Beteg vagy egészséges a magyar demokrácia?

Az Európai Bizottság nemrég hozta nyilvánosságra az első jogállamisági jelentését, amely részletesen elemzi a tagállamok helyzetét. A későbbi viták előjátékaként éles szócsata robbant ki Vera Jourová – az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke – a magyar demokráciát minősítő megjegyzését követően: az illiberális jelzőből, az „ill” szócskát hozzábiggyesztve „betegnek” nevezve azt. Ezt a viccnek szánt megjegyzést Orbán Viktor felháborodottan a magyarok arculcsapásának nevezte. Felszólította Ursula von der Leyden bizottsági elnököt – Jourová főnökét –, hogy rúgja ki, ő azonban visszaüzente: Jourová teljes bizalmát élvezi. A történetet mindenki – politikai „hovatartozástól” függően – a maga módján értékeli, eleve tudja, hogy kinek van igaza és kialakult véleményében tántoríthatatlanul hisz. A viták a jövőben sem fognak lecsengeni, mert egyre újabb területek kerülnek górcső alá. A „bukottnak” nyilvánított országok pedig egyrészt megpróbálnak módszertani hibákat felfedezni a jelentésben, másrészt – mint teszi a magyar kormány – országának állapotát példamutatónak értékelik.

Első pillantásra nehéz igazságot tenni, mert összevethetetlen állítások és eldönthetetlen vélemények állnak szemben egymással, ami szinte lehetetlenné teszi az objektív ítéletet. Ám a helyzet mégsem reménytelen. Az elmúlt évtizedekben olyan módszertani eszközök – ún. mutatószám-rendszerek – születtek, amelyek, mint a gyógyászatban használt labor-leletek, röntgen-, vagy CT felvételek, pontosan megmutatják a „beteg” állapotát és jelzik a „betegség” előrehaladottságát. Ha tehát meg akarunk bizonyosodni, vajon a demokráciánk egészséges-e, mint Orbán Viktor állítja, vagy beteg, mint az EU jelentés véli, alkalmazni lehet ezeket a módszereket. Így nemcsak pontos, de kiegyensúlyozott véleményt alkothatunk arról, vajon Magyarország még belül van, vagy már kívül esik az Európai Közösségben elfogadott politikai „normalitás” tartományából.

Ha valaki egy orvos faggat betegségéről, az – miközben arra kéri, mesélje el mit érez, hol fáj – mindenekelőtt elkéri a leleteket. Tudja ugyanis – de ezt mindannyian megtanuljuk – azt, hogy egészségesek vagyunk-e vagy sem, és milyen stádiumban is van betegségünk, csakis az állapotunkat pontosan tükröző leletek alapján mondható meg. Ráadásul jó diagnózis nem készíthető egyetlen lelet alapján. Hatékony terápia pedig csak több lelet kiegyensúlyozott és összehangolt értékelése alapján alakítható ki. Nem véletlen, hogy a profi „terapeuták” nemcsak gyógyításban, hanem a politika és a szervezetek világában is ezt a megközelítést követik. Így a vállalatok helyzete leginkább az ún. Balanced Scorecard (kiegyensúlyozott mutatószám) rendszer alapján becsülhető fel, amely négy, egyaránt fontos tényező – a nyereség, a fogyasztói elégedettség, a kapacitáskihasználás és a dolgozói elkötelezettség – összehangolt értékelésére épít. De kialakítható a társadalmak összehasonlítására is ilyenfajta modell. (Marosán, Gy. 2016. Kiegyensúlyozott társadalmi mutatószám rendszer.)

Ahhoz tehát, hogy hazánk helyzete pontosan megítélhető legyen, célszerű ilyen összetett, egyben kiegyensúlyozott „lelet-együttest” használni. S ha mindezt könnyen áttekinthető formában és a „versenytársakkal” való összevetést lehetővé tevő módon mutatnánk be, még könnyebb lenne az eligazodás. Szerencsénkre az elmúlt harminc évben egész sor nemzetközi szervezet létrehozott olyan komplex mutatószám-rendszereket, amelyek képesek bemutatni az országok helyzetét, politikai rendszerük állapotát, az állam működésének minőségét, a kormányzati hatékonyságot. Ezek az elemzések egységes módszertanra épülnek, az eredményeket pedig összehasonlításra alkalmas formában hozzák nyilvánosságra. A mutatószámokat sokféle forrásokból és egymást kiegészítő adatokból „állítják elő”. Részben nemzetközi szervezetek statisztikáiból, részben önálló kutatásokból, részben pedig a témával kapcsolatban végzett felmérésekből származnak. Természetesen a részletekben sok a vita – hogy egyik vagy másik tényezőt miként értékelnek, vagy az objektív adatok mellett számításba vesznek szubjektív véleményeket is –, de a módszertan nem részrehajló, egyformán kezeli a különböző országokat. A legjobb úgy tekinteni a kiosztott „osztályzatokra”, mint csemeténk bizonyítványának jegyeire: az iskola a mindenkire kötelező tananyagot kéri számon, s bár lehet, hogy egyik vagy másik tanár többet követel, vagy éppen engedékenyebb, az év végi átlag mégis objektívnak tekinthető.

Az interneten fellelhető adatbázisokból, az értékelés kiegyensúlyozottságának biztosítása érdekében három területet választottam. Elsőként, a fejlődést hosszú távon és alapvetően meghatározó tényezőket, az intézményeket vettem számításba. Másodiknak – mivel a társadalmak helyzetét ezek működésének hatékonysága is befolyásolja – az ezt meghatározó tényezőket (pl. a korrupció mértékét vagy a versenyképességet) elemeztem. A helyzet bemutatásának harmadik tényezőcsoportja – tudomásul véve, hogy az embereket kevésbé az intézmények érdeklik, mint inkább az általuk megélt hétköznapok – az életminőségüket jellemző tényezőket vettem számba. Ugyanis hiába hivatkoznak a politikusok – egyébként indokoltan – a szabadság, a demokrácia, a kormányzás minősége, a nemzeti identitás fontosságára, a polgárokat alapvetően az érdekli, milyenek az életkörülményeik.  

Az alábbiakban megadjuk az általunk választott három terület legfontosabb mutatószám-rendszereit és fellehetőségüket. Az olvasónak azt tanácsolom, pillantson bele az interneten ezekbe és a többi adatbázisba.

1. A fejlődést alapvetően behatároló intézmények közül, az alábbi – a témánk szemszögéből legfontosabb – hármat választottam ki:
2. A törvények hatalmának érvényesülését, ami a törvények minőségére és tartósságára is utal, (Rule of Law Index 2020)
3. A demokrácia állapotát „mérő” indexet, (Democracy Index 2019)  
4. Az egyéni szabadság indexét, amely a polgári szabadság állapotát jelzi (The Human Freedom Index 2019) WORLD PRESS FREEDOM INDEX
5. Az intézményi hatékonyságot jelző és arra utaló mutatók:
6. A versenyképességi index, amely a hosszútávú gazdasági dinamikát határozza meg (The Global Competitiveness Report 2019)
7. Prosperitás index, amely a szélesen értelmezett fejlődés dinamikájára utal. (The Legatum Prosperity Index™ 2019)
8. A korrupciós helyzet mérőszáma (CPI), amely az intézményi hatékonyságot is jelzi, (Corruption Perceptions Index 2019)
9. Az életminőség jellemzői, amelyek a polgárok szemszögéből leginkább fontos, és leginkább érzékelt tényezők: 
10. Az emberi fejlődés indexe (HDI), ami a társadalom állapotát fejezik ki, (Human Development Report 2019)
11. A Boldogság-index, ami az emberek végső értékelésének elmaradhatatlan szempontja (World Happiness Report 2020)
12. A társadalmi mobilitás mértéke (The Global Social Mobility Report 2020)

A mutatószámok – mint említettük – a saját módszertanuk alapján minden egyes ország esetén kiszámolják az adott területen – pl. a demokráciában vagy éppen a korrupció tekintetében – elért eredményeit, és a „helyezések” alapján felállítják az „országlistákat”. Az internetről kigyűjtöttem és az alábbi táblázatban áttekinthetően feltüntettem hazánk és a velünk összevethető szomszédjaink megfelelő „teljesítményét”. A táblázatban az országok oszlopa alatt az első szám az adatbázisok listáján elfoglalt helyezést mutatja, míg a zárójelben a szám a csoport-helyezésre utal. Az „országszám” az egyes adatbázisok által figyelemmel kísért országok számát jelöli. A táblázat utolsó sorában a szomszédos országok egymáshoz viszonyított helyezési számainak összege található, amely – mint egy iskolai bizonyítvány – mutatja valóságos helyzetünket csoportunkban. Nem belemerülve a részletekbe, ezen információk alapján viszonylag objektíven megítélhető helyzetünk, méghozzá a velünk nagyjából összevethető országokhoz viszonyítva. Ez segít választ adni a kérdésre: kinek van inkább igaza, miniszterelnökünknek, amikor az EU kritikáját elutasítja, vagy a brüsszeli – „sorosista” – jelentés készítőinek, akik reális problémákra hívták fel a figyelmünket. Nos hát íme a „bizonyítvány”:

A kép egyértelmű és lehangoló. Hazánk, az országok állapotának minőségét jelző mutatók többségében, még saját osztályában is, az utolsó, utolsó előtti helyek egyikét foglalja el. Akit ez meglep, annak figyelmébe ajánlom, hogy ugyanez a „hátramaradottság” jellemző egy sor más területre is, így pl. a születéskor várható élettartam vagy éppen a nemek közötti egyenlőség (Gender Gap Index). Ez is azt bizonyítja, hogy az adatokban tükröződő negatív tendenciák nem – mint azt a kormány állítja – az elemzők által elkövetett módszertani hibák, esetleg „kettős mérce” következményei. A mutatószámok társadalmunk valóságos elmaradottságával szembesítenek. Ez indokolta cikkünk szemszögét: „Ne a tükröt hibáztasd, ha a képed ferde!” 

Különösen aggodalmat keltő, hogy a 2019-2020-as eredmények nem váratlan kisiklás, vagy tőlünk független hatások következménye, amely után magától visszaáll a normál állapot. A rendszerváltás idején Magyarország – igaz a „bukottak” osztályában – „éltanuló” volt. Az 1990-es években, miközben folyamatosan fejlődtünk, fokozatosan felzárkóztak az „osztálytársak”. 2000-et követően azonban fordulat zajlott le. Már az első Fidesz kormány idején megindult a – mutatószámokban kezdetben szinte észrevétlen, majd egyre erősödő – romlás. Az eredmények eróziója folytatódott a szocialista-liberális kormányok idején is. Az egykor mögöttünk „kullogók” közben fokozatosan elénk kerültek. 2010-et követően a mutatószámok által jelzett minőségi romlás nem egyszerűen folytatódott, hanem már a polgári demokrácia intézményrendszerének a fokozatosan szétesését jelezte. A Demokrácia Index 2020-as publikációja hazánk demokráciájának állapotát – a visegrádiak többségével együtt (!) – a repedt (flawed) jelzővel írja le. Ez a helyzetértékelés pedig – sajnos – közelebb áll Jourová beteg jelzőjéhez, mint a magyar kormánykörök által vízionált a virulóan egészséges állapothoz.