Némi túlzással, minden a Nagy Francia Forradalom híressé vált jelmondatával – „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” – kezdődött. Robespierre egyik beszédében felbukkanó üzenet eredetileg egyesíteni akarta az összes polgárt, egyenlő jogokat adva nekik. A későbbi századok politikai mozgalmai azonban inkább kiemeltek egyet a jelmondatból, és azt mindenek felett állónak hirdetve pártot szerveztek köré. Követőiket arról igyekeztek meggyőzni: az egyetlen követésre méltónak választott érték valóra váltásáért kell küzdeniük. Így formálódott ki a legfontosabbnak tekintett szabadság értékéből a liberalizmus, a minden kétségen felül állónak gondolt egyenlőség értékéből a szocializmus, és a közösséget minden más érték fölé helyező testvériségből a konzervativizmus. Az indulás reménye, hogy a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” jelmondata majd egyesít minden francia polgárt, tehát hamar elenyészett.
Az eltérő értékek köré szerveződő csoportok egyre élesedő vitájában a végső szót, gyakran a fegyverek mondták ki. Az elmúlt évszázad történelmét e három érték valamelyikét „vezérlő csillagnak” választó csoportok, gyakran kibékíthetetlen, harca határozta meg. E küzdelemnek ugyanis megkérdőjelezhetetlen alapfeltevése volt: csak az egyiknek „lehet igaza”. Az érték-viták így – a közösség hagyományaitól és a történelmi körülményektől függően – nem ritkán gyilkos polgárháború formáját öltötték, de még békésebb körülmények között is a politika szintérről való kitiltással, illetve „karakter-gyilkossággal” végződtek. Abból a hitből ugyanis, hogy csak az egyik érték kínál emberhez méltó jövőt, jogosnak tűnt, hogy az felülírhatja a többit, így követőik is kiszoríthatók a hatalomból. Kérdésre – létezik-e egyetlen, legfontosabb érték? – először példabeszédek formájában fogalmazódott meg a válasz.
„Melyik hitet, melyik törvényt tudod a legjobbnak, legigazabbnak?” – teszi fel a kérdést Szaladin, a muzulmán uralkodó Náthánnak, – Lessing 1779-ben írt, A bölcs Náthán című drámájában – a zsidó főhősnek. Ő pedig a három gyűrű meséjével válaszolt: Egy ember varázshatalmú – viselőjét Isten és az emberek előtt kedvessé tevő – gyűrűt örökölt. Látva annak csodálatos hatását, úgy rendelkezett: a gyűrű örökre a házában maradjon. Minden utódja – követve példáját – a legkedvesebb fiára hagyta azt. Így került a gyűrű az apákról a fiúkra, mígnem egy olyanhoz került, akinek három, egyformán kedves gyermeke volt. Halála közeledtével – nem tudván választani közülük – az apa egy aranyművessel csináltatott két pontos másolatot. Így mindegyik fiának adott egy-egy gyűrűt és külön-külön megáldotta őket. Ők azután hosszan vitatkoztak, kié az igazi, de mindhiába. „Bocsáss meg, szultán – fejezte be a történetet Náthán – hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket”.
Fogadjuk el kiindulásként az örökül kapott, és sorsunkat a boldogság ösvényére vezérlő gyűrű metaforáját. A kérdés: vajon a tudomány mit szól, a mesében szereplő, egymástól megkülönböztethetetlen gyűrűk modelljéhez? Nos, a tudomány eredményei meghökkentően egybecsengenek mese üzenetével. A kutatások ugyanis világosan feltárták: minden emberben egyaránt megtalálható többféle morális érték, bár ezeknek az egyének eltérő fontosságot tulajdoníthatnak. A kérdőívekre adott válaszokból és az eset-értelmezések magyarázataiból a morális alapértékek jellegzetes listája rajzolódott ki. A vizsgálatok által azonosított alapértékek: ne bánts, gyakorolj méltányosságot, légy lojális, tisztelt a tekintélyt, fogadd el a szent dolgokat, támogasd a szabadságot, viselkedj becsületesen, gyakorolj önuralmat. (Hofmann, et.al. 2014. Morality in everyday life.). A témakör másik világhírű kutatója – az előbbiekkel egybehangzó – öt alapértéket sorolt fel: a gondoskodás, a méltányosság, a lojalitás, a tekintélytisztelet és a szentség/tisztaság követése. (Haidt, J. 2013. The Righteous Mind). Valamennyi vizsgálat több értéket azonosít, amelyek – szembe-szökően – a társas kapcsolatok erősítését és ezzel a közösségi életet szolgálják. Ez a magyarázata, hogy mindannyiunkban egyaránt megvan valamennyi érték, még ha eltérő fontosságot tulajdoníthatunk nekik.
A tudomány tehát vitathatatlan tényként kezeli: minden ember rendelkezik egy, valamennyi értéket tartalmazó morális „érték-csomaggal”. Azt, hogy ezen belül ki, mit tart fontosabbnak, befolyásolják az örökül kapott gének, ám alapvetően az adott egyén életútja és életkörülményei határozzák azt meg. A politikában oly fontos szerepet játszó morális értékeket, főként pedig ezek érvényesítésére irányuló akaratot azonban döntően az egyént befogadó közösségek alakítják. Bár gyakran a véletlenektől függ, hogy melyik csoporthoz csatlakozunk, ám amint a csoport „magába szippant”, annak tekintélyei és vezetői – a csoport-narratívára utalva – „előírják” számunkra, hogy az érték-csomagból melyiket tekintsük mindenek felett állónak. Ennek a „csoport-hatásnak” van még egy – kevésbé szembetűnő, de messzire vezető – következménye: anélkül, hogy tudatában volnánk, morális „vakfoltjaink” alakulnak ki. A „morális vakfolt” metaforája az egyénben a csoport-nyomás és a tekintélyek parancsa által kiformált pszichológiai állapotra utal, amely azt idézi elő, hogy az egyén nem vesz észre olyan, morálisan elítélendő cselekedeteket, mint a károkozás, a diszkrimináció, az igazságtalanság és a méltánytalanság. Így sem ezeket, sem ezek elkövetőit nem utasítja el. Sőt, a csoporthoz való tartozás vágya még arra is ráveszi az egyént, hogy morálisan elítélendő tettet hajtson végre, és ezt az amorális tettet – Isten által előírt vagy a nemzet érdekét szolgáló – igazságos cselekedetnek is tekinti.
Joggal tehető fel a kérdés: ha örökölt „érték-batyunkban” többféle érték van, akkor tulajdonképpen „milyenek is vagyunk valójában?”. Sokféle személyiségi teszt kínál erre a problémára – részben egybehangzó, részben egymással vitatkozó – választ. Az érdeklődőknek – különösen, ha nincs túl sok idejük – tiszta szívvel ajánlom a „Political Compass” website által kínált lehetőséget. A „Political Compass” kérdőív-rendszerét kitöltő – mindössze 15 perces munka után – pontos leírást kaphat arról: hol is helyezkedik el egy politikai koordinátarendszeren. Ennek vízszintes – gazdasági szemléletű – tengelye a szokásos bal-jobb értékelés „osztályzatát”, míg függőleges – társadalmi szemléletű – tengelye, a kitöltő autoriter-liberális „jegyeit” adja meg. A rendszer a megadott válaszok alapján kiszámítja az egyén „politikai koordinátáit”, és elhelyezi őt a politikai koordinátarendszer, négy térrészének valamelyikén.
Vállalva a „comming out” kockázatát, az olvasó elé tárom, az algoritmus, rólam adott jellemzését. „Politikai koordinátáim”: a bal-jobb tengelyen, az origótól balfelé – 3.23, a függőleges, autoriter-liberális tengelyen az origótól lefelé, liberális irányban, – 2.56. A rendszer megalkotói a politikai koordinátarendszer egyes térrészein feltűntettek egy-egy arra jellemző ismert személyiséget, hogy ki-ki megtalálja legközelebbi „elvtársait”. A bal-autoriter térrész tetején, Sztálin, vele szemben a jobb-autoriterben felül Hitler, lejjebb M. Thatchert. A jobb-liberális térrészben M. Friedman, a bal-liberális sarokban pedig Gandhi. Kitöltve a kérdőív-rendszert meglepetéssel szembesültem: legközelebbi „elvtársam” – Gandhi. Kérdés persze, hogy az olvasó elhiszi-e és elfogadja-e ezt az önképet, de higgye el, érdemes elvégezni az önvizsgálatot, mert segít megérteni egy különös tapasztalatot.
Amikor ismerőseimmel – akikkel, évek óta kicseréljük nézeteinket – összevetettük a „politikai koordinátarendszerbeli” pozícióinkat, érdekes felismerésre jutottam. Mivel szinte mindig szót tudtunk érteni, ezért magamhoz közelállónak gondoltam őket. Ez igazolódott is, de nem mindig a várt formában. Voltak, akik a politikai koordinátarendszer velem azonos térrészében volt, de olyanok is, akik valamelyik másik térrészben „landoltak”. Ugyanakkor „érték-távolságunk” viszonylag kicsi volt, vagyis mindannyian az origó közelében helyezkedtünk el. Ezzel magyaráztam, hogy beszélgetéseink – még a politikai értékeink eltérése esetén is – barátságosak voltak, és mindig kerestem társaságukat. Voltak/vannak azonban olyan barátaim is, akikkel beszélgetéseink rendre éles vitákba torkolltak. Legnagyobb meglepetésemre többük éppen az én „érték-térfelemen” voltak, de az origótól nálam jóval távolabb. Ez nézeteik szélsőségességére utalt, ami vitáinkban rendre feltárult, így – bár egyazon értéket vallottunk – nehezen tudtunk szót érteni egymással.
Ennek tükrében átértékelni kényszerültem azt a hagyományos nézetet, miszerint az azonos értéket vallókat egybefűzi, míg az eltérő értéket követőket szétválasztja eredeti érték-preferenciájuk. Inkább tűnt úgy, hogy az origó közelében elhelyezkedők – a moderáltak – egy olyan csoportot alkotnak, akik érték-különbségeik ellenére is képesek és hajlandók együttműködni. Ugyanakkor a nagy „értéktávolság”, még az azonos értéket vallók között is, nehézzé teszi az együttműködést. Ekkor hirtelen „beugrott” egy régebbi élményem. Már több, mint egy évtizede, a CEU könyvtárában sétálgatva, bele-beleolvastam a polcokról leemelt kötetekbe, így került a kezembe L. Kolakowsky – „How to be a Conservative-Liberal- Socialist” – cikke. Az írás, első pillantásra furcsának tűnő címén elgondolkodva – miként írója is – feltettem magamnak a kérdést: magamat szocialistának tekintve, tulajdonképpen mi bajom a konzervativizmus vagy a liberalizmus értékeivel? Ekkor, egy évtizeddel a rendszerváltás és az azt követő pályamódosításom után, meglepődve fedezem fel, hogy miközben nem tagadtam meg szocialista mivoltomat, ugyanígy jellemző rám, hogy liberális is vagyok, és egyáltalán nem áll tőlem távol a konzervativizmus sem. Ráébredtem: számomra bármelyik érték nemcsak elfogadható, hanem természetes, sőt kifejezetten kívánatos.
„Nekem úgy tűnik – zárult Kolakowsky cikke – hogy ezek a viselkedésünket vezérlő értékek nem mondanak egymásnak ellent. Ezért teljes mértékben elképzelhető, hogy valaki konzervatív-liberális-szocialista legyen. Ez pedig végső soron azt jelenti, hogy ez a három – egymással ellentétesnek gondolt – érték, nem alkot egymást kölcsönösan kizáró ellentétet”. Ezt a megállapítást a korábban idézett kutatások is igazolják: mindenkiben egyaránt megtalálható valamennyi érték. A csoportnyomás szorítása alól kiszabaduló egyén szembesülve valamely problémával képessé válik azt többféle érték szemszögéből szemlélni. Ennek során pedig többnyire ráébred: a problémák megoldását nem akadályozza, inkább segíti, ha egyidejűleg többféle érték szemszögéből szemléljük. Ez a tény pedig az előttünk álló válság-korszakban éppenséggel „túlélési szabállyá” válik: a globális és lokális krízisek csak egyidejűleg több érték szemszögéből megközelítve oldhatók meg.
Ebből a felismerésből vezettem le a cím – első pillantásra – különös gondolatát. Az életünket a 21. századba átlépve sokféle gazdasági, társadalmi, technológiai, környezeti válság teszi néha átláthatatlanul kaotikussá, amihez most még egy világjárvány is hozzájárult. A problémák megoldását különösen az nehezíti, hogy a váratlan krízisek körülményei között a politikai nézetek mind erősebben polarizálódnak. Emiatt megállíthatatlanul terjed a szélsőségesség, a társadalmi csoportok szembenállása és a politikai pártok párbeszédképtelensége. Az országokon belüli és az országok között megegyezést is – lásd EU válságkezelése – egyre gyakrabban akadályozza önző zsarolás és vétó-fenyegetés. A vitákban pedig a szemben álló felek végső érvként mindig az egyedül igaznak vélt értékre hivatkoznak.
Kedves moderált barátaim, ne higgyétek el a vezéreknek, hogy csak egyetlen vezérlő érték van. Álljatok ellent a szélsőséges hangadók követelésének, miszerint kibékíthetetlennek ellentét feszül a konzervatív, a liberális és a szocialista értékek között. Utasítsátok el, hogy az egyébként együttműködésre ítélt pártok ebből vezessék le egymás elutasítását. Az értékek különbözősége nem zárja ki, legfeljebb nehezíti a kompromisszumot, ami azonban az egyetlen esély a problémák megoldására. Főként pedig tartsátok észben Freud intését: „Két monológból, soha nem lesz egy dialóg”. Annak, hogy túléljük a 21. századot feltétele, hogy kövessük a címben leírt jelszót: világ moderáltjai egyesüljetek.
Leave a Reply