A történelem leckéi.

„Cseréld ki a jövődet, mielőtt a garancia lejár.”

(Képaláírás Sipos Eszter kiállításán)

 

„Hódították ez országot, derék, lelkes, úri szittyák..” – írta Ady a „Történelmi lecke fiúknak” című versében, egy a maira sokban emlékeztető helyzetben. S ha Schmidt Mária álma – amit a történelemoktatásról szóló NAT vitában mindenkivel megosztott – valóra válna, az idézett sor folytatása szerint alakulna a helyzet a jövőben is: „Jótevői szegény népnek, iskolában így tanítják”. Úgy gondolta ugyanis: „A nemzet közös történetei, hősei, legendái, mítoszai, győzelmei, bukásai, talpra állásai és újrakezdései közös tapasztalati és tudásanyaggá válva alkalmasak arra, hogy nemzeti összetartozásunk tudatát megalapozzák, nemzeti identitásunkat megerősítsék”. Nézeteinek érvényesülésére – tekintettel politikai befolyására és tőkeerejére – megvan az esély. S ha minden úgy történik, ahogy ő – és Ő – tervezi, akkor a tanításból kimarad – a kiszorításra ítéltetett – Ady történelmi leckéjének tanulsága: „Egy-két ezer úr kötötte, millió jobbágyát gúzsba.”

A NAT vita azonban a történészek számára is tartogat fontos tanulságokat. Az egyikre Stefán Heym, „Dávid király krónikája” című könyve figyelmeztet. A történet szerint, Salamon király Jeruzsálembe hívatja a híres történelemtudóst – Ethánt – azzal a megtisztelő feladattal: kutassa fel Dávid király dicső tetteit és írja meg, örök időkre szóló, mindenki számára kötelező, egyedül igaz történetét. Ám a történész munkája során egyre több kínos, sőt kifejezetten sötét részlettel szembesül. A tényekből egyáltalán nem a király által igényelt dicsőséges történet bontakozik ki. Végül, dolgavégezetlenül, életét mentve fut el Jeruzsálemből. A történészek tehát jól teszik, ha óvakodnak kiszolgálni a hatalom igényét: nemcsak tudományos reputációjuk, de személyes sorsukat is kockára teszik.

Ám a történelem-tanításáról szóló vita valódi tétje: a „tegyük magunkat az első helyre” stratégia ideológiájának megalapozása. A nemzeti mítoszok sugalmazásával, a hatalmi elit kitörülhetetlenül rögzíteni akarja az agyakban: mi különlegesek, egyediek, másoknál jobbak és tehetségesebbek, így térségünkben hegemóniára termettek vagyunk. Ezt a beállítódást a tudomány erős szociális dominancia orientáció koncepciójaként írja le, amelyhez – a kutatások szerint – aggodalmat keltő mellékhatások társulnak. (Kunst, J. et al. 2017. Preference for group dominance track and mediate the effect of macro-level social inequality and violence accross societies.). A szociális dominancia ideológiáját hirdető hatalmi elit jogot formál a hegemóniára a nemzetközi környezetében, országán belül pedig indokoltnak véli a szigorú hierarchiát, a magas státus-különbségeket, a gazdasági egyenlőtlenséget, az egyéni jogok korlátozását, és agresszíven törekszik egyeduralkodó szerepének biztosítására.

Ennek az uralmi modellnek a jeleit Ady pontosan azonosította egy évszázada, ám a vizsgálatok szerint a magyar társadalom, az elemzett 27 ország közül ma is kiemelkedően magas szociális dominancia orientációval jellemezhető. (idézett mű: 5409. oldal). Ez a szemlélet vezérelte nemzetünket az I. világháború kirobbantása felé, így alapvetően ez felelős Trianonért. Ebből következett II. világháborús szerepvállalásunk, amely épp így súlyos történelmi kudarccal ért véget. Ha napjainkban a történelmi tanulságok tudomásul vétele helyett ismét a „régi dicsőség” mítoszait választjuk iránymutatóul, az sem jót nem ígér a 21. században. A gazdaság, a környezet, a kultúra és a politika globális újrarendeződése ugyanis, egyszerre nyit történelmi esélyeket, és kelti válságok sorát. Mivel azonban egy erős szociális dominancia-orientációval jellemezhető ország kérkedő, megbízhatatlan és agresszív szomszéd benyomását kelti, ez potenciális szövetségeseit inkább elriasztja.

A dominanciára törekvő politikai elit kártevése sokban emlékeztet a „mérgező szülőkére”, akik –szándékuktól függetlenül – kudarcra vezető sorsprogramot „töltenek le” gyermeküknek. (S. Forward: Mérgező szülők. 2014. Háttér Kiadó). A „mérgező” sorsprogram torz szemlélete és megalapozatlan elvárásai képtelenné teszik a felcseperedő gyermeket helyzetének reális értékelésére. Rendre elköveti ugyanazt a hibát: elhagyja valódi barátait, és áldozatául esik az őt kihasználó rosszakaróinak. Az uralkodó elit „mérgező” narratívája ugyanígy újra és újra a válságok pályájára vezérelik a közösséget. A társadalom képtelen tanulni kudarcaiból, amelyet mindig a környezet rosszindulatának, és a belső árulók aknamunkájának tulajdonít. E beállítódás veszélyei megsokszorozódnak akkor, amikor az egyén és/vagy a társadalom alkalmazkodásra kényszerítő feltételek között találja magát. Mivel pedig napjainkban éppen ennek vagyunk – szenvedő és reménykedő – részesei, ezért értékelődik fel annak fontossága: miként szemléljük a történelmet?

Hegel egykor úgy tekintett a – háborúkkal, katasztrófákkal, válságokkal teli – történelemre: azonos az eseményekkel és a tettekkel, azzal tehát, ami egykor megesett. Marx ehhez annyit tett hozzá: a történelem drámájának az emberek egyszerre szerzői és szereplői, de nem saját maguk választotta körülmények között alkotják azt, hanem az elődök által az utódokra átörökített körülmények között. A 20. század második felében – a két világháborút követően – a történelem lenyugodni látszott. Addigi kanyargós és veszélyekkel teli ösvénye szilárd sínpárrá változott. A rendszerváltásokat követően pedig, egyesek – pl. F. Fukuyama – előtt még a csillogó „végállomás” is feltűnt. A 21. század azonban rácáfolt a reményekre: az események újra kaotikus kavargásba kezdtek. Ami három évtizede egyetlen lehetséges, egyben kívánatos jövőnek látszott, az napjainkban válságokkal teli eseménysorok sokaságára esett szét. Ezért vált oly fontossá megérteni: miért éppen úgy történnek a dolgok, ahogyan.

A bekövetkezett események kiszámíthatatlanságát, a neves angol történész – A. Toynbee – két, egymással ellentétes szemszögből szemlélte. Az egyik – gyakran idézett – mondása: „A történelem = egyik rohadt dolog, a másik után”. Az események váratlan fordulatait meghökkentően pontosan adja vissza a „Különvonatok” – Bródy János által írt – szövege: „Az állomáson volt már tűrhetetlen zaj, és volt már félelmes a csend, De mindig érkezett egy újabb szerelvény, mit nem jelölt a menetrend”. Toynbee azonban racionális modellt is kínált a történelem mozgásának megértéséhez: a társadalmak és civilizációk életútját a kihívások és az erre adott válaszok formálják. A 21. század megértéséhez mégis egy másik angol – H. Trevor-Roper – aforizmája kínálkozik útravalóul: „A történelem nem az, ami megesett, hanem az, ami történt, annak tükrében, ami történhetett volna.”

Nem elég feltárni a múlt pontos eseménysorát, fel kell fedezni az elmulasztott lehetőségeket. Vagyis, a történész figyelmét – a közgazdászéhoz hasonlóan – az un. haszonáldozati költségre kell irányítani. A profi befektető – tudatában annak, hogy mindig több lehetőség merül fel – számol, az opportunity cost (a haszonáldozati költség) formájában jelentkező veszteséggel, ami abból fakad, hogy a lehetőségek közül nem a legnagyobb hozamot eredményezőt választotta. A jövő kritikus elágazásainál – mint napjainkban, a kialakuló globális válság korszakában – a nemzetek rendre válaszút elé érkeznek, és folyamatosan szembesülnek az elkerülhetetlen történelmi haszonáldozati költséggel. Ha a múltat egyetlen és mindenki számára kötelezően elfogadandó narratívaként értelmezzük, elkerülik figyelmünket a jövő válaszútjai. Csak ha a történelmet folyamatosan előbukkanó alternatívák sorozataként szemléljük, érthetjük meg: miért nem tudtunk ráállni a legtöbb esélyt teremtő történelmi pályára.

A 21. században tehát felértékelődik a történész – a pszichológuséra emlékeztető – feladata: feltárni a múlt elfeledett, félreértett, eltagadott lehetőségeit, fel nem ismert fordulatait. Szemben tehát azokkal, akik a történelem-tanítás egyetlen feladatának a nemzeti narratíva fényezését, és minden kétségtől való megtisztítását tartják, majd ezt a „nép” meggyőzése eszközeként használják, a történész legfontosabb kötelessége: a folyamatosan elkövetett hibák gyökerének feltárása. Csak ha „összevetjük, azt, ami megtörtént, azzal, ami történhetett volna” tárul fel, vajon az uralkodó elit tudatában volt-e egyáltalán valóságos lehetőségeinek, és képes volt-e jelenét a „messzi jövendő” tükrében szemlélni. S ha erre nem volt képes, akkor mi akadályozta ebben: az ismeretek hiánya, az egyéni érdekek nyomása vagy a mérgező narratíva ostobasága?

Az evolúció neves kutatója – S. Gould – évtizedekkel ezelőtt egy különös kérdést tett fel: mi történne, ha újra játszanánk az élet filmjét? Ennek mintájára tudakolhatjuk: vajon ha a történelem filmjét újra játszanák, ugyanaz sülne ki belőle, vagy valami egészen más?  A történelem hosszú-hullámain alapuló modell szemléletes képet – a folyók áradását majd lenyugvását és visszahúzódását – kínál a múlt eseményeinek megértéséhez. (F. Braudel: A History of Civilizations. 1993.). Ezen a szemüvegen keresztül szemlélve: a sokáig lassan változó társadalmak, váratlanul mozgásba lendülnek, gyorsulva fejlődnek, majd a gyökeres átalakulást újra nyugalmasabb időszak követi. A múlt, évszázadokon túlnyúló dagályai és apályai – hosszú hullámai – éppen a maihoz hasonló történelmi korszakválás idején értékelődnek fel. A metafora ugyanis rávilágít egy – a jövő szemszögéből – fontos kérdésre: vajon a dagály minden vízi-járművet – óceánjárót, teherhajót, vitorlást és sajkát – egyenlő mértékben megemel? Sajnos a történelem nem a fizika szabályait követi: a történelem dagálya csak akkor emel meg egy társadalmat, ha az megteremtette a változás intézményi feltételeit. Éppen ebből a szemszögből jelentenek veszélyt, ha a politikus útmutatóul a mítoszok mérgező sorsprogramjait választja: lehetetlenné teszi letérni a hibás nyomvonalról, és megakadályozza a hatékony intézmények létrejöttét. Ennek előrelátható és elkerülhetetlen következménye: társadalmunk – amiként lekéste az ipari forradalom, a polgári átalakulás és a liberális demokrácia, emelkedő hullámát – most, a 21. században nem lesz képes felcsatlakozni a 4. ipari forradalom hullámára. A magyarság – mint múltja során többször – ismét történelmi hátrányba kerülhet.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.