Category: Egyéb

  • A globális kormányzás: felesleges vagy kívánatos, elutasítandó vagy elkerülhetetlen?

    „Alkonyatkor a bandák összegyűlnek egy sziklás területen, hogy nagy létszámukkal védekezzenek a ragadozók támadásai ellen” – indul a galléros páviánok döntéshozatali módszerének bemutatása. (Csányi Vilmos. Az emberi természet. 1999. 139. oldal) Reggel azután, eldönteni, hogy merre induljanak aznap, a klán-vezérek egy kört alakítva leülnek, míg a klán-tagok mögöttük helyezkednek el. Egy idő múlva valamelyik klán-vezér…

  • A mesterséges intelligencia, mint a történelmi ugrás „dobbantója”.

    Az emberiség eddigi történelmének talán legnagyobb, változása előtt áll. A jelek arra mutatnak, letérünk a múlt, kacskaringós, válságokkal teli, de ismert nyomvonaláról és – mint a vonat a váltót követően – az eddigi vágánytól elhajló, új, még alig felsejlő végállomás felé vezető pályára térünk. Az állítás, hogy valami alapvetően új korszak köszönt ránk, egykor szenzációhajhászónak…

  • A túlélésünk záloga: mi és MI harmonikus együttműködése.

    Újra divatba jött a szuverenitás. Nemrég Putyin – a számára szervezett konferencián – így fogalmazott: „Szemünk előtt bontakozik ki a szuverenitás forradalma”. De a szuverenitás – meg persze az önállóság és az erő – nélkülözhetetlenségét emeli ki Orbán Viktor is minden megszólalásában. Ugyanerre hivatkozik minden autokrata és populista is, akik a sokasodó „másokra”, mint szabadságuk…

  • Megmenthetné-e SIMON a világot?

    1949 végén egy pályakezdő közgazdász – Phillips, W. – szokatlan lehetőséget kapott: egyetemi professzorainak bemutathatta a maga építette – mosógépre emlékeztető – szerkezetét. Különös „alkotása” – a MONIAK – néhány átlátszó tartályból, az ezeket összekötő csövekből, csapokból, csapóajtós zsilipekből állt, az egészet bíborszínű festékkel színezett víz töltötte meg, amelyet egy szivattyú működtetett. (Tim Harford. Az…

  • Mi segíthet, ha már Fülig Jimmy módszere sem működik?

    Fülig Jimmy – Rejtő Jenő hallhatatlan hőse – a Piszkos Fredben, óceánjárón pincérkedve összetűzött egy maláj erőművésszel, aki rajta kívánta demonstrálni erejét. Arra biztatta Jimmyt, hogy üsse csak meg, mert – mindenki meglepetésére – kivédi. Lett is meglepetés: Jimmy az erőművésszel feltörölte a padlót, szemrehányására pedig – miszerint ő jobbról várta az ütést, az meg…

  • Amikor a történelem ránk rúgja az ajtót.

       Már jó ideje érezzük, valami gyökeresen megváltozott: sorjáznak a természeti katasztrófák, a válságok, az összeomlások, a balesetek és a járványok. Ám az elmúlt hetekben valami, korábban elképzelhetetlen történt: véres háború tört ki itt a szomszédban, nyomában a menekültek áradatával. Bár már jó ideje szorongtunk a félelmet keltő események szaporodása miatt, ilyen fenyegető fordulatra nem…

  • Hogyan és miért vált demokráciánk autokráciává?

    Az elbukás után – legyen az labdarúgó meccs, vállalati csőd, vagy mint most, választási vereség – mindenki az okokat és a felelősöket keresi. A legtöbben – ösztönszerűen – elfogadják Napóleon intését:” A vereség után ne hivatkozz a körülmények szerencsétlen összejátszására, ha a kudarc egyszerűen magyarázható az ostobasággal és a hozzánem-értéssel”. Talán nem véletlen, hogy most…

  • A növekedés határai: mi történt 50 éve, hol tartunk most, és mi várható 50 év múlva?

    Az évfordulók néha meglepetésként érik az embert. Nahát – mondtam magamban – nem is gondoltam volna, hogy éppen 50 éve jelent meg a „Növekedés határai”, a Római Klub jelentése. (Meadows, D. et. al 1972. The Limits to Growth: A Report for the Club of Rome’s Project ont he Predicament of Mankind). Fél évszázada – ahogy…

  • Miért vált „veszélyes üzemmé” a demokrácia?

    A „veszélyes üzem” fogalma olyan gépezetre utal, amelynek az előírttól eltérő, rendellenes működése fokozott veszélyt, nagy kockázatot jelent. Környezetünkben sokféle ilyen berendezés – gáztűzhely vagy repülőgép, vegyi gyár vagy atomreaktor – található, amelyek éppen ezért kitüntetett figyelmet és nagy elővigyázatosságot igényelnek. De hogy jön ide – kérdezheti az olvasó – a demokrácia, amelyet Kövér László…

  • Prokommunista tézisek, avagy működésbe lép-e a történelmi szükségszerűség?

    „Nincs ellenállhatatlanabb, mint egy eszme, aminek eljött az ideje” – idézik gyakran a mondást. S valóban, számtalan példa mutatja, hogy egy feltaláló ötlete, egy tudós gondolata, egy filozófus víziója – sok éves szendergéséből felébredve – átalakítja a világot. Ám ennek a mondásnak van egy másik – rejtett, ugyanakkor nem kevésbé fontos – üzenete: „Nincs frusztrálóbb,…