Segít-e a tízparancsolat – a politikusokon?

Gyűlnek az ellenzék miniszterelnök-, és képviselő-jelöltjei az előválasztásokra, és fellángoltak a viták is az egymással kormánykoalíciót alkotni tervezők között. A demokratikus ellenzék pártjai megállapodtak az előválasztás feltételeiről, de a verseny egyre élesedik. Az előválasztáson a pártok jelöltjein mellett „civilek” is elindulhatnak, bár előre jelezniük kell, hogy melyik frakcióhoz kívánnak csatlakozni a parlamenti munka során. A küzdelem tehát egyre zaklatottabb, amit a kormánypárt manipulációi még kiszámíthatatlanabbá tesznek. Ez hihetővé teszi Kövér László előrejelzését: „a 2022-es kampány légköre piszkosabb és aljasabb lesz, mint valaha volt”. Így automatikusan adódik a kérdés: vajon segíthetne-e a közállapotokon a politikusok számára kidolgozott etikai kódex?

Egyetemi óráimon gyakran idézem Dan Ariely – a viselkedési közgazdaságtan neves kutatójának – TED előadását („Our buggy moral”), amelyben a csaló viselkedést vizsgáló kísérleteinek eredményeiről számolt be. Azt találta, hogy az embereket erkölcsösebbé teszi, ha – akár tudat alatt – emlékeztetik őket a Tízparancsolatra, vagy éppen az Etikai kódexekre. S, ami még különösebb, ez nem függött attól, hogy valaki vallásos-e vagy sem, sőt, még attól sem, hogy ismeri-e az Etikai kódexet, amire hivatkoztak. Önmagában, ha valakinek felidézik esküjét, az kevésbé vét az erkölcs ellen. Nem véletlen tehát, hogy az emberiség két évezrede Tízparancsolatként – de az előtt és az után is sokféle formában – alkalmazza ezt a megoldást. Amint ugyanis mindennapossá vált a találkozás „másokkal”, és osztoznunk kellett sorsukban, úgy írta fölül az önző viselkedés ösztönét a másokhoz való alkalmazkodás szándéka. Először a bölcs öregek foglalták szabállyá: „Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten”, vagy „Szemet szemért, fogat fogért”. A birodalmak korában azonban már a világvallások „Aranyszabályai” és „Parancsolatai” intettek a morális viselkedésre.

Az idők folyamán egyre több területen került elő az erkölcs szabályainak betartására figyelmeztető eskü. Az orvosi szakmában feltétel lett a Hippokratészi eskü, de egymástól eltérő területeken – amikor házasságot kötünk, valamely szervezetben elkezdünk dolgozni vagy éppen új állampolgárságot szerzünk – vált természetessé a fogadalomtétel. A 20. század második felében azután az etika követelménye fokozatosan jelent meg a hideg racionalitás birodalmaként elképzelt üzleti életben is. Ennek egyik oka, hogy az egyének jogai minden területen jelentősen kibővültek, miközben az elérhető jutalmak csábítása szinte ellenállhatatlan lett. Másrészt, a globalizáció távoli térségeket, idegen világokat, eltérő kultúrákat kapcsolt össze, amelynek szereplői egyszerre voltak ellenérdekelt vetélytársak és potenciális partnerek. Mivel pedig a kapcsolataikat gyakran nem rendezte egyértelműen a törvény, szinte ösztönszerűen folyamodtak a régi bevált módszerekhez: az „Aranyszabályok” és a „Tízparancsolat” mintájára etikai kódexeket alkottak.

De mi indokolhatná a politika szférájában is az etikai viselkedés támogatására? Az ok: a politikában – különösen a választásokat megelőző kiélezett helyzetben – még az üzleti életnél is elviselhetetlenebb nyomás nehezedik a résztvevőkre. Jól érzékeltette ezt az életérzést a kirúgott menedzserek sorsát bemutató, „Top Dogs” című darab. A szereplőket gyötörte a kétségbeesés, mardosta a szégyen, emésztette a harag és ez kisöpörte agyukból a morál intését és így bíztatták magukat: „Az utókor nem a tisztességes, hanem nyereséges vállalatokra emlékszik. A tisztesség az utolsó előtti mentség, az utolsó a siker. Erkölcsi hullának a vesztes nevezi győztes vetélytársát. A megbízhatóság nem azt jelenti, hogy adnak megbízást. Ami üzletileg erkölcstelen, az többnyire jövedelmező. A rugalmas erkölcs az érvényesülés támasza. A hencegés nem etikátlan öndicséret, hanem az érvényesülés marketing fogása”. Ha az előválasztások hangulatát felidézzük és az üzleti életre utaló fogalmakat kicseréljük a politikai megfelelőikre – a pártokra, a szavazatokra, a választási győzelemre, a politikusi karrierre – máris érthetővé válik a politikai világának morális kihívása. A karantén ideje alatt néztem végig a „Kártyavár” című Netflix sorozatot, amely a politika világáról fest – őszintén mondom – elborzasztó képet és bemutatja az előválasztások hangulatát.

A politika világának hírei mind azt érzékeltetik, hogy milyen ellenállhatatlan nyomás nehezedik az emberekre, hogy az amorálist normálisnak lássák. Mintha a politikusi lét elmaradhatatlan kelléke volna, meggyőzni magukat arról: nyugodtan végrehajthatunk egyébként erkölcstelennek tartott cselekedeteket, csak mert az adott pillanatban az célszerűnek tűnik. A politikusokat tehát a „túlélés” kényszerei megtanítják: 

• Megmagyarázzák maguknak, hogy amit teszünk az valójában nem is törvénybe ütköző. 
• Elhitetik magukkal, hogy tettükkel az erkölcsi elveket és a közösségi normákat érvényesítjük. 
• Elfogadják, hogy amit tesznek az mindenkinek a legjobb, vagy legalább is a többség érdekében történik. 
• Meggyőzik magukat arról, hogy amit csinálnak, az soha nem fog kiderülni, és senki nem tudja meg mit tettek. 
• Elhiszik, hogy az a szervezet vagy személy, akinek érdekében ezt tették, meg fogja védeni őket.   
• Beláttatják magukkal, hogy ellenfeleik ugyanezt tennék, ha lehetőségük lesz rá, és még mindig jobb, ha ők teszik meg.  

Ha tehát különböző világnézetű, eltérő társadalmi csoportba tartozó és részben ellentétes érdekű személyekből tartós közösséget vagy szervezetet akarunk alkotni, vagyis szeretnénk, ha tagjaik hosszú távon valamilyen közös cél elérése érdekében együttműködjenek, akkor nélkülözhetetlen, hogy etikailag is egymáshoz illesszük őket. Ebből kiindulva javasoltam már 2018-ban, amikor – mint most – éppen választásokra készülődtünk egy politikai tízparancsolat megalkotását a remélt ellenzéki koalíció számára. Akkori ötletemet felelevenítve és a mostani helyzetre alakítva a demokratikus ellenzék pártjainak, képviselőjelöltjeinek és támogatóinak a következő „Tízparancsolat” elfogadását javaslom:  

1. Ne sajátítsd ki a közös sikert, ne tulajdonítsd kizárólag magadnak az együtt elért eredményeket.
2. Ne lopd el a másik javaslatait, ne „nyúld le” mások ötleteit, ha egyetértesz, csatlakozz inkább hozzájuk.
3. Ne csábítsd el – elvszerűtlen ígéretekkel – mások támogatóit és szavazóit, a közös siker többet hoz a konyhára.   
4. Ne engedj a pillanat csábításának, hogy egy ütős – de később szükségszerűen megbánt – mondattal „pontot szerezz”.
5. Ne törekedj a vitákban vagy a hirdetésekben pillanatnyi népszerűségre, ne ígérgess megalapozatlanul, ne térj le a realitások ösvényéről, csak a pillanatnyi előnyért.
6. Ne rágalmazz másokat, ne terjessz róluk igaztalan és megalapozatlan híreket.
7. Soha ne utasítsd vissza az együttműködési ajánlatot, ne térj ki a tisztázó viták elől, és soha ne rúgd fel a megállapodást.
8. Ne nyilatkozz meggondolatlanul a másikról, ne kommentálj egy olyan hírt, amelyet összefüggéséből kiragadva idéznek neked és nem ismered a körülményeket. 
9. Ne hagyd válasz nélkül a bocsánatkérést, ugyanakkor tedd könnyebbé mások számára, hogy beismerhessék saját hibáikat, és ismerd be te is, ha hibáztál.
10. Ne tagadd meg a szolidaritást a megtámadott társtól, ne utasítsd el – akár csak kívülálló hallgatással – a segítségedet.

Ötletem akkor nem keltett különösebb érdeklődést, most azonban még fontosabb volna megvalósítani. Ugyanis, a tervezett előválasztások lebonyolítása nem pusztán a legjobb jelöltek kiválasztása szempontjából lényeges. A sikeres lebonyolítás tesztelhetővé teszi az ellenzék kormányzóképességét. Abból indulok ki, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak, támogatóinak és potenciális szavazóinak kapcsolatát sok esetben a bizalmatlanság, gyakran a féltékenység jellemzi. Nem véletlen, hogy akadozik az együttműködés és nehezen formálódik a közös stratégia. Ha azonban a pártok, a jelöltek és a támogatók megtanulják kordában tartani konfliktusaikat és képesek békésen, de elvszerűen rendezni vitáikat – amelyeket a Fidesz, korlátlan eszközeivel a végletekig szítani igyekszik – ez lesz az igazi bizonyítéka a kormányképességnek.

Éppen ebben a helyzetben – miként a társadalomban és az üzleti életben is – segíthet egy tízparancsolat, még ha nem is isteni eredetű, csak a józanész sugallja. Ahhoz azonban, hogy igazán hatékonyan működjön, az előválasztások minden résztvevőjének, képviselőjelölti esküt kell tennie, sőt alá is kell írnia ezt közös Politikai Tízparancsolatot. Azok, akik úgy gondolják, hogy ez felesleges volna, ismét emlékeztetem a sokféle – orvosi, katonai, hallgatói és állampolgársági – esküre. Még az esküvő intézménye is a barátok előtt tett és a kitartó hűségre tett fogadalomra épül. Akik pedig az említett esetekben is előforduló esküszegésekre figyelmeztetnek, azoknak a kutatások által bizonyított tényre utalok: még, aki nem is tudja felsorolni az össze parancsolatot, vagy nem hisz is Istenben, a parancsolatok felidézése azokat is moderálja. Sőt, önmagában az etikai kódexre utalás is, visszafogja a csaló viselkedést.

Bár sokaknál már ez az ötlet is „kicsaphatta a biztosítékot”, most még egy lépéssel tovább lépek. A vállalkozásokban egyre szaporodnak az etikai intézmények – Etikai kódex, Etikai bizottság, Etikai Audit, és a szervezet etikai viselkedéséért felelős Etikai igazgatók – amelyek a szervezet minden szintjén erősítik a morális viselkedést. Teszik ezt azért, mert világossá vált: ha a vállalatról kialakul az etikai megbízhatóság képe, az emeli a versenyképességet és csökkenti a szervezeti katasztrófák veszélyét. Akár hiszik, akár nem, nincs ez másként a politikában sem! Ennek indirekt bizonyítéka, hogy a pártok milyen erőfeszítéseket tesznek a másik lejáratására, bemocskolására. Másrészt, amikor valamely mozgalom lehanyatlik vagy egy párt „összeomlik”, az okok között mindig előtűnik vezetőik amorális viselkedésének meghatározó szerepe.

Az elmúlt hetekben általános egyetértés alakult ki az etikai kódexek tekintetében. Innen már csak egyetlen lépés, hogy a demokratikus ellenzék elfogadja: a 2022-es választásokon résztvevő valamennyi képviselőjelöltje egy közös gyűlés keretében aláírja ezt az etikai nyilatkozatot. Ám ennek kiegészítéseként elkerülhetetlen létrehozni egy olyan közös Etikai Bizottságot, amely első lépésben megtárgyalná a belső vitákat. Én még azt sem zárnám ki, hogy ehhez az Etikai kódexhez más pártok és résztvevőik is csatlakoznának. Ez talán segítene elkerülni, hogy a 2022-es választások eseményeire ne a Kövér László által előre jelzett „piszkos és aljas” jelző legyen érvényes.