Válasz a királynőnek

Válasz a királynőnek

Miképp lehetséges, hogy senki nem látta előre a válságot? – fordult váratlanul II. Erzsébet angol királynő Luis Garicano-hoz, a London School of Economics kutatási igazgatójához, amikor 2008 novemberében ellátogatott a neves intézménybe. A zavart hümmögés, az adott esetben azt jelentette: a bizonytalan adatokból az emberek inkább a fellendülés jeleit szeretnék volna kihallani. A polgárok, a politikusok, és a befektetők, bár falták az összeomlást jósoló könyveket, a növekedés zavartalan folytatódásában reménykednek. Kaotikus világunk pedig egyaránt kínál igazolást a végítéletre, és a napfényes jövőre. Nem véletlen, hogy a 21. század fordulóján megjelenő bestsellerek a fellendülés folytatódását ígérték: a Dow-Jones pedig egy évtizedig stagnált. 2011 után viszont a legtöbben a nagy összeomlást vizionáltak. Most, 2015. március közepén az S&P, a Dow-Jones, és a Nasdaq is történelmi csúcsaira hágott. Akkor most totális összeomlásra vagy zavartalan szárnyalásra készüljünk?

II Erzsébet nem a válság előidézéséért vonta felelősségre a közgazdászokat. Pusztán annak az óhajának adott hangot, hogy a sok tudós, tengernyi pénzzel a háta mögött, ha már megelőzni nem is tudta, de legalább előre jelezhette volna az összeomlást. Olyan nehéz volna a Nobel díjasoknak még időben figyelmeztetni a világot: vigyázat, szakadék közeledik? Jó lenne azonban tudomásul venni: a szakemberek tanácstalansága nem képességeik hiányosságából, hanem a világ működésmódjából fakad. Az előrelátás bizonytalansága a nemrégiben felfedezett önszerveződő kritikusság (self-organized criticality) jelenségére vezethető vissza. Az önszerveződő kritikusság – a komplex rendszerekben spontán módon kialakuló sajátos fázisátalakulás – a fokozatosan felépülő homokdomb metaforájával szemléltethető.

Képzeljük el, hogy szemenként homokot szórunk egy lapra. Először csupán kis emelkedés alakul ki, majd egy picinyke bucka, azután egyre magasabb lesz a homokból épülő dombocska. Egy bizonyos méretet elérve azonban a felülről lepergő homok egyetlen szeme lavinát vált ki. A dombról, minden irányban lecsúszik a homok, majd minden megnyugszik, és a domb – most már szélesebb alapokon – újra kezd felépülni. A menetrend mindig ugyanaz: szemenként magasodik a domb, egyre nő, mindig úgy tűnik, ezt a mostani homokszemet még elbírja, ám egyszer csak váratlanul elindul a lavina, maga alá temeti a kialakult dombot, majd minden elcsendesül, és a folyamat újraindul. A föld 7 milliárd polgára a globális világgazdaság fokozatosan növekvő „homokdombjának” lakója. Élvezi az emelkedés jótéteményeit, a bővülő fogyasztást, a megvásárolható termékek szélesülő választékát. Megállíthatatlannak szeretné hinni a növekedést. Ám a globális gazdaság – a homokdombhoz hasonlóan – nem stabil. Egyetlen váratlan esemény – egy bank csődje, egy aszályos évszak, egy háború, egy váratlan járvány, vagy csupán egyetlen félreértett hír – katasztrófát válthat ki és a rendszer összedőlhet. Csupán három dolog biztos: (1) egyetlen homokszem elegendő, hogy kiváltsa a lavinát, (2), biztos, hogy előbb-utóbb váratlanul elindul a lavina, (3), a katasztrófa mérete attól függ, mennyi ideje emelkedik és milyen magasra nőtt a homokdomb.

Ennek a ténynek a tükrében érdemes szemlélni a befektetői optimizmus indexeinek mostani szárnyalásán. A Dow-Jones 1980-ben nagyjából 1200-on volt, 1990-ben 2500-on, 2000-ben pedig 11.000-en! Ebből a perspektívából egyaránt jósoltak zavartalan növekedést (30.000), és totális összeomlást (3000). Ám a történelem megtréfálta a prófétákat: könyveik sikeresek lettek, de előrejelzéseik megbuktak. A Dow-Jones szárnyalása megtört ugyan, de „csupán” a stagnálás következett. És 2011 táján újra a végítélet divatja jött el. Ám a valóság újra kicselezte a látnokokat: nem katasztrófa jött, éppen ellenkezőleg, minden idők legnagyobb csúcsa. Akkor most örüljünk, vagy szorongjunk?

Hogy miként alakul a jövő – megvallom – fogalmam sincs. Pusztán annyit sejtek, az adott helyzetben senki nem tudhat többet annál, hogy a homoklavina egyszer csak elindul, és maga alá temet mindent. Óvatosságra intek tehát mindenkit, aki abban reménykedik, túl vagyunk a nehezén, végre kisüt a nap. Bár az emberek bíztatást várnak, jobb felkészülni az váratlan visszaesésekre, a globális katasztrófákra, a háborúkra, a járványokra, a szankciókra és mindezek nehezen kiszámítható következményeire. A helyzetet súlyosbítja, hogy még az egyébként pozitív hatásoknak – a gyors fejlődés a világ más pontjain, új iparágak felemelkedése, okos és olcsó robotok terjedése – életünket megkeserítő következményei lehetnek. Váratlanul leértékelődhet kivételesen kiválónak gondolt képességünk, kedvezőtlenné válhat a befektetői környezet, a világ figyelme rólunk mások felé fordulhat. És ez a változás nem az évszakok váltakozásának kiszámíthatóságával jön el. A globális rendszer önszerveződő kritikussága előre jelezhetetlenül idéz elő összeomlást. II. Erzsébet kérdésére tehát az a válasz: világunk a jövőben még kiszámíthatatlanabb lesz, így a fordulat még kevésbé látható előre. A kérdés tehát az: mit lehet tenni, ha nem tudjuk elszigetelni magunkat a külvilágtól?

Az egyetlen ésszerű válasz, tekintsük kaotikus világunkat annak, ami: amolyan evolúciós laboratóriumnak. Ebben azonban nem – mint félreértik – a legerősebb, legönzőbb, és legagresszívebb, hanem a leginkább alkalmazkodó lények maradnak fenn. A természeti katasztrófák elsöpörték a félelmetes dinoszauruszokat, de utat nyitottak a látszólag gyenge, de tanulni képes emlősöknek. A 21. század kaotikus világában is a tanulás a fennmaradás kulcsa. Ám erre csak az a társadalom képes, amely nemcsak a csúcsán gondolkodik. Még a gazdasági és a politikai elit kollektív intelligenciája is kevés. A változást és az alkalmazkodást mindenki ügyévé kell tenni! Ezt olyan politikai és gazdasági intézmények teszik lehetővé, amelyek érzékeltetik a változás szükségességét. Ezek működését pedig olyan kultúra teszi hatékonnyá, amely a kikerülhetetlen kényszerek mellett támogatja a kísérletezését, és tanulását. A 21. században az alkalmazkodás elutasítása vezet a bukáshoz. Véssük eszünkbe tehát a változás-menedzsment könyvek ismert mottóját: „Mik voltak a kipusztuló dinoszauruszok, utolsó egyedének, az utolsó szavai? – Akkor sem változom!”

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.