„Táncolni kell, uram, a zene majd csak megjön valahonnan.” – foglalta össze életfilozófiáját Zorbász, a görög, Kazantzakisz csodálatos novellájában. Ám a harmóniához, nemcsak a táncban, az életben is fontos tudni, hogyan lép partnerünk, és jó, ha ő is tisztában van, mi merre fogunk. Az élet „táncrendjében” először a bölcs öregek igazítottak el: „Jó tett helyébe, jót várj”, vagy „Szemet szemért, fogat fogért”. A komplex társadalmak azonban már nem nélkülözhették az Isten tekintélyére hivatkozó intéseket. (Whitehouse, H. et.al. 2019. marc.20. Complex societies precede moralizing gods throughout world history.). Aranyszabályaik írták elő: „Ne tedd másnak, amit magadnak nem kívánsz.” (Hillél), „Azt tedd másnak, amit szeretnéd, ha veled tennének” (Lukács), vagy „Azt tedd másnak, amit Ő tesz veled” (Konfucius). Majd előlépett a filozófus – Kant – aki az ész nevében a „kategorikus imperatívuszt” ajánlotta: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként szolgálhasson.” Ez, bár másként hangzik, mint az Aranyszabályok, de ugyanarra figyelmeztet: mielőtt cselekednél, képzed el, jó volna, ha mindenki hozzád hasonlóan viselkedne?
Ám a problémát – amit sokáig kizárólag a vallás és a filozófia érzett sajátjának – a matematika is „kezelésbe” vette. A 1970-es évek végén egy politológus – Robert Axelrod – arra kérte barátait: írják le, milyen elvek szerint játszanák a minden kapcsolatukat átszövő csereberét. Életünk ugyanis a cseréről szól: a családban és a szomszédokkal, a piacon és a munkahelyen folytonosan adjuk, ami a miénk – szeretetet, kedvességet, megtisztelést, segítséget vagy éppen pénzt – a viszonzás reményében. A cseréket azonban – mint az a „foglyok dilemmája” játékban feltárul – mindig a kölcsönös bizalom vezérli. A bizalom hiánya és a szabadulás csábítása miatt vallanak egymásra az elkülönített bűnözők, és így mindkettőjük rajtaveszt. Mindennapi cseréink során épp így szembesülünk azzal: nemcsak becsületes – a másiknak a bizalmat megelőlegező – hanem csaló – csak önző érdekeikre tekintő – partnerekkel is találkozhatunk. Sokan választják, hogy potyautasok lesznek: elfogadják a partner szolgáltatásait, de nem fizetnek érte. Ráébredve, hogy a csalás „kifizetődő”, egész életüket „nyerésre” játsszák: minden kapcsolatukban csak kapni akarnak, viszonozni soha.
Axelrod tehát – az élet siker-stratégiáját keresve – arra kérte ismerőseit: írják le, miként játszanák a „foglyok dilemmája” játékot, ismeretlen partnerrel. (R. Axelrod. The evolution of Cooperation. 1984). A beküldött elveket számítógépes programmá alakította, és azokat – 200 meneten keresztül – egymással „játszatta”. Minthogy a programok a résztvevők tényleges szándékain alapultak, a játék a valóságos életet tükrözte. Voltak feltétel nélkül együttműködő, és voltak, a győzelem érdekében csaló játékosok. A menetek végén – mint az életben – a nyertesek pontokat, míg a vesztesek levonást kaptak. A nyeremény folytonosan összegződött, és miután minden program játszott minden másikkal, egyértelművé vált a verseny „győztese”. Nos, a legtöbb pontot – Anatol Rapoport politológus programja – a Tit-for-Tat (TFT) szerezte. Ez mindössze két sorból állt: „Első lépésben működj együtt. Azután mindig tedd azt, amit a partnered az előző lépésben”. Ha ő az előző lépésben együttműködött, akkor működj együtt, ha viszont csalt, csald vissza. Ám ha az új menetben változtatott a viselkedésén, a következő lépésben térj te is vissza az együttműködéshez.
A TFT – első pillantásra – agresszívnek tűnik: habozás nélkül megtorolja a rajta esett sérelmeket. A valóságban Konfucius tanácsát követi: tükrözi a viselkedést. Aki tehát agresszívnek látja, az csak saját agresszivitását látja visszatükröződni. Egy együttműködő partnerre mindig kedves arc néz vissza. Axelrodot azonban nem elégítette ki ez az egyszerű magyarázat. Mélyebben elemezte a TFT programot, és a siker négy parancsolatát azonosította. Az 1. parancsolat: Légy kedves. Ismeretlennel találkozva, első lépésben mindig előlegezd meg a bizalmat. A 2. parancsolat: Légy együttműködő. Soha ne csalj elsőként (gondolj erre a házasságban). A 3. parancsolat: Légy provokálható. Az ígéret-szegését azonnal torold meg. A 4. parancsolat: Légy felejtő. Ne válaszolj – mint Ludas Matyi – egy sértésre, visszacsapások sorozatával.
A kutató a Science folyóiratban nyilvánosságra hozta felismeréseit, mindenkihez eljuttatva a siker négy parancsolatát. (Axelrod, R. és Hamilton, W. The Evolution of Cooperation. Science. 1981.). Majd, hogy bizonyosodjon, vajon az emberek megértették-e azt, újabb versenyt hirdetett. Ám az emberek ugyanúgy kezelték a matematika parancsolatait, mint az Istenekét: voltak, akik követték, de ismét voltak, akik csalásra építették viselkedésüket. A matematikát azonban nem lehetett kijátszani: a verseny győztese ismét a TFT lett. Akik csalással próbálkoztak – meglepetésükre – ráfáztak. Ezzel bizonyítást nyert: ha az életedben a legtöbb öröm-, simogatás-, tisztelet-, segítség-, és nyereség-pontot akarod gyűjteni – márpedig, legtöbbünk erre törekszik – Axelrod négy parancsolatát kell követned. A modern társadalmak sikerstratégiája tehát matematikai bizonyítást nyert.
Ám a helyzet, globalizálódó világunkban kicsit bonyolultabb. Egyrészt, az embereket nem pusztán a hideg racionalitás, hanem az érzelmek, a szubjektív várakozások és a – gyakran megalapozatlan – remények is vezérlik. Másrészt, az élet egyre kaotikusabb, mind nehezebben áttekinthető, és tele van félreértésekkel. Ezért a matematika „kőbe vésett” szabályait célszerű az élet „zajos” körülményeihez igazítani. A kapcsolat szorosságától függően, partnereinket három eltérő jellegű csoportba sorolhatjuk. Az első, nagy létszámú, csoportba azok tartoznak, akikkel életünk „csereügyleteit” – a munkahelyen és a lakóhelyen, a hivatalokban és piacon, az iskolában és az orvosi rendelőben stb. – folyamatos intézzük. A második – rendkívül szűk kör – azokból áll, akikhez szoros, intim kapcsolatok fűznek. Velük hosszú időn keresztül szeretnénk/fogunk együtt élni. Végül, van egy harmadik csoport: azok az ismeretlenek, akikkel a véletlen sodor össze, és egy újabb találkozás esélye kicsi. Mindhárom csoport esetén – a kapcsolatok sajátosságának megfelelően – célszerű a TFT szűkszavú parancsolataitól eltérni.
Az első csoportban az együttműködést gyakran zavarja meg a csalódás: a szomszéd ígéretét – leviszi a szemetet – megszegte, üzleti partnered becsapott, munkatársad átrázott, a hivatalnok „lekezelt”, egy ismerős az interneten sértegetett. Ilyenkor, a TFT 3. parancsolata – ellentmondást nem tűrően – utasít: azonnal vágj vissza. Te se vidd le a szemetet, csapd be te is partnered, sértsd vissza ismerősödet stb. Ezzel azonban az egyre élesedő konfliktus útjára léptek. Az elszenvedett sérelem lelki állapotában a másik megbüntetése mindent felülíró céllá válik: elégtételt kell venni! Ám globális világunk nehezen áttekinthető: nem láttad pontosan mi történt, félreértetted a helyzetet, becsapnak érzéseid, még a sérelemnek is lehet elfogadható magyarázata. A TFT követése ilyenkor ellenállhatatlanul a kapcsolat megszakadásához, egy barát elvesztéséhez, akár háborúhoz is vezethet.
A hidegháború idején a nagyhatalmak felismerték: a kölcsönös büntetés tétjei megállíthatatlanul eszkalálódhatnak. Ezért, bár visszabüntették egymást – kiutasították a diplomatákat, megszakítottak a kapcsolatokat – ám a végén, józanul számot vetve a következményekkel, rendre visszaléptek a szakadék széléről. Az események végzetszerű romlásának elejét vehetjük, ha visszafogjuk magunkat: legalább egy lépésre eltérünk az azonnali visszavágás kíméletlen reakciójától. Az ötödik – kiegészítő – parancsolat ezért előírja: „Légy megfontolt”. Ne küldd el a másikat rögtön „melegebb éghajlatra”, ne leckéztesd meg, ne szakíts vele véglegesen. A további együttműködést megmentheti, ha a TFT helyett, TF2T-t játszol. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az „okos enged” elv alapján beletörődünk egy bennünket ért sérelembe. Ha ugyanis nem vennénk tudomást erről, ezzel azt üzennénk: velünk ezt meg lehet tenni, sőt minket így kell kezelni. A megfontoltság pusztán annak tudomásul vétele: a modern élet bonyolult, stresszes, nehezen áttekinthető feltételei között, nem célszerű azonnal nekiugrani a másiknak. Nem szakítjuk meg örökre a kapcsolatot, nem tesszük lehetetlenné az újbóli találkozást.
A kapcsolatok második – szoros és intim – típusa még több belátást igényel. A 20. században ugyanis ezen a területen alapvetően új helyzet állt elő: a partnerek választéka kiszélesedett, a választási szabadsága pedig megnőtt. Emiatt mindenki elvárja a kimagasló „szolgáltatásokat”, és ha valamivel elégedetlen, kész – mert könnyű – azonnal tovább állni. Ám ez – előnyei mellett – egy csapdahelyzetet teremt. Csak látszólag jársz jól, ha a nem kedved szerint teljesítő partneredet – barátodat vagy szerelmedet – azonnal lecseréled. Joggal tanítja a marketing: könnyebb megtartani és boldoggá tenni egy régi fogyasztót, mint megszerezni egy újat. Nem építhető arra siker, hogy rendre kielégítetlenül hagyod partneredet, és mindig újat keresel. Tartós és boldog kapcsolat a hatodik – kiegészítő – parancsolatra építhető: Légy ráhangolódásra kész.
A ráhangolódásra való készség lényege: hajlandóság „megtanulni” a másikat, megérteni, mit szeret, és mi zavarja, elsajátítani, hogy azt nyújtsd, amit kíván, cserében azért, hogy ugyanebben részesülj. Ez azért fontos, mert – bár így hisszük – nem természetes, hogy ösztönszerűen éppen azt és úgy tesszük, ami párunknak jó, és ezzel ő is ugyanígy van. Egymás folyamatos tanulása – a másik érzéseinek, vágyainak, óhajainak tudomásul vétele, egyben ugyanezt igényelve a másiktól – formálja stabillá és boldoggá kapcsolatainkat. Érdemes rendszeresen megbizonyosodni: amit és ahogy teszel, az valóban a másik örömére szolgál-e? Az igazi biztonságot az kínálja mindkettőtök számára: ha a Te kiváló „szolgáltatásokat” nyújtsz, partnered biztos nem fog elhagyni, mint ahogy Te sem lépsz le, meggondolatlanul, ha elégedett vagy a „szolgáltatásaival”.
Az utolsó, hetedik – kiegészítő – parancsolat a globális világban rendre elénk bukkanó ismeretlenekre vonatkozik. Az idegenek egykor veszélyt jelentettek, akiket ezért kerülni kellett. A napjainkban azonban kikerülhetetlen a velük való tömeges találkozás. Ám, minthogy mindenki arra számít, megelőlegezett gesztusa viszonzatlanul marad, az egymásba botlók, segítség nélkül elmennek egymás mellett. Ezt ellensúlyozandó, a hetedik – kiegészítő – parancsolat ismeretlenekkel találkozva arra utasít: Légy segítőkész. A társadalmat ugyanis a kölcsönös segítőkészség teszi élhetővé. Egykor, a váratlanul felbukkanó ismeretlenre – aki talán csak egy másik város lakója volt – joggal tekinthettek „idegen szigetként” (John Donne). A költő mégis arra figyelmeztet: „minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól!” Ma már távoli kontinensek milliárd polgárát szorosabb kapcsolat fűzi össze, mint egykor a szomszédos faluk lakóit. Ebben a helyzetben nyomatékosabb bíztatás indokolt: „Segítsünk másokon! Mert a mások is, mi vagyunk”. (Luther Márton)
A birodalmak kora óta életünket a törvények vezérelik, amelyek betartására sokféle erőszakszervezet kényszerít. Ám, az együttélés mégsem nélkülözhette a világvallások Aranyszabályait. Az apró segítség pedig – miként a mosoly – rendre visszatér hozzád, és „megolajozta” a kapcsolatok gyakran nyikorgó gépezetét. A napjainkban kiformálódó globális társadalomban elkerülhetetlen lesz új – ma még csak körvonalaiban látszó – globális intézmények létrehozása. Ezek egy része – pl. a globális blockchain – szokatlan, más része – mint a surveillance state – kifejezetten ijesztő. Ám még ha ezek létrejönnek is, és működésük demokratikus kontrollja megvalósul, a globális világ nem nélkülözheti a felsorolt parancsolatokat. Ezek tehetik a Föld sokmilliárdnyi polgárának kapcsolatát – afféle globális Aranyszabályként – problémamentessé és gördülékennyé. Ezért, ha észreveszed, hogy egy ismeretlennek kis segítségre van szükség: ne habozz felsegíteni, lesegíteni, levinni, felvinni, elkísérni, átkísérni, átadni, elcipelni stb. Hidd el, könnyebb és vidámabb lesz a te életed is.
Leave a Reply