Sodródás veszélyes vizeken.

 

„A világpolitikai teszetoszaság farvizén, csak súlyosbodnak a globális gondok” – írták nemrég a G7-ek legutóbbi találkozóját értékelve. Ennek tükrében világunk egy irányítás nélkül sodródó hajóhoz hasonlít. Kiszámíthatatlan hatások által befolyásolva, világos célok és távlati elképzelések hiányában, ötletszerűen, a következmények figyelembe vétele nélkül, egymást is keresztező szándékok és érdekek átláthatatlan káoszában keresi a kiutat mindenki. Még akiktől átgondolt és felelősségteljes akciókat várnánk, azok is pusztán reagálnak a váratlan eseményekre. Amikor pedig a pillanatnyi benyomásaik hatására meghozott döntéseik következményeivel szembesülnek, csodálkoznak, és szörnyülködve kérdezik: miért is történt ez meg? Végül – más megoldást nem látván – kiválasztanak valakit, akire mindent rá lehet kenni, és rámutatnak: ő volt a tettes!

„Az élet csak visszafelé tekintve érthető meg, de élni csak előre nézve lehet” – mondta Kierkegaard. Ezzel részben arra utalt, hogy a múlt eseményei felismerhető mintát kínáló rendbe szerveződnek. Ilyen helyzetben eligazítást nyújt W. Churchill tanácsa: „Minél messzebb tekintsz vissza múltba, annál tovább látsz előre a jövőbe”. Ám jelen helyzetünkben – zűrzavar és a kiszámíthatatlanság mindenütt – ez a tanács félrevezető. Ebből a perspektívából visszatekintve szépül meg a múlt. Holott a 20. század második fele – az akkor készült filmek és irodalmi alkotások tükrében – akár őrült korszaknak tűnhet. A mából visszapillantva mégis, a kiszámítható gazdagodás, és a szélesedő szabadság érvényre-jutásának időszakának látszott. Napjainkban azonban az elemzők egyetértenek abban: a világ válságkorszakba lépett. Ezért, amikor napjainkat a kiszámíthatatlan változások, a sorjázó krízisek korának érezzük, ez nem a depresszióra hajlamos modern ember szubjektív érzése.

A válságokat ugyanis – eltérően a múlttól – nem egyes felelőtlen politikusok vagy önző vállalkozók idézik elő. Még csak nem is hatalmi csoportok – politikai pártok vagy globális vállalatok – mohósága, elvakultsága és a közérdeket figyelmen kívül hagyó viselkedése sodorják a szakadék szélére a társadalmakat. Miközben persze tevékenykednek egyéni és csoportos „zavarkeltők”, az emberiség a valóságban un. rendszerválsággal kénytelen szembenézni.  A rendszerválság azt jelenti: még ha mindenki jó-szándékú és pusztán a törvények adta kereteken belül keresi érdekeinek érvényesítését, akkor is bekövetkeznek krízisek. A globális világ ugyanis kezelhetetlenül bonyolulttá és szorosan csatolttá vált: a dolgok „maguktól” – vagyis a rossz szándék vagy ostobaság hiányában is – elromolhatnak és válság robbanhat ki. A rendszerválság határozott döntéseket, de megfontoltságot és felelősségteljes viselkedést követel. Ehelyett az országokat, globális vállalatokat és a sok-milliárd embert magában foglaló világunk kormányozhatatlanná vált hajóként sodródik. Mintha a korábban megbízható „kapitány”, a fegyelmezett legénység és az általában civilizált utasok is elveszítették volna józan ítélőképességét. Úgy tűnik, mintha a kiszámíthatóan alakuló utazás egyre veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb körülmények között folytatódik.

A helyzetet, a kutató – Berry Schwartz, TED prezentációjában – egy gyógyulást kereső beteg példájával világítja meg, aki reménykedve kérdezi orvosát: mit tegyek doktor úr? Több lehetőség is van, válaszolja az orvos: Ha ezt teszi, annak ezek a előnyei és ezek a hátrányai, ha meg azt teszi, annak ilyen előnyei és ilyen hátrányai vannak. De mikor járok jobban doktor úr – ismétli meg a beteg a kérdést? A válasz: mint mondtam, ha ezt teszi, annak ezek az előnyei, és hátrányai, ha meg azt teszi, annak azok az előnyei és azok a hátrányai. Mégis, mit tenne Ön doktor úr, ha az én helyemben volna? De én nem vagyok a maga helyében! A jelenet világosan példázza: egy vélhetően súlyos betegséggel küszködő paciens – aki nem érti mi a baja, nem fogja fel, mi történik vele, nincs tisztában a betegség lehetséges lefolyásával, és már csak állapota miatt is képtelen racionálisan mérlegelni helyzetét – arra kényszerül, hogy életét alapvetően meghatározó döntést hozzon.

Gondoljunk erre a betegre, amikor világunkat – egyre többen – súlyosbodó betegséggel küszködőnek látjuk. A polgárok egy része még csak figyel a szakemberekre, bár megzavarja őket a sokféle, néha ellenmondó vélemény. A többség el van azzal, hogy nem érti, ami körülötte történik, és csak azt érzi, valami nagy baj van. Ilyen helyzetben szinte szükségszerű, hogy az ember – miként a súlyos betegként saját életében – a politikában is hajlamos lesz csodadoktorhoz fordulni, kizárólag benne bízni és csak az ő tanácsait megfogadni. Azok pedig csodát ígérnek, és a terápiát – a gyógyszereket és a kezelést – mellékhatások nélkülinek hirdetik. Közben meg azt sulykolják, „csak rám figyelj”, miközben másokra azzal mutatnak, „ne higgyél azoknak a sarlatánoknak”. A kúra mégis egyre hosszabb, és drágább. Az enyhülés rövidebb szakaszait a súlyos fájdalmak és megpróbáltatások korszakai követik.

Ebből a perspektívából az évtizedekkel ezelőtti múlt – amit akkor problémákkal telinek gondoltunk – a boldog ifjúság, a háborítatlan béke, és a zavartalan gyarapodás korszaka volt. Ma úgy él emlékezetünkben, mint amikor magunk alkottuk jövőnket, és döntöttünk arról, amit meg akartunk valósítani. Most viszont úgy érezzük: ki vagyunk szolgáltatva beláthatatlan változásoknak és érthetetlen eseményeknek. Nem mi választjuk a jövőt, és azt sem, mit fogunk megtenni. Egyszerűen csak megtörténnek velünk a dolgok, és gyakran még reagálni is képtelenek vagyunk a váratlan történésekre. Mindez félreérthetetlenül jelzi: pusztán sodródunk az eseményekkel. Mindig csak reagálunk, arra, ami éppen történt, de tesszük ezt a következmények és folyamatok hosszú távú lefolyásának megértése nélkül. Nem vesszük észre, hogy ösztönszerű cselekedeteinkkel folyamatosan újraformáljuk a helyzetet, ám többnyire súlyosbodnak gondjaink.

A Brexit története – napjaink egyik legnagyobb figyelmet kiváltó történése – a kiszámíthatatlan lépések, váratlan fordulatok és a korábban elképzelhetetlennek vélt események kaotikus sorozata. A félreérthetetlen sodródás jeleit megtapasztalva mindenki csak sopánkodik: nahát, milyen szerencsétlenül alakultak a dolgok, pedig én/mi mindig jót akartunk, és keményen dolgoztunk. De ugyanez érhető tetten a Föld bármelyik régiójában, a világpolitika és a világgazdaság bármely más eseményében. Közben azonban az egész globális rendszer sodródik, és azt, hogy merre, azt igazán senki nem tudja. Még nem világos, hogy aminek tanúi és résztvevői is vagyunk, vajon tragédia-e, esetleg csak dráma, de az bizonyos, hogy nem vígjáték. Ugyanis, sehol megnyugtató végkifejlet, mindenütt növekvő zűrzavar.

Az események ilyetén menete azért különösen sokkoló, mert negyed százada – a rendszerváltásokat követően – minden lenyugodni látszott. Még olyanok is voltak (F. Fukuyama), akik a történelem végét vizionálták: az összecsapások kora lezárul, kicsinyes alkudozásokkal teli, de békés, majdhogynem unalmas világ köszönt ránk. A 21. században azonban minden összezavarodott és felbolydult. Alapvetően megváltoztak az egyének, az országok és az egész emberiség életfeltételei. Ez mindenkit – a társadalmakat és a 7.6 milliárd polgárt egyaránt – eddigi életmódjának, életfelfogásának alapvető újragondolására kényszerít. Ez a helyzet Belsazár a király lakomájának történetét idézi, amikor váratlanul egy emberi kéz ujjai jelennek meg a levegőben, és azt írta a falra: „Méne, méne, tekel, úparszin”. A megfejtést – „Megmérettél és könnyűnek találtattál” – a bölcs, Dániel, adta meg, ám ez nem kínált megnyugvást, pusztán az elkerülhetetlen véggel szembesítette az uralkodót. Már egy évtizede hasonló értelmű írás olvasható a föld legalább 4 milliárd lakójának falán: „Sajnos, az életmód, amelyet választottál, már kifogyott.” („Sorry! The lifestyle you ordered, is currently out of stock”). Közben pedig három és félmilliárdnyi ember csak vágyakozik arra, hogy követhesse a jólétben élők – követhetetlenné vált – életmodelljét.

Az egyének és a közösségek életében előbukkanó válságokhoz való alkalmazkodásnak – a társadalmi szintű tanulásnak – három aktív szeplője van: a politikus, az elit, és a polgár. A politikus szerepe eredetileg az volt: érzékelve egy válságot, kigondolja a megoldást, megtegye ajánlatát a társadalomnak, majd ha felhatalmazást kap és kormányra kerül, megvalósítsa ígéreteit. Az elit feladata volt, objektíven elemezni a valóságot, tájékoztatni a társadalmat és közvetíteni a politikusok és az állampolgárok között. A polgár szerepét kijelölte a demokrácia: megérteni, hogy az adott körülmények között a javasolt megoldásoknak mik a következményei, mérlegelni melyik megoldás a leginkább megfelelő, majd a választáson hatalomra segíteni azokat, akitől ennek megvalósítását reméli. Az 1980-as évekig e három csoport együttműködése viszonylag zökkenőmentes volt. A politikus – lehet nem örömmel – elfogadta, hogy az elit megmondja, mi a helyzet és ebből következően mit lehet ígérni. Az elit elfogadta, hogy nézetei vitathatóak, és neki tudományos tényekkel és racionális érvekkel kell azt alátámasztania. A polgár pedig képes volt megérteni a valóságnak azt a képet, amit az elit felrajzolt elé, és elfogadta, hogy a politikus ennek keretei között keresse a megoldást

Az elmúlt évtizedekben azonban a világ a felismerhetetlenségig bonyolulttá vált. Részben emiatt a korábbi viszonylag zökkenőmentes együttműködés a három csoport közötti megroppant. Kapcsolatuk nehezen kiszámítható és áttekinthetetlen lett. Mindenekelőtt: a polgár rövidlátóvá vált. Csak a most fontos számára, csak az adott pillanat hatásaira figyel, és csak másodpercekig képes összpontosítani. Képtelen ellenállni a váratlan impulzusoknak, kiszolgáltatottja lesz a hamis híreknek, és ez könnyen manipulálhatóvá teszi. Felerősödött ugyanakkor kockázat-kereső viselkedése és meghökkentően felelőtlenné vált. Mindezek következtében – némileg túlzó megfogalmazással – magabiztos idiótaként viselkedik.

A politikusok új nemzedékében a megfontoltságot és szakértelmet a narcisztikusság és a hatás-keltési vágy váltotta fel. Emiatt a politika szereplői egyre ego-centrikusabbak lettek. Aki a világ állapotának ismeretében óvatosságot és belátást javasolna, az hamar kiesik a versenyből. A politikát egyre többen – nem, mint régen, hivatásnak (M. Weber) – inkább jövedelmező foglalkozásnak tekintik. A közélet színpadát elöntötték a politikai-vállalkozók, akik csak hírnevet, befolyást, és ennek nyomán vagyont akarnak. Jól hangzó politikai terméket tukmálnak rá a polgárra, majd benyújtják a számlát, illetve számla nélkül is „lenyúlják” a közös vagyont.

Az elit – elveszítve a sodródó világban az iránytűt – bizalom-vesztetté vált. Eddig természetes volt számára, hogy mindenki rá figyel, tőle várták, hogy megmondja a tutit. Most azonban azt érzékeli, hogy egyre több hatás érvényesül, és elvesztek a világos és felismerhető minták. Már – vagy még – nem igazán érti a világot. Ez az oka, hogy bizonytalan, és még ha van is válasza, arra sem a polgárok, sem a politikusok nem figyelnek. Mindeközben pedig – gondoljunk Trump vagy a Brexit miniszterelnökök – áttekinthetetlen gyorsasággal változó stábjára – a szakértelem helyett a vezérhez való lojalitás vezérli az elit kiválasztódását. Sokan ezért a tudomány helyett inkább „beszállnak” a mítosz-gyártásba.

Mindeközben pedig világunk a globális válságok zátonyai között sodródik. A helyzet normalizálásához a világ – minden résztvevő által elfogadott – modelljének létrehozására volna szükség. Egy ilyen modellen – mint egy számítógépes játékon – „lejátszhatók” volnának a beavatkozások következményei, és azonosíthatók lennének az elkerülhetetlen mellékhatások. Ám egy ilyen modellhez mindenekelőtt párbeszédre volna szükség. A párbeszédre irányuló szándék hiányában ugyanis – Freud figyelmeztetett rá – „Két monológból, soha nem lesz dialógus”. Ezért nélkülözhetetlen a párbeszéd, hogy az emberiség megértse az általa beindított folyamatok szükségszerű következményeit. Ám addig is, amíg egy ilyen közös modellel létrejönne, legalább fokozott óvatosság elvét kellene alkalmazni: kerülni minden a helyzet súlyosbodását eredményező lépést. Ehelyett azonban csak a vita élesedik: mindenki önmagát tenné az első helyre és csak a magáét fújja. Nos így alakítgatjuk a 21. századunkat.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>