztályátlagot” elérő,
2. lakossági fogyasztás (KSH): javuló, de nem fenntartható,
3. eladósodottság (MNB): stagnáló, de hosszú távon nem fenntartható,
4. szegénység (TÁRKI): Európai összehasonlításban rossz, az „osztály-átlaghoz” képest közepes, de távlatilag nem tartós a javulás,

Végső célok szerinti minősítés

A kiegyensúlyozott értékeléshez elengedhetetlen – az előzőekben hivatkozott „eszköz” jellegű célok mellett – a polgárok életérzését végső fokon formáló tényezők tekintetbe vétele:

1. egyenlőtlenség (Világbank): belesimul az osztályátlagba, de romló,
2. társadalmi mobilitás mértéke (TÁRKI): csökken, míg a perifériára szorulás veszélye nő,
3. egészségben leélhető évek száma (KSH): „osztályátlagtól” elmaradó” és csak lassan nő.
4. társadalmi dezorganizáció, bűnözés, öngyilkosság (KSH): a helyzet rossz, de enyhén javuló.

A felsoroltak alapján Magyarország – kiegyensúlyozott értékelésen alapuló – éves teljesítménye: gyenge-közepes, az „osztályátlagtól” elmaradó és a legtöbb területen romló. A 2018-as választások előtt társadalmunkat a fejlődést meghatározó ágazatok leromlása és a minőségileg fontos területek eróziója jellemzi. Az évről évre kiosztott bizonyítványok folyamatos lecsúszást jeleznek: él-tanulókból fokozatosan a közepesek csoportjába, majd onnan a sereghajtók közzé kerültünk. Az eredmények mégsem jeleznek azonnali krízist, nem várható, hogy országunkat évismétlésre buktatnák. A polgárokban kialakuló általános képet az előbukkanó pozitív illetve negatív várakozások színezik. A választó soha nem a kiegyensúlyozott mutatószámok szerint ítél. Inkább pillanatnyi benyomásai alapján dönt, amely viszont – a kormányzat „szavazatvásárlási” akcióival – könnyen manipulálható. A választás felé közeledve azután maradék tárgyilagosságát is felülírja a félelemkeltés hatása. Politikailag minél kiélezettebb a helyzet, minél felfokozottabb a hangulat, annál kevesebb a fogadókészség a mértéktartásra. Az előttünk álló hónapokban az objektivitást kínáló kiegyensúlyozottság csak vágyálom marad.